Díjat Anne Sinclairnek, Dominique Strauss-Kahn feleségének! A közelmúltban komolyan ezt vetették fel amerikai bulvárlapok, amelyek oly nagy áhítattal követik a valutaalap volt vezérigazgatója hitvesének tántoríthatatlan kiállását férje mellett. Az egész ügy folyamán egyetlen pillanatra sem gyengült el.
A The New York Times így írt róla: „Honnan veszi ezt a lenyűgöző kitartást? Sokkal ismertebb volt, mint a férje, és sokkal gazdagabb is. Most csatlakozott ahhoz a női klubhoz, akik támogatják férjüket annak ellenére, hogy számos esetben megcsalta őket.” Az ABC amerikai televízió elemző műsora „erkölcsi erejét” Hillary Clintonéhoz hasonlította.
Ám valószínűleg Anne Sinclair a legkevésbé sem vágyott rá, hogy ilyen körülmények közt váljék neve Amerika-szerte ismertté. 1948-ban New Yorkban született Anne-Élise Schwartz néven, amelyet később Anne Sinclairre változtatott. Gyermekkorát is az amerikai nagyvárosban töltötte, ugyanis itt volt nagyapja, Paul Rosenberg híres műkereskedő. Paul Franciaországhoz kötődött, csupán a II. világháború kezdetén menekült át Amerikába. Anne kettős, amerikai és francia állampolgár.
A zsidó műkereskedő családból származó Paul 1911-ben nyitotta meg a párizsi La Boetie utcában galériáját, amely nagyon népszerű lett a modern művészek között. A rendkívül jó szemű és ízléssel megáldott műkereskedő kivételes szerződést kötött Georges Braque-kal, Fernand Léger-vel, Henri Matisse-szal és 1918-ban Pablo Picassóval is. Rosenberg az 1930-as évek közepére már megnyitotta londoni galériáját is, ám 1939-ben, a német áttörés előtti évben családjával Amerikába távozott. A világégés után a németek által elrabolt festményeinek nyomába eredt: az Európában hagyott mintegy négyszáz képéből háromszázat sikerült visszaszereznie.
Anne később visszatért Franciaországba, itt végezte el az egyetemet, és a hetvenes évek elején az Europe 1 rádióállomásnál újságíróként helyezkedett el. Igazi pályája a TF1 magántévében kezdődött, itt lett sztárújságíró. Heti magazinműsort vezetett, amelynek főleg francia politikusok és a művészeti élet személyiségei voltak a vendégei. A kellemes megjelenésű riporternő hozzáértését mindenhol elismerték, számtalan tévés díjat kapott. Később a csatorna hírigazgatója, majd vezetőségi tagja lett.
A nyolcvanas–kilencvenes években egyértelműen ő volt Franciaországban a televízió királynője. Hetente 12 millió nézőt tudott a képernyő elé ültetni, műsora 13 évig ment. A szép és okos műsorvezetőnő több volt, mint egyszerű riporter, politikai tényező lett. Volt egy titkos rajongója, aki ha tehette, vasárnap este mindig ott ült a tévé előtt: Francois Mitterrand, az államfő, aki számos műsorában vendégeskedett. A legnagyobb sikereit Anne Sinclair kétségtelenül Mitterrand elnökségének 14 évében érte el. Műsoraiban megpróbált középen maradni, de baloldali vonzalmát kár lenne tagadni.
A nyolcvanas évek végén, egy könnyebb stílusú másik műsora kapcsán találkozott egy fiatal szocialista politikussal. Az Otthoni kérdések címet viselő adásban a politikusokat megszokott környezetükben, kötetlenül kérdezve, egyéni arcukat felvillantva szerették volna közelebb hozni az emberekhez. Dominique Strauss-Kahn, mivel ő volt a következő adás „főszereplője”, szeretett volna előzetesen pár szót váltani Sinclairrel.
Meglátták egymást – mindketten villámcsapást éreztek. Már másnapra megegyeztek egy vacsorában, ahol majd „megbeszélik a tennivalókat”. A szerelem az első látásra persze bonyodalmakkal is járt: mindketten házasok voltak. Anne Ivan Levai magyar származású vezető rádiós-tévés újságíró felesége volt, két fiúgyermek anyja. DSK két lánnyal büszkélkedhet előző kapcsolatából. Végül 1991 végén kelt egybe a politikus és az újságírónő. DSK számára valóságos ugródeszkát jelentett ez a házasság: megnyílt előtte a média és a kultúra világa. Igaz, ekkor már ipari miniszter volt, de az igazi rangot a Sinclairrel kötött házassága adta meg neki. Minden együtt volt: a politikai és a médiahatalom, az egyszerű embernek felfoghatatlan méretű vagyon, a csillogás. Már ekkor megfogalmazódhatott a párban: minden lehetséges számukra.
Ám korántsem mentek olyan egyszerűen a dolgok: 1997-ben, amikor Jospin szocialista kormányában pénzügyminiszteri tisztséget kapott DSK, Anne Sinclair politikai összeegyeztethetetlenséggel indokolva lemondott a 7 sur 7 vezetéséről. Egy zavaros peres ügy kapcsán Lionel Jospin megvált DSK-tól, aki olyan levelet kapott Anne Sinclairtől, amelyet nem tett ki az ablakba. Áruló barátnak bélyegezte őt, aki a legkisebb nehézség láttán meghátrál. „Persze hogy megvédem, mint macska a kölykét” – mondta később erről az írásról Sinclair. DSK 2003-ban még parlamenti képviselői helyét is elvesztette, és 2007-ben az elnökválasztás előtti szocialista megmérettetésen is vereséget szenvedett. Anne és Dominique életében ez az év mégis fordulatot hozott: az államfő, Nicolas Sarkozy, hogy megszabaduljon az egyik legnagyobb szocialista vetélytársától, DSK-t jelölte a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatójának.
A feleség barátnői ma már nyíltabban beszélnek: Anne nem akart tudomást venni a férje nőügyeiről. Ha ez a téma felmerült beszélgetés közben, inkább kiment a szobából. Nem hallotta, így nem is tudta. Nem akarta felfogni, hogy férje egy csapodár, szoknyabolond és nőfaló, inkább befogta a fülét.
Philippe Brenot pszichológus a Le Figaro francia napilapnak kifejtette, hogy vannak olyan párok, amelyek – még esetleg kimondatlanul is – egy terv megvalósítására szövetkeznek. A felek közt létrejön egy „szerződés”, amelynek teljesítése elsődleges, sőt fontosabb, mint a szerelem. A hűtlenség az ő számukra nem borítja fel a paktumot. A Sinclair–DSK-szerződés nyilván a „legnagyobb célra” szólt: elnöki párként bevonulni az Élysée-be. Még ha nem indul büntetőeljárás Strauss-Khan ellen, akkor is búcsút inthetnek államfői vágyaiknak.
origo.hu
Napi balfék: Ferenc elmélkedik
