Papp Oszkár halálára

Nyolcvanhatodik születésnapja után egy nappal, augusztus 12-én meghalt Papp Oszkár Kossuth-díjas festőművész. Temetéséről később intézkednek.

P. Szabó Ernő
2011. 08. 26. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A teremtés törvényeit, formáit kereste egész életében, olyan értékeket, amelyek az egyént és a közösséget képesek összekapcsolni, műveit azonban, amelyekben felfedezéseiről beszámolt, másfél évtizeden át nem mutathatta be a nagy nyilvánosság előtt. Papp Oszkárt ugyanis, aki 1945 és ’50 között járt a képzőművészeti főiskolára, s aki részt vett a II. világháború után a népi kollégiumok szervezésében is, 1950-ben kizárták mindenhonnan, még a főiskolát sem fejezhette be, két és fél évtizedig abból élt, hogy falképeket és mozaikokat restaurált a műemlékvédelmi hivatalnak. Első tárlatát 1965-ben rendezhette meg, azt sem a „hivatal” által működtetett galériában, hanem a Bercsényi Kollégiumban, a régi és új modernek, az akkori magyar underground félig tiltott, félig engedélyezett kiállítóhelyén. Mégis, ez a bemutató jelentette számára a legfontosabb visszaigazolást törekvései helyességéről. Életre szóló élménye lett a találkozás, az eszmecsere Hamvas Béla filozófussal, aki elment a tárlatra, és azt mondta neki, hogy művei alkalmasak a meditációs munkához. Ez mélyen meghatotta, mert egész életében tiszteletben tartotta a természetet, a természetes folyamatokat, és képeinek megszületésekor hagyta, hogy az alaptéma e belső logika szerint alakuljon.
A háttérbe szorítottság éveiben kitanulta a tűzzománctech-nikát, sok ilyen képet is készített, köztük a Budapestet ábrázolót, amely a fővárosban, a Ferenciek terén az aluljárót díszíti. Több könyvet az ő zománcképeivel illusztráltak, így például az Európa Kiadónál megjelent Homéroszi himnuszokat.
Papp Oszkár folyamatosan dolgozott, tavaly, a születésnapja alkalmából mintegy 40 kisebb festményből álló sorozatot állított ki a Budai Művészházban. Rendszeresen írt kortársairól, kiállításaikról, de nemcsak azért járt el tárlataikra, hogy írjon róluk, hanem azért, mert őszintén, mélyen érdekelte mások művészete. Szerette kollégáit és aligha van közöttük olyan, aki ne szerette, tisztelte volna őt művészi következetessége, morális tartása miatt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.