Áldja meg az Úrjézus! – hangzik innen is, onnan is a köszönés Ákos falu cigánysorán, vagy ahogy a helyiek hívják, a „tanyán”. Ablak-ajtó nélküli putrik, valamivel jobb állapotú házak közt sétálunk szerda délután utcán kvaterkázó cigány gyermekek és asszonyok pillantásaitól kísérve. Férfit alig látni: a körülbelül ezerkétszáz fős roma közösség munkaképes tagjainak nagy része a tavasztól őszig tartó szezonban Magyarországon vagy Nyugat-Európában dolgozik. Építkezéseken, napszámban, piacokon.
Korábban nem csak az acsarkodó kutyák miatt lett volna kockázatos egy hasonló vizit: a kilencvenes évek végéig magyar a lábát sem igen tette be ide, és a cigányoknak sem volt ajánlatos sokat mutatkozniuk a falu magyarok lakta részén.
– Akkoriban ha egy cigány felment a kocsmába, ott biztos, hogy volt verekedés. Gyakran hívták ide a zsandárokat, hogy csillapítsák a cigányokat, mert kapa, villa, ilyesmi gyakran megvillant. Ma pedig ott tartunk, hogy vannak cigányok, akik a faluban vettek házat, és én is sokszor ülök le, ebédelek magyarokkal. Régen ilyen nem volt. Hála az Úrnak, megszűnt az ellenségeskedés, nagyon örvendek neki – sorolja egy szuszra Fogarasi Dezső, az ákosi roma gyülekezet vénje, ami a baptistáknál körülbelül a presbiter megfelelője. A harminchárom éves „vén” néhány évvel ezelőtt még éppolyan kilátástalan életet élt, mint megannyi társa szerte a Kárpát-medencében. Húszéves koráig írni-olvasni sem tudott – a betűértést, betűvetést a Bibliából kezdte tanulni. Ma a közeli Zilahra jár baptista bibliaiskolába.
– Hogy hogyan kezdődött? – szedi össze a gondolatait. – Kilencvenegy–kilencvenkettőben Fogarasi Sanyi bácsi, vagyis a „Sárkány” összetalálkozott a vonaton Erdei bácsival, aki a szatmári baptista gyülekezetnek volt tagja. Sanyi bácsi zenész volt, Erdei bácsi énekelt neki egy éneket, aztán beszélgettek erről-arról, Erdei bácsi mesélt Jézusról is, és a végén Sanyi bácsi azt mondta, tessék eljönni Ákosra, és mondjon még nekem erről a Jézusról. Nem sokkal később Erdei bácsi a buszon utazott, és találkozott Fogarasi Istvánnal. „Ákosi vagy?” – kérdezte tőle. „Az.” „Ismered Sárkányt?” „Hogyne, hát a veje vagyok.” „Akkor neked is meg kell térni” – mondta neki Erdei bácsi. Erre azt mondja István: „Azt sem tudom, mi az.”
Erdei Béla kisvártatva megjelent a cigánysoron, és beszélni kezdett az embereknek az Úrjézusról. Volt, hogy megdobálták sárral, máskor szidták, kinevették. De ő csak jött. A kitartó kis ember egyre több cigányt változtatott meg, és alig egy év múlva már tízen merítkeztek, azaz tértek be a közösségből. A több száz férőhelyes imaház 2001-ben épült a szatmárnémeti magyar és amerikai baptisták segítségével. A gyülekezetnek 151 tagja van, százhuszonegyen „hozzájuk tartozók” (vagyis bemerítkezésre készülők), de nagyobb ünnepeken előfordul, hogy négy-ötszáz ember préselődik be a templomba.
– Itt a komoly emberek mind megtértek, a többiek meg figyelnek bennünket – ad magyarázatot Orosz Kálmán arra, miért szűntek meg jóformán teljesen a lopások és a verekedések, miért normalizálódott a viszony a magyarokkal annak ellenére, hogy a teljes roma lakosságnak alig több mint tíz százaléka lett „hivatalosan” is hívő. A keménykötésű, élénk szemű férfi akkortájt szabadult a börtönből, amikor Erdei Béla elkezdte a cigánysori térítést. Közel s távol ismerték, még a helyi rendőrök is tartottak tőle.
– Én olyan ember voltam, hogy nem féltem senkitől, kugliztam, kártyáztam, részeges voltam, verekedtem – meséli. – A feleségem előbb lett hívő, mint én, de volt, hogy hozott egy kenyeret az imaházból, azt én fogtam, és átrúgtam a kerítésen. Máskor meg kiálltam az utca közepére egy négyágú vasvillával, és kiáltoztam az istentiszteletről jövőknek, hogy azzal hányom őket a pokolra, én leszek a fűtőjük nekik!
Orosz tizenegy éve tért meg, s azóta Fogarasi Dezsővel és másokkal a környező falvak cigány közösségeihez is eljár missziós tevékenységet folytatni. Az effajta térítés egyébként is a kisebb neoprotestáns egyházak – baptisták, adventisták, pünkösdisták, Jehova tanúi – reszortja és erőssége errefelé, ezen a vallási sokszínűségre ősidők óta fogékony tájon. (Nem messze innen, a Kolozs megyei Tordán az 1568-as országgyűlésen hirdették ki, Európában elsőként, a vallásszabadságot.)
– Csöppet sem baj, hogy a baptisták nyitnak a cigányok felé – mondja a falu 570 magyar református hívét szolgáló Dobai Zoltán lelkipásztor, aki a Szatmár megye egyik legfontosabb műemlékének számító, nyolcszáz éves református templom mellett álló paplakban fogad. – Mi, reformátusok talán nem is mertünk, nem is akartunk igazán. Pedig tény, hogy ami a cigányok közt történt, az kisebb csoda: a korábbi konfliktusok jórészt megszűntek, az emberek dolgoznak, nem isznak, nem dohányoznak, istenes életet élnek.
Dobai kiáltó kontrasztként említi Alsórákost, amely, bár majd háromezer lakosának csaknem fele roma, ma nagyon távolinak tűnik Ákostól. A Brassóhoz közeli települést a romániai magyar média nemegyszer nevezte „a mi Gyöngyöspatánknak”: az Ákoshoz hasonló méretű és etnikai megoszlású faluban az idén áprilisban kisebb polgárháború alakult ki a magyarok, a románok és a cigányok között, május végéig folyamatos rendőri-csendőri jelenlét biztosította a rendet. Néhány hete pedig a máramarosi megyeszékhely, Nagybánya került be a hírekbe azzal, hogy a város polgármestere három méter magas betonfallal akarja elválasztani a romákat a környező utcákban lakóktól.
Noha ezek a jelenségek a határ túloldalán még nem tömegesek, a tendencia hasonló a magyarországihoz – olvasható ki Kiss Tamás erdélyi szociológus, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa megnyilvánulásaiból, aki az utóbbi időben több előadásában is foglalkozott a Székelyföld és a nagy cigány közösségek lakta partiumi területek – mint rendre hangsúlyozza, szigorúan szociológiai terminus technicusként használt – elcigányosodásának okaival és következményeivel. Romániában a 2002-es népszámlálás adatai szerint 535 ezer cigány él, de a szakemberek ennek többszörösére becsülik a számukat, amely két–három millió lehet. Ezek közül magát magyarnak valló cigány körülbelül kilencvenezer – állítják a kutatók. „Fáziskülönbség van, még nem tartunk ott, ahol a szomszédos államok, de itt is megindulhatnak ezek a folyamatok – fejtette ki Kiss a Manna.ro internetes lapnak adott interjújában. – Alsórákoson pont arról van szó, mint Észak-Borsodban vagy Kelet-Szlovákiában. Ott, ahol a romák aránya már a negyven százalékot is meghaladja, van még egy nem roma közösség, amely ott képzeli el a jövőjét, és nem akar elköltözni. Mi legyen velük?” A szakember szerint a romák túlélési stratégiájában nagy szerepe van a hagyomány vezérelte kooperációnak, a magyarok és romák együttműködésének, ám ezek a kapcsolatok könnyen erodálódnak, ha idegen – elsősorban gazdagabb önkormányzatok által „exportált” – cigányok jelennek meg a közösségben.
Azt, hogy normális viszonyok között mennyire működőképes magyarok és cigányok együttélése, Patka Ferenc matematikatanár története bizonyítja. Az ákosi iskolában dolgozó pedagógus – két másik helyi család mellett – magyarként a baptista roma gyülekezetben találta meg a kapcsolatot Istennel. A katolikus székely férfi szerint a családja eleinte nem örvendett választásának, de mára megbékélt vele.
– Jó huszonöt évet töltöttem kereséssel, szerettem volna közelebbi kapcsolatba kerülni az Úrral, de sem a katolikus, sem a református templomokban nem találtam meg, amire vágytam – meséli a hétórai istentisztelet után, hogyan kötött ki végül a cigány testvérek között. – Először az iskolában találkoztam a tanyáról odajáró cigány gyerekekkel, akik, bár se ruhájuk, se ételük nem volt, olyan ragyogó szemmel és örömmel éltették az Istent, hogy nagyon elszégyelltem magam. Később aztán dolgozott nálam a kertben napszámban egy baptista fiú. Nagyon szorgalmas volt, és munka közben hívő énekeket énekelt. Talált egy jó inox kést a kertben, és betette a csizmája szárába. Amikor hívtam, hogy jöjjön ebédelni, elővette a kést, és letette az asztalra: „Hát most már én ezt nem lophatom el – mondta –, mert hívő ember vagyok, én ilyet nem csinálhatok.” Legközelebb, amikor napszámos kellett, egyenest hozzá mentem a tanyára. Állt ott egy ház, amögött volt egy fél eresz, az volt a kunyhója. Az ajtó helyén egy rossz pléd, középen a gerendát egy rozoga fűzfatörzs tartotta. Félrehúztam a függönyt, hogy hívjam ezt a Józsit, és akkor csodát láttam. Egy cigány asszony térdelt a gyermekágy mellett, leborulva, és teljes szívből imádkozott. De olyan tiszta és mély ima volt, amilyen a mi szívünkből nagyon hiányzik. Én addig nem gondoltam, hogy egy cigány ilyesmire képes. Megmondom őszintén, nem szerettem a cigányokat, de aztán később, már a gyülekezetben láttam, hogy bennük még nincs meg az a hármasság, ami a mai kor emberében, aki valamit gondol, de mást mond, és megint mást cselekszik.
A tízezer tagot számláló romániai magyar baptista egyház számos roma gyülekezet létrejöttét és fenntartását segítette, segíti, de az ritkaságnak számít, hogy a cigány közösségnek magyar tagja is van – tudjuk meg Szűcs Sándor szatmárnémeti lelkésztől, aki azt is elmondja, hogy térítési tevékenységük tudatos misszió. És hogy mennyire üdvös, arról az ákosi cigánysor anyagi-lelki nyomorból kiemelt lakói tudnak és szeretnek mesélni.
– Nagyon pokol volt itt régen a cigányélet – emlékszik Fogarasi Mária, aki az elsők között tért meg az itteniek közül. – A faluba nem volt szabad nekünk felmenni, mert rosszak voltunk. Ha mégis arra járt a cigány, ott se szilvafa, se almafa nem maradt meg. Anyám még régen Mária-napkor fel-feljárt velem a református templomhoz, hogy meggyújtson egy gyertyát, de még megállnunk sem volt ott szabad, tettük le, és már menni is kellett tovább. De aztán megtaláltuk az Úristent, és most már itt a földön mennyország nekünk.
Romastratégia, közmunkaprogram, érpataki modell: megannyi magyarországi próbálkozás a cigány–nem cigány együttélés gondjainak megoldására. Orosz Kálmán hallott az itteni bajokról, hallott Gyöngyöspatáról. És talán a megoldást is tudja.
– A magyar ember nehéz ember, kemény ember. A cigány ember hamar megbocsát, de a magyar nem felejt. Ha most megharagudtak a cigányokra, oda kell küldeni megtért embereket, hogy meggyőzzék az ottani cigányokat. Lehet, hogy az Úr kirendel, elmehetek abba a faluba, és rávehetem őket, javuljanak meg.
Orosz Kálmán tényleg nem tűnik ijedős fajtának, és amint annak idején a dorbézolásban, most a hitében is igen elszánt ember benyomását kelti. Isten tudja, talán még sikerülne is neki jobb belátásra bírnia a gyöngyöspataiakat.
origo.hu
Egy kecskeméti nő olyan hálás volt az orvosnak, aki megmentette az életét, hogy meztelenül ment be hozzá
