Összevetve az Újpestével, a Vasasé egyszerű helyzet. Öt meccs, egy árva pont, az is vigasztalan, hazai 0-0-lal, 5-14-es gólkülönbség, kétrendbeli agyonverés. Vitathatatlan kudarc vitatható felelősökkel. A tulajdonos és a vezetőedző véleménye e tekintetben homlokegyenest el is tért egymástól, és mivel csak előbbi menesztheti az utóbbit, tegnaptól tény: Komjáti András helyett Marijan Vlaké a kispad, amin segítőjével, Urbán Flóriánnal osztozik.
Az 55 esztendős horvát harmadszor érkezett Magyarországra, 1999-ben az akkor százéves Ferencváros első külföldi mestereként egészen az ezüstéremig vezette a Torgyán József sújtotta alakulatot, a 2006/07-es idényben pedig csődközelből a hatodik helyre kormányozta a Fehérvár FC-t. Kollektív emlékezetünkben tehát válságkezelőként élhet, ráadásul a délvidéki származású tulajdonos, Faragó Attila is könnyen megtalálta vele a közös nyelvet – ha mondjuk bolíviai lenne a főnök, nyilván spanyol ajkú szakembert hoz –, és a patinás magyar klubokhoz kívülről betoppantak általában nem bánják, ha nem örökölt és súlyosabb esetben egyszersmind örökös legendákkal kell együtt dolgozniuk.
Újpesten mindez többszörösen és fokozottan érvényes. Az elmúlt bő hónap történései a Megyeri úton fényesen bizonyítják, hogy a magyar labdarúgás leggyengébb láncszemei szoros versenyben mégiscsak a vezetők. Kezdődött azzal, hogy Tolnai Sándor többségi tulajdonos július 1-jén rátalált a Debrecenben már kirostált Bartha Csabára, aki ügyvezető igazgatói minőségében profibb, gazdaságosabb, nyereséges működést ígért. Július 20-án menesztették is Kovács Zoltán sportigazgatót, majd tíz napon belül kinevezték a helyére a hetvenet még alulról súroló holland világvándort, Leo Beenhakkert. Csakhogy Tolnaiból hamarosan T. Sándor lett, ugyanis kétmilliárd forintnál nagyobb összegű csalás gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezték. Sem Barthában, sem Beenhakkerben nem vetődött fel, hogy abban a minutumban illett volna felajánlaniuk a lemondásukat – kérdés persze, kinek –, majd miután a T. Sándor elleni kényszerintézkedést megszüntették, múlt pénteken az öntörvényű Bartha mégis távozott. Addigra azonban már kiadták az útját Mészöly Gézának, és utódjául Beenhakker a Nagy-Britanniában élő, már Debrecent is megjáró szerb Zoran Szpisljakot szemelte ki. Mondhatnánk, vasárnap már vele szerezte első pontját Kaposváron a csapat, csakhogy az új szerzemény adminisztratív okokból (két verzió is létezik, miért) még a lelátón ücsörgött Beenhakker mellett.
Újpesten tehát pillanatnyilag adott az ártatlanság vélelmébe még joggal kapaszkodó, de egyébként nyilván hitelét vesztett többségi tulajdonos; egy, a helyzetből adódóan képlékeny, de egyébként is riasztó tulajdonosi szerkezet; egy negyven nap elteltével, utánam az özönvíz stílusban lelépett ügyvezető; egy sokat megélt, koros holland úriember, aki felelősséget már nemigen vállalna semmiért, néhány tranzakció nyélbe ütésére ellenben még kiválóan alkalmas; valamint egy éppen beesett londoni délszláv tréner, akivel ebben az egyik napról másikra élésben hároméves szerződést kötöttek, így ha szeptemberben őt is kirúgná az addigra talán ismét megújuló vezérkar, már csak 35 hónapot kellene neki kifizetni.
Ez ma az Újpest. Úgyhogy nincs mit csodálkozni azon, ha Rajczi eltöri a tizenegyest, majd miután Kaposváron nagy nehezen végre rúg egy gólt, egy percre rá kiállíttatja magát. A Megyeri úton egyszer ráadásul már csúnyán megjárták a németalföldi vonallal, de 2006 decemberében még volt szándék és képesség a belga Francois Laureyssen és Valére Billen kivásárlására, kibillentésére.
Most bezzeg leginkább a szándék és a képesség hiányzik. A gólnál és a pontnál is jobban. Mert a magyar labdarúgó-élvonalnak akad egy tagadhatatlan előnye az elitligákkal szemben: nálunk pályán kívül is annyi a „kiesőjelölt”, hogy aki egy kicsit is kiszámítható, tisztességes és rátermett, már garantáltan biztos és megbecsült tagja lesz legalább a középmezőnynek.
origo.hu
Már Paksnál van az árhullám, ez várható a napokban
