A Sziget mára a fesztiválpiac legnagyobb üzleti vállalkozása. Van szabad mozgástere, szuverén döntési lehetősége egy ekkora gépezetben a programigazgatónak?
– A nagyszínpad programja négy-öt ember munkája, nagyon komoly sakkjáték. A két ügyvezető, Gerendai Károly és Takács Gábor véleménye is nyom a latban, de a végleges névsor tényleg közös munka eredménye. Minden évben augusztus végén elvonulunk az egész csapattal valahova, összegzünk, ötletelünk, és már ekkor megszületik a jövő évi program váza. Megnehezíti a dolgunkat, hogy a Sziget augusztus közepén van, éppen akkor, amikor a világsztárok többsége nyaral, vagy már stúdióban dolgozik, de ha turnézik is, jellemzően már elhagyta Európát. Évek óta gyakorlatilag nincs lemezeladás, így a menedzsmentek már nem is magyar piac mérete alapján latolgatják, megéri-e fellépést szervezni hozzánk. A gázsik évről évre akár duplájukra is emelkedhetnek, a komoly bevételek ma már az élő fellépésekből folynak be az együttesekhez, és mivel a Sziget Európa öt legnagyobb fesztiválja között van, szerencsére önmagában is komoly tényezőnek számít. Nyilván keretet szab a lehetőségeknek a büdzsénk is.
– És mi a helyzet vis maior esetén? Amy Winehouse az abszolút pótolhatatlan kategóriába tartozik…
– Amy Winehouse halála nagyon megdöbbentett. A turnéját már két héttel a halála előtt lemondta, és ha furcsán is hangzik, ez volt a „szerencsénk”. A VOLT fesztivál egyik fellépőjét, a Thirty Seconds to Marsot így időben fel tudtuk kérni még egy koncertre. Nyár közepén már lasszóval sem lehet egyik napról a másikra beugrásra fogható sztárt találni.
– Mit tud mondani azoknak, akik úgy érzik, a Sziget programjai már rég nem elsősorban a magyar közönség igényeit igyekeznek kielégíteni?
– Bátran merem állítani, nincs igazuk. Sokszor találkozom én is felületes ítéletekkel. A szkeptikusokról aztán kiderül, nem is tudnak például a cirkuszi helyszínről, az önálló fesztiválként is megálló színházi sátorról és még sorolhatnám. Amíg egyszerű látogatóként jártam a Szigetre, lenyűgözött a kavalkád. Aki nyitott rá, itt aztán degeszre eheti magát kultúrával. Az idén jubilál a roma sátor, innen jött az ötlet, hogy tágítjuk a perspektívát, és fókuszba helyezzük Kelet-Közép-Európát. A környező országokból több olyan előadót is meghívtunk, akik saját hazájukban már sztárnak számítanak, itthon azonban talán még nem is hallottunk róluk.
– Összefügg a kelet-közép-európai fókusz azzal, hogy nemrég a Sziget is csatlakozott egy fesztiválok közötti, régiós együttműködési programhoz?
– Közvetve igen. Hat évvel ezelőtt, még a Magyar Zenei Exportiroda vezetőjeként találtam ki egy koncepciót, az ötlet most érett be. Rájöttem, hogy szélmalomharcot vívunk, ha a magyar produkciókat egyedül próbáljuk kijuttatni a világpiacra – régióban gondolkodva jobban boldogulhatunk. Azt is beláttam, hogy állami intézményrendszerben, költségvetési forrásokból nem fog sikerülni. Három évvel ezelőtt szerveztem egy konferenciát, meghívtam kelet-közép-európai fesztiválszervezőket, kulturális menedzsereket, és azon ötletelünk, hogyan dolgozhatnánk együtt úgy, hogy abból mindenki profitáljon. Hogyan haladhatnánk meg azt a kényszert, hogy a jó produkcióknak csak a nyugati piac jelenthet kitörési pontot? Hogyan építhetnénk fel a saját sztárjainkat magunknak? Létrehoztunk tizenegy ország részvételével közép- és kelet-európai tehetség-csereprogram (Central-Eastern European Talent Exchange Program – CEETEP) néven egy partnerszövetséget. A CEETEP honlapjára minden fesztiválszervező feltölti évente azt a három-öt produkciót, amelyet a régióban máshol is működőképesnek gondol. Egyúttal kölcsönösen vállalják a partnerek azt is, hogy a másik listájáról elhoznak a fesztiváljukra egy-egy fellépőt. A közös merítésből legtöbbször kiválasztott három zenekar automatikus meghívást kap Hollandiába, a Eurosonic Noordeslaagra, ahol az egész világból több mint kétezer fesztiválszervező válogat minden évben a friss európai produkciókból. Szeretnék minél hamarabb méltó módon elismert magyar produkciókat is látni a legnagyobb fesztiválokon.
– Három éve debütált a legfiatalabb helyszín, a Hungarikum falu. Készülnek újdonsággal az idén is?
– Felállítunk a Vidám Parkkal és a Terror Házával együttműködve egy retró hangulatú Kelet-Európa vurstlit, egy nagy cirkuszi helyszínt, és szintén új a Sziget Paradise és lassúzós sátor. Itt kizárólag összeölelkezésre ösztönző, lassú szettek pörögnek majd neves magyar DJ-ktől, amolyan házibuli-hangulatban. Most is lesz európai helyszín, az új Európa Színpad tizenkilenc ország fellépőivel. Ide már a partnerség jegyében becsempésztük a szlovák Pohoda és a szerb Exit fesztivál egy-egy sztárját is.
Az évtized árvize: a felső szakaszokon már elkezdődött az apadás, délen még áradás van