Mezey Katalin a Magyar Írószövetség íróiskolájában prózát tanított az idén végzett osztálynak. Szerinte a most végzettek annyira szerettek ide járni, hogy legszívesebben maradtak volna.
– Némelyikük már közel jár ahhoz, hogy észrevetesse magát az irodalmi porondon – véli Mezey Katalin. Az ő tanítványai döntően fiatalok, de van közöttük olyan is, aki már túl van a negyvenedik életévén. Jellemzően nem is feltétlenül bölcsész végzettségűek a jelentkezők: közgazdasági, műszaki, némelyek a menedzsment vagy a reklámszakma területéről érkeznek. – Eleinte csak az irodalom szeretete köti öszsze a társaságot, idővel persze kiderül, kiben van több. Az indíték közös: a jelentkezőkben elevenen él egy eredeti élményvilág. Az íróiskola eszközt adhat a kezükbe, hogy képesek legyenek kifejezni – magyarázza Mezey Katalin, hozzátéve: nem az a cél, hogy íróvá váljanak a tanítványai, de az írással képesek lehetnek kifejezni önmagukat, és ez életmentő lehet. – Az írás örökhagyás. Mindannyiunkban, akik a mulandósággal vagyunk eljegyezve, ott működik ez a késztetés: értelmezni az életet, megismerni másokat és önmagunkat, kapcsolatot teremteni. Ez a legfontosabb adottság. Aki ebben szerencsétlen, nagy hátránya van. Igyekszünk rávezetni a hallgatókat, hogyan fejezhetik ki jól a gondolataikat. Ha ezt a magánéletben hasznosítják, már megérte – véli Mezey Katalin, aki a felsőoktatásból is hiányolja az ilyenfajta képzést. Ma Magyarországon csak a Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsészkarán oktatnak rendszeresen, nagy óraszámban kreatív írást, ezzel szemben Amerikában már a nyolcvanas években tartottak az egyetemeken ilyen kurzusokat írók, költők, nemcsak a bölcsészkarokon, hanem például a műszaki egyetemeken is.
Ezt a fajta tudást talán a diákok is hiányolják: a Magyar Író Akadémia akkreditált felnőttképzésén például sok az érettségiző és a bölcsészhallgató, akik valami pluszt szeretnének kapni a tanulmányaikhoz. Karsai Edit programigazgató elmondása szerint sok ilyen hallgató keresi fel őket, de ugyanúgy előfordulnak állatorvosok, közgazdászok, újságírók vagy cégvezetők is az évfolyamokon, és a tizenévesektől a nyugdíjasokig a legkülönbözőbb korosztályok érdeklődnek a 2006 óta működő képzés iránt. – Tipikus vendégeink azok, akik az asztalfióknak írnak. Szerintem a magyar társadalom csaknem hatvan százaléka ír, csak nem tudunk róla – véli Karsai Edit. A programigazgató tapasztalatai szerint nem csak a hallgatók kora és foglalkozása, a motiváció is változó: van, akinek munkája miatt kell írnia, van, akinek írói ambíciói vannak, és olyan is akad, aki csupán kedves kortárs íróival szeretne személyesen megismerkedni. – A diákok nagy része nem kirobbanó tehetség, inkább kedvtelésből iratkozik be hozzánk, de az írók nagyon élvezik az oktatást, és a kiemelkedően tehetséges hallgatóinkkal külön is foglalkoznak – árulta el az igazgató.
A tehetséggondozás és a középiskolai képzésbe történő beépítés lehetősége lebegett a József Attila Kör (JAK) vezetése előtt is: ők a tizenéves korosztályt célozták meg kurzusukkal. Balogh Endre, a JAK elnöke szerint elsősorban azért, mert eleve fiatal írószervezetről van szó, másrészt felmérték, hogy nem tudják felvenni a versenyt a profi, sokat kínáló, de általában drága íróiskolákkal. – Szükség van a felnőttoktatásra, de ott nagy a konkurencia, itt pedig nagy az űr – vélekedik Balogh Endre, aki szintén hiányolja az iskolai oktatásból az írástanítást. A kurzusokat a „minél fiatalabb közönséget minél olcsóbban” elv alapján szervezték a JAK-nál, pályázati pénzeket és iskolai támogatást is igénybe véve. Tavaly Budapesten volt egy tízalkalmas tanfolyamuk, ezt Cserna Szabó András író tartotta, idén pedig Szegedre került át a szeminárium. – Valószínűleg a következő alkalommal is a szegedi modell szerint szervezzük a kurzust, ez nagyon jól működött. Egy törzsgimnáziumot jelöltünk ki a képzés központjául, és sokak számára maga a JAK finanszírozta a tanfolyamot, szociális alapon – magyarázza az elnök. Balogh Endre szerint a JAK valószínűleg december környékén indít újra írósulit.
Két, Kádár-kegyenc unoka akar minket tönkretenni