Vidéken folytatódtak a zavargások

Az Angliát sújtó zavargáshullám átterelődött a fővárosról és Birminghamről Manchesterre és peremvárosaira, de ott is érezhetően kezd alábbhagyni. Nagy-London egész területén csak kiégett épületek, kifosztott üzletek, lezárt, néptelen utcák, hosszú sorban parkoló rendőrjárművek és tömérdek rendőr jelenléte tanúskodott arról, hogy a várost több kár érte három este, mint bármikor a háborús bombatámadások óta.

Hasonló a helyzet a többi nagyváros utcáin, viszont Manchester és egyik peremvárosa, Salford még mindig összetűzések színhelye volt a rendőrség és a rablók között. A fosztogatók nem csak üzleteket támadtak meg, a kárvallottak között három riporter és egy fotós is van, akiket munkájuk közben raboltak ki, és egy tévékamerát is összezúztak. Támadás érte néhány esetben a tűzoltókat és mentőket is. Az eddig elszenvedett károk összege elérheti a százmillió fontot (harmincmilliárd forintot). A döbbenet és félelem érezhetően kezdi átadni a helyét a dacnak és felháborodásnak. Londonban is, más városokban is önvédelmi csoportok alakultak, amelyek tagjai őrt állnak üzleteik, otthonaik előtt. Ez különösen az etnikai kisebbségek által lakott negyedekben tapasztalható. Teljesen spontán vállalkozásként százával gyűltek öszsze önkéntesek a feldúlt utcák kitakarítására. Volt olyan hely, ahol mire a köztisztasági alkalmazottak megjelentek, egyetlen üvegcserép vagy más hulladék sem maradt az utcán.
Mostanra már teljesen nyilvánvaló, hogy a zavargásoknak semmiféle politikai vagy faji, etnikai színezete nem volt. Mind a bűnözők, mind a károsultak között voltak fehérek, feketék, ázsiaiak egyaránt, és a bűncselekmények nem személyek vagy csoportok ellen irányultak, céljuk elsősorban a rablás, másodsorban a bandaszellem által fűtött rombolási vágy kielégítése volt.
A közvélemény, a politikai elit és a média csaknem százszázalékos egyetértésben közönséges bűncselekmény-sorozatot lát a történtekben, és nem talál mentséget a tettesek magatartására. Igaz, néhányan tettek némi bágyadt kísérletet arra, hogy a tombolást a kormány által elhanyagolt, kisemmizett és reménytelen fiatalok elkeseredésével magyarázzák, de erre rácáfol az azonos családi, faji, etnikai, társadalmi miliőből származó fiatalok szavakban és tettekben megmutatkozó véleménye, valamint az, hogy a rablás közben rajtakapott több mint 750 bűnöző között egyetemi hallgatók, diplomások is vannak. Az alsóház mára összehívott rendkívüli ülésén bizonyára felvetődnek a zavargások hátterében meghúzódó társadalmi és gazdasági problémák is, de az általános várakozás az, hogy a kölcsönös vádaskodás helyett vagy legalább mellett gyakorlati javaslatokat vitatnak meg a nyári szabadságról visszahívott képviselők. Valószínű, hogy a kormány szélesebb körű felhatalmazást akar adni a rendőrségnek, hogy a törvényes keretek között nagyobb szigorral és ha kell, agresszívabban lépjen fel a zavargókkal szemben. Elvi és gyakorlati okokból, de a bűncselekmények érezhető ritkulása miatt is valószínűtlen, hogy komolyan fontolóra vennék a fegyveres erők bevetését, amit a döbbenet első napjaiban sokan követeltek. Meglepő lenne azonban, ha a parlament mindkét oldaláról nem hangzanának el ellenvetések a rendőrség létszámcsökkentési terveivel szemben.
A zavargások alatt öt személy halt meg. Kettőt London Croydon nevű negyedében lőtték agyon ismeretlen tettesek, Birminghamben pedig három ázsiai fiatalembert gázoltak halálra, amint üzletüket védték fosztogatóktól. A gépkocsi vezetőjét gyilkosság gyanújával állítják bíróság elé.