A franciák a hétvégeken akár több száz kilométert képesek autózni azért, hogy elköltsenek egy jó ebédet – írta a szokásaikat jól ismerő kitűnő magyar közgazdász, Nagy Pongrác a Szerelem három kontinensen (és Angliában) című, különösen a gyengébbik nem körében óriási tetszést arató, kitűnő könyvében. Tegyük hozzá, hogy sok magyar ugyanígy van – vagy inkább lenne – egy jó ebéddel, ha nem lennének általában elkeserítők a tapasztalataik. Van azonban egy jó hírem. Már itthon is érdemes keresgélni.
Az apró Csopakon, ha a Balatontól minél följebb megyünk, a látvány annál inkább festői. A domboldalba, a szőlőültetvényeik közé települtek a rendszerváltás után óriási munkával és energiával létrehozott kisebb-nagyobb borászatok is. A nagyobbak ismertebbek, például Légli Ottó pincészete, ám a kisebbek inkább izgalmasak.
A Tamás Pince borászai, Tamás Jenő és Tamás Ervin – apa és fia – kizárólag kézművesborokat készít. A kiállítóhelyiségként működő takaros konyhában annak ellenére fogadtak bennünket vasárnap, hívatlan vendégeket, hogy a mandulafa alól riasztottuk őket, ahol épp a betakarítást végezték. A fogadóban a borok mellett más, különleges ínyencségek is feltűntek, de ezekről egy kicsit később.
Az asztalon vaskos kötet, szerzői az apa és a fia. Címe pedig: A tőkétől a pohárig. Az idősebb borász írta a szöveget, fia pedig megtervezte és reklámfotósként illusztrációkat készített hozzá. A könyv informatív és gyönyörű.
Megtudtuk, hogy a család 1994-től készít Csopakon bort, s 2002 óta palackoznak is. Fehérboraik olaszrizling, szürkebarát, sauvignon blanc fajtákból készülnek, s kizárólag saját termelésű szőlőt dolgoznak fel, hogy „ezzel biztosítsák a magas minőséget”. A borok fahordóban erjednek és érlelődnek legalább egy évig, s közülük többet választottak be a 100 legjobb magyar bor közé. Vörösboraik cabernet franc, syrah és pinot noir szőlőből készülnek, „amelyek jól tükrözik a csopaki terroárt és a kézműves pincénkre jellemző egyedülálló ízeket. Mert sem Bordeaux-t, sem Burgundiát, sem az újvilági borokat nem akarjuk lemásolni, hanem a balatoni vörösöknek hírnevet szerezni. A finom tölgyfahordójegyek a hosszú, 2 évig tartó hordós érlelés ellenére sem uralkodnak a mineralitáson” – tette hozzá Tamás Ervin.
S hogy mindez nem csupán szóbeszéd, onnan is látszik, hogy az alkotók semmit sem dugnak el az emberek szeme elől. A szőlősorok mellett mindenütt felirat tünteti fel, hogy melyik a Tamás Pincéé, bárki meggyőződhet állagukról, minőségükről. Minden egyes boroscímkén olvasható, hogy abból a fajtából és évjáratból összesen hány palack készült, a pince honlapján pedig olyan részletes az ismertetés, ami enyhén szólva is szokatlan a mai sunyi és hazug élelmiszeriparban. A fehérborok közül megkóstoltam az Észak és Dél 2009 fantázianevű cuvée-t, és rendszeres borisszaként tanúsíthatom, hogy itt valóban nagyszerű nedűk készülnek.
A Tamás Pince ugyanakkor más különlegességeket is rejt. Szüleiről szólva Tamás Ervin elmondta, hogy ők még ahhoz a generációhoz tartoznak, akik nem tudják elnézni, hogy a termés a fák alatt maradjon. Ezért ezekből édesanyja, Tamás Jenőné különleges fűszerezésű receptjei alapján szörpök, lekvárok, likőrök, ecetek és egy üdítőital, a Levital előállításába fogtak, amelyek mind-mind ugyancsak kézművestermékek. Nos, itt olyan dolgokat találtam, ami miatt önmagában kihagyhatatlan a Tamás Pince. Többek között levendula-, vörösbor-, zöld- mandula-, zölddió-, citrom- és lilahagymazselék, csatnik (indiai eredetű, zöldségekből és gyümölcsökből előállított fűszeres szósz vagy mártás) és lekvárok sorakoztak, amelyeket mind végig tudtuk kóstolni, s az ízorgiát fügelekvárral és bodzával zártuk. A Tamás Pince termékeik elkészítéséhez – csakúgy, mint a borokhoz – nem használ tartósítószereket, színezőanyagokat, ízfokozókat és aromákat. Ami ott megmutatkozik, az a természet maga. Olyannyira üde, egyszerű és barátságos, hogy ajánlom minden rosszkedvű magyarnak és jókedvű külföldinek (vagy fordítva). Nem véletlen, hogy ezekre az ínyencségekre többek között a Michelin-csillagos, budapesti Costes étterem is rátalált. A Levital pedig egyedülálló termék; aki kóstolta már a kitűnő budapesti Mák bisztróban a bazsalikomszörpjüket, annak felcsillanhat a szeme. A Levital levendulából készült szénsavas vagy attól mentes üdítő, amelynek íze csak az első pillanatban szokatlan.
Tamás Ervin búcsúzásként egy nagyszerű csopaki étteremre hívta fel a figyelmünket. S az, hogy ilyen már létezik itt, valóban meglepetés. Ma már tudom, hogy ebédidő vagy vacsoraidő, irány a Söptei Pince.
A Söptei család az ételekhez saját borait kínálja, amelyek ugyancsak annyira jól sikerültek, hogy a fűszeres chardonnay-ukból külön is bevásároltam. A vadszőlőlugas alatt kialakított asztaloknál a rendkívül kedves és gondos pincér az ételek és a hely mibenlétéről tájékozott volt, ami sajnos még mindig különc ritkaságnak számít itthon. Megtudtam, hogy a családfő, Söptei Géza elsősorban borász, két fia Németországban tanult borászatot és szakácsmesterséget. Honlapjukon ez áll: „Filozófiánk, hogy a szőlészetben, borászatban és gasztronómiában, amely szerintünk elengedhetetlenül közel áll egymáshoz, a siker alapja a közös akarat, az elszántság és a becsületes munka.” Ezek a kemény és ridegnek tűnő szavak ne riasszanak el senkit! Következetes betartásuk az, amely elvezet a teljesítményhez és a vendégek elégedettségéhez.
Az étlapon szereplő kevés, de változatos étel alapján mindenki számára egyértelmű, hogy itt minden friss. Megtudtam azt is, hogy közülük van olyan, amely elkészítéséhez másfél óra várakozás jár. Amit rendeltünk, a legmesszebbmenőkig fölülmúlta várakozásainkat. Mind az erdei gombaleves, mind a húsleves, mind a különlegesen fűszerezett rizottóval tálalt, roston sütött süllőfilé, mind a sült zöldségekkel körített, fetasajttal és spenóttal töltött csirkefalatok előtt le a kalappal.
Az interneten a pincék honlapján minden megtalálható, ám enélkül is elhihetik, hogy nyugodtan indulhatnak, biztosan nem fognak csalódni.
origo.hu
Baleset érte Orbán Viktor konvoját Stuttgartban
