Nevében is jelölt vállaláshoz hűen igazi világfilmfesztivál a montreali, ahol vállalkozóbb szellemű, kísérleti darabok sokkal hamarabb jutnak lehetőséghez, mint egy közönségbarát amerikai alkotás. Ennek megfelelően a világ legkülönbözőbb pontjairól érkeznek ide szakmabeliek is, így adódott, hogy többek között egy uruguayi újságíróval beszélgettem a filmkínálatról. A dél-amerikai kolléga a szokásos fociszenvedéllyel kezdte sorolni az Aranycsapat tagjait Kocsistól Puskásig, ami viszont valóban meglepett, hogy ezt követően Márai Sándor munkásságát méltatta. Mint kiderült, véletlen egybeesés volt, hogy épp aznap volt a fesztiválon Márai a Kaland című művéből készült filmadaptációjának premierje.
A kulturális sokszínűség jegyében a versenyszekcióban világpremierek sora szerepel, de a hivatalos programon kívül is számos alkotást, így Sipos József filmjét is itt láthatta a világon először a közönség. A kedd esti bemutatón mérsékelt érdeklődés mellett vetítették a Kalandot, amely egy kórházigazgatóról, a feleségéről és annak szeretőjéről, illetve egymáshoz való viszonyukról szól. A kapcsolatok feszültté tétele a Máraira oly jellemző módon történik: a szerető egyúttal a kórházigazgató fogadott fia és egyben orvoskollégája is. A relációk és a konfliktus a feszes párbeszédekből késleltetve derül ki, s az embernek, bár sejtései lehetnek, a valóságot a sorok közül kell kihámoznia, míg végül kimondatnak a súlyos szavak és igazságok.
Márai adaptálása éppen attól különösen nehéz vásznon, hogy történetei párbeszédalapúak, és nem a cselekményesség jellemző rájuk. Ez a hátrány válhatott előnynyé A gyertyák csonkig égnek tévéadaptációjában, ahol a főszerepet olyan fantasztikus művészek játszották, mint Agárdy Gábor és Avar István, s akik színházban már évek óta összecsiszoltan adták elő a kétszemélyes kamaradarabot. Ez hiányzik többek között a Kalandból, amelynek német főszereplője, Gerd Böckmann, nem képes felnőni a nevezett színésznagyságokhoz, ráadásul semmi nem indokolja a külföldi színészválasztást sem. Mellette hiába játszanak olyan művészek, mint Törőcsik Mari, Marozsán Erika, Eperjes Károly és Csányi Sándor, egyikük sem képes most igazán maradandót alkotni. A Kaland külső helyszínei ellenére sem több lefilmezett színháznál, amelyből hiányzik a dramaturgiai feszesség.
A közönségtalálkozón meglepő módon egy híján magyar kérdések hangzottak el. A hozzászólók örömüket fejezték ki, hogy Márait a filmalkotók is egyre jobban felfedezik. Kétségtelen, hogy Iglódi István 2005-ös A gyertyák csonkig égnek című tévéfilmje óta elkészült Dárday István és Szalai Györgyi filmje, Az emigráns – minden másképp van, valamint éppen a Kalandot jegyző Sipos József rendezte meg korábban az Eszter hagyatékát. Egy külföldi néző A gyertyák csonkig égnek dramaturgiájával vont párhuzamot, utalva arra, hogy ott a feszültség hasonló relációban sokkal erőteljesebb volt. A Kaland ősztől látható Magyarországon.
origo.hu
Budapesten egyre nagyobb a veszély
