Amikor a közeg szembesült a tényállás fennforgásával – plafonig felszökő hangulat, elgurult poharak, mindenhol ölelkező párok –, magát megadóan lerogyott az ágy szélére. Tányérsapkáját homlokáról feljebb tolta, gumibotját lóbálgatva csak ült, és nézett maga elé. A Jóska rendőrt elbizonytalanító fiatalok zömében a Kalef, a hírhedt Moszkva téri galeri tagjai voltak. A teret azok a kamaszok hívták Kalefnak, akik a Kádár-rendszerrel szembeni ellenszenvük kifejezésére a szovjet főváros nevét mint az elnyomás szimbólumát ki sem voltak hajlandók ejteni a szájukon. A Kalef a tér korábbi – és most május óta újra felelevenített – elnevezéséből, a hajdani pénzügyminiszter, majd miniszterelnök, Széll Kálmán keresztnevéből és alighanem a kalefaktor, azaz a fűtő latin szóból eredeztethető. A téren ugyanis már a XIX. században is pezsgett a munkaerőpiac. A Várban lakó és a környékbeli úriasszonyok reggelente ide tipegve bérelték fel az ácsorgó fűtőkisinasokat, kalefaktorokat, hogy polgári otthonuk kandallóit megrakják fával, és alá tüzet csiholjanak. A tér évszázadok óta Buda forgalmas közlekedési csomópontja volt. Szekerek gördültek át rajta, nevet mégis először csupán 1929-ben kapott, majd 1951-ben változtatták Széll Kálmánról Moszkvára, hogy Rákosi Mátyás e gesztussal is kifejezze Sztálin iránti hódolatát.
A Kalef-galeri a hatvanas években kemény fejtörést okozott az államvédelmi hatóságoknak és a rendőrségnek. Ezért külön titkos apparátus foglalkozott a hatalom szerint „kezelhetetlen, zavaros fejű, Nyugat-imádó, a munkát, valamint a kommunistákat és a többi tisztességes embert gyűlölő huligán” elemekkel. A Kádár-féle – aki nincs ellenünk, az velünk van – megbékélést hirdető politika kulisszái mögé engedett betekintést Kisfaludy András filmrendező 1997-ben elkészült, a kalefosok történetét bemutató dokumentumfilmje. A rendező az egykori legendás Kex együttes dobosaként maga is a Moszkva téri „huligánok” körét gyarapította, a kalefosok a zenekar törzsközönségét alkották. A filmet előkészítő munka kapcsán találkozott Markó Györggyel, a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum helyettes vezetőjével, aki korábban a Történeti Hivatal elnökeként segített neki az aktahegyek lebontásában, amelyek az állambiztonságnál összegyűlt jelentéseket tartalmazták a galeriről. Az izgalmas közös kutatómunka az elnököt könyvírásra sarkallta, ennek nyomán néhány éve két kötet is megjelent A Kalef címmel a H & T Kiadó gondozásában. A film és a könyv pedig ismét összehozta a világban szétszóródott, megőszült, a hetedik x felé közeledő kalefosokat, akik egyben a nagy generáció nemzedékét képviselik. A hajdani cimborák az idén immáron negyedik éve augusztus utolsó szombatján Dörgicsén találkoznak. Ahol a szőlőfürtök megfestésében magának nevet szerző Veszely Ferenc képzőművész műterme tárja szélesre kapuit a vendégek előtt. Ezen alkalmakkor újra szól a rock, mely egykoron a galerit, a zenerajongó sihedereket összehozta.
Markó György elmondása szerint ugyanis a csoportot lényegében csupán a Budapesti Rendőrkapitányság politikai nyomozóosztálya tupírozta fel valamiféle bűnbandának. Valójában ártalmatlan, afféle lázadozó, a stiklikre mindig kapható, életvidám kamaszokról volt szó, zömükben deklasszált polgári famíliák csemetéiről, akik a téren találkoztak, hogy közösen üssék agyon az időt, és együtt álmodozzanak a szabadságról.
Az 1956-os forradalom leverése utáni megtorlás lekötötte az állambiztonsági szervek erejét, emberek ezrei után folytattak hajtóvadászatot, akiket bebörtönöztek vagy felakasztottak. Az ötvenhattal összefüggésbe hozható bűnösök azonban idővel elfogytak. A nagyra duzzadt apparátus működtetéséhez új ellenséget kellett keresni. A forradalom alatt feloszlatott ÁVH-ra utalva még ’56. november 21-én Kádár János kijelentette: „A hatóság ne működjék, de a volt beosztott dolgozhat valahol.” A leszerelt ÁVH-s tisztek főként a kultúra, a külkereskedelem, a külügy és a vendéglátás berkeiben szívódtak föl, de civilként is többnyire tovább szolgáltak. A hálózat csupa fül volt: a láthatatlan kapcsolatrendszer a legvidámabb és legslendriánabb barakkban tovább élt és virult – elhintve a gyanakvás magvait.
Az állambiztonság figyelme az ötvenes évek végétől a fiatalok azon körei felé fordult, akik a nyugati életformára vágytak, s hosszú hajjal, farmernadrággal, a beatkultúra iránti vonzalmukkal tették próbára a vasfüggönnyel megóvott rendszer tűrőképességét. A bűntudatos lelkiismerettel vívódó Kádár félt a fiatalságtól, ezért a politikai rendőrség igyekezett a különféle spontán ifjúsági csoportosulásokat szétzilálni. Megfigyelte őket, provokátorokat küldött közéjük, fenyegetéssel, zsarolással besúgásra kényszerített néhány fiatalt, akiknek társaikról rendszeresen jelentést kellett tenniük. A Kalefon naponta találkozó csoportot állandó rendőri igazoltatással próbálták megfélemlíteni, az ifjak így kerültek kapcsolatba Jóska rendőrrel is, aki lassú észjárásával gúnyolódásaik céltáblájává vált. De mivel az ügyosztály valódi „imperialista fellazító” tevékenységnek nyomát sem találta, többnyire ilyen esetek szerepeltek a megfigyelők által készített iratokban: „A Budai Mackóban Cüdi a wurlitzer fedele alá benyúlva nyomkodta a gombokat, és így mintegy 3 órán át ingyen hallgatta a számokat.” Másik jelentés szerint „a Kalef-banda egyes tagjai: Sápi, Totya, Ló, Fice, Anikó és Dedi a Gellért Szállóban rendezett szombati IBUSZ-bálra fondorlatos módon jegy nélkül beszöktek és ingyen mulatoztak”.
Voltak azonban komolyabb ügyek is. Erre a ma Bécsben élő egykori szenvedő alany, Réthelyi Géza emlékezik vissza. Akkoriban a katonaságtól leszerelve villanyszerelőként dolgozott. Elhatározta, hogy az ötvenhatos forradalom tízéves évfordulóján a Moszkva tér és a Móricz Zsigmond körtér közötti utak mentén falragaszokat tűz ki Élünk! felirattal, emlékeztetve az embereket a nagy történelmi eseményre. A tervbe, vesztére, beavatta barátját, a szintén kalefosok közé tartozó A. Gábort, akit ekkor már zsarolással, kemény szorongatással beszervezett a titkosszolgálat. Mivel Réthelyi pisztolyt is rejtegetett Hajnóczy utcai lakásán, a rendőrség politikai osztálya az Agárdi fedőnéven jelentő Gábor jóvoltából kapva kapott az alkalmon, hogy végre horogra akadhat a szocializmus egyik igazi, veszedelmes ellensége, és rajta keresztül a Kalef-bandát is fülön csípheti. Ennek megfelelően az apparátus óraműpontossággal szervezett titkos házkutatást tartott Réthelyi Gézánál. A szerteágazó akcióban a fiút mondvacsinált ürüggyel túlórában foglalkoztatták munkahelyén: egy beavatott kolléganője tartotta órákig szóval, nehogy idő előtt hazamenjen. A házzal szemközti Stílbútor Ktsz éber éjjeliőrét ideiglenesen saját emberükkel váltották fel, az egyik szomszédasszonyt mint potenciális szemtanút ajándék színházjeggyel távolították el, a fiatalemberrel együtt élő barátnőt pedig behívták a rendőrségre számon kérni, mert nincs bejelentve a lakásba. A ház előtt két civil posztolt, biztosítva a terepet, amíg másik két hekus álkulccsal behatolva átkutatta a szobákat. Pisztolyt nem, de egy rakás töltényt találtak. A vajúdó BM-hegyek egeret szültek: Gézát államellenes összeesküvés helyett csupán lőszerrel való visszaélés címen meszelhették el, négy hónap börtönre ítélték.
E történethez tartozik, hogy Agárdi ügynök nem bírta sokáig a rá nehezedő rendőrségi nyomást, disszidált. Svédországban élt, majd Thaiföldre költözött, Phuketen nyitott éttermet, amelyet a 2004-es szökőár elmosott. Újabb életet kezdve Pattayára költözött, thai feleségével masszázsszalont nyitott. A helyi magyar kolónia tagjai látták a Duna Tv-ben vetített Kalef című filmet, benne a volt ügynököt. A megbélyegzett embert ötven évvel a történtek után a világ másik végén is megszégyenítették, csaknem kiközösítették hajdani árulásáért.
Ujlaki Dénes Jászai Mari-díjas színművész viszont két évet ült fegyverrejtegetés miatt. Diákként 1959-ben a győri bencés gimnázium padjából vitték el a rendőrök, nyolc hónapig magánzárkában tartották, ezalatt családja semmit sem tudott róla. Őt is megpróbálták beszervezni, de hiába. Szabadulása után sokáig csak segédmunkás lehetett, a főiskolára nem vették fel. Mivel a környéken laktak, ő is lejárt a Kalefra, ahol a kamaszok Elvis Presley-, Bill Haley-, Little Richard-lemezeket cserélgettek egymás között. A nagy becsben tartott lemezek többnyire a disszidens ismerősök által küldött csomagban érkeztek. „A vadító zenén keresztül szívtuk magunkba a nyugati szabad világ levegőjét, a lázadáshoz tartozott, hogy magunk festette piros vagy fekete ingben villogtunk, ezzel az öltözékkel is feltűnést keltve az általános nagy szürkeségben” – mutatott rá a színész. Azt is elmondva, hogy máig sem nézte meg a Történeti Hivatalban őrzött, róla készült jelentések paksamétáját, nehogy véletlenül elveszítse valamelyik régi barátját.
Dedi, Körmendy Dezső müncheni pedagógus és Tetős, Czyzyk László bécsi informatikus annak idején kalefos barátaikkal Lengyelországot járták be autóstoppal – ha kaptak útlevelet –, mert a szocialista táborban ott volt leginkább szabad a levegő. Amerikában több millió lengyel él, az ő szavazatuk sokat nyom a latban. Ezért a diplomácia nyomására a lengyeleknek több engedményben volt részük a hatvanas években, mint nekünk – világítja meg a hátteret a félig lengyel származású Czyzyk. Varsóban már 1965-ben koncertet adhatott az Animals, két évre rá pedig a Rolling Stones, amelyet a Nyugattól elzárt stoppos magyarok is meghallgattak. Itthon ez idő tájt a pártvezetés próbálta a fiatalokat a Kádár-féle erőltetett összekacsintással megnyerni. Például 1961-ben a KISZ kezdeményezésére megnyílt az ifjúsági park, ahová a kalefosok is jártak rázni. A kapuban az egykori verőlegény, birkózó, bizonyos Rajnák elvtárs volt a korlátlan úr, aki a belépésnél megkövetelte a nyakkendőt, a zakót, a lányoktól a szoknyát. A renitenskedő fiatalokat, mint például Pipót, a puha diktatúra jegyében olykor mindenki szeme láttára agyba-főbe verte. A rettegett Rajnák még a zenekarok fellépésébe is beleszólt, később a saját zsebre szedett jegyek miatt lebukva hat évre leültették.
Sipos István filmrendező annak idején szakállával és rock and rollos tánctudásával kavart állandó vihart a Kalefon és azon túl, amerre csak megfordult. Az ügyosztály a szakállról ugyanis a forradalomra asszociált, ezért a fiút lépten-nyomon igazoltatták, bevitték az őrsre. Sipos 1970-ben disszidált, és tizenöt éves párizsi lét után tért haza. Kint szerzett tapasztalataként elmondta: „Előrébb tartana az ország, ha a mindenkori kisebb és nagyobb közösségek szakítanának a középszer uralmával. Nálunk a kiugró tehetséget földhözragadt gondolkodással, kicsinyes irigységgel inkább visszahúzzák, amíg odaát igyekeznek felemelni, őszintén örülnek a sikerének, hogy általa aztán esetleg maguk is képesek legyenek szárnyalni.”
origo.hu
Ázsiai kamuprofilok tömegét vásárolta fel Magyar Péter
