Így segítette a magyar gazdaság előretörését az egykulcsos adózás

Magyarországon 2011-ben vezették be az egykulcsos szja-rendszert, amely nagymértékű egyszerűsítést és a munkára rakódó adóterhek csökkentését hozta. Ez jelentősen ösztönözte a munkavállalási hajlandóságot, melynek hatására a foglalkoztatás 2010 és 2024 között 20 százalékkal nőtt, és a foglalkoztatási ráta az EU élmezőnyében van. A rendszer csökkentette az adóelkerülést és a szürkefoglalkoztatást, miközben a gazdaság versenyképessége is javult. A többkulcsos rendszerhez képest az egykulcsos adó a munkaerőpiacon motiválóbb környezetet teremtett, ami hozzájárult a GDP dinamikus növekedéséhez. Ugyanakkor a korábbi többkulcsos adórendszer hátráltatta a foglalkoztatás bővülését és növelte az elvándorlás kockázatát, elsősorban a magasabb jövedelműek körében.

A kormány sokféleképpen segíti a tejágazat szereplőit, de fontos a vásárlói tudatosság is Fotó: Lang Róbert / Somogyi Hírlap

Mindennek következtében a magyar foglalkoztatási ráta magasabban alakul az EU átlagánál és több régiós országhoz képest is:

Ebben a pozitív folyamatban a munka gazdasági (és gazdaságpolitikai) fókuszpontba állítása játszott kulcsszerepet: a munkaalapú társadalom kiépítése révén egyrészt vonzóvá vált dolgozni, másrészt megszólítottak a munkaerőpiacról korábban kiszorult vagy inaktív csoportokat (például nők, diákok, fiatal és idősebb munkavállalók). 

Számos kormányzati intézkedés mellett (munkahelyvédelmi akciótervek, a minimálbér folyamatos emelése, közmunkaprogram stb.) az adórendszer reformja is támogatja a munkát Magyarországon: nagyobb hangsúly került a fogyasztást terhelő, illetve a forgalmi jellegű adókra (pl. áfa, jövedéki adók), mivel az ilyen típusú adók kevésbé torzítják a gazdaságot. 

Ezzel szemben a gazdasági szereplők döntéseiben (munkaerő-kínálat, beruházások), a hatékony piaci működésben, és ezzel együtt a gazdasági növekedésben nagyobb torzítást okoznak a munkára és a tőkére kivetett adók (és járulékok), így ezeket csökkentették; ösztönözve a munkára (szja 15 százalékos) és a vállalkozásalapításra, beruházásokra (tao 9 százalék).

A munkát terhelő adók és járulékok csökkentése következtében mérséklődtek a termelési költségek, ami ösztönözte a munkakeresletet, javította a vállalatok profitabilitását. Továbbá javult a teljes magyar gazdaság versenyképessége is, mivel a kisebb munkáltatói terhek vonzzák a külföldi vállalkozásokat, beruházásokat is Magyarországra.

A magyar bérköltség versenyképessége nemzetközi viszonylatban kedvező, különösen a kelet-közép-európai régióhoz képest: a magyar óránkénti munkaerőköltségek 2024-ben a legalacsonyabbak között voltak (14,1 euró/hó vs. EU-átlag 33,5 euró/hó). Ez a relatív alacsony bérköltség a régió többi országához viszonyítva vonzóvá teszi Magyarországot a munkaerő-intenzív iparágak és a beruházások számára, miközben a szakmai képzettség és a munkaerő minősége is támogathatja a versenyképességet.

Az MNB 2019-es számításai szerint az egykulcsos szja-rendszer bevezetésekor 433 milliárd forinttal csökkentette az szja-adóbevételeket, 2017-re azonban ez a negatív hatás már szinte teljesen eltűnt a foglalkoztatás és a fogyasztás növekedése (és ennek következtében a növekvő jövedelmi adó és forgalmi adó [áfa, jövedéki adó] bevételek) révén. 2014-2016 között úgy kezdtek emelkedni az adóbevételek, hogy nem nőtt a gazdaságban az adóterhelés. 

A jegybanki elemzés szerint mindent összevetve az adóreform során bevezetett intézkedések – dinamikus szemléletben – összességében 6 százalékponttal járulnak hozzá hosszabb távon a GDP növekedéséhez 2010 és 2017 között, a háztartások rendelkezésre álló jövedelme pedig 8 százalékkal bővült.

A többkulcsos szja munkaerőpiaci hátrányai

A 2010 előtti többsávos adóztatási rendszerben az átlagbér körül (és afölött) különösen magas volt a marginális adókulcs, vagyis minden egy forinttal magasabb bér után aránytalanul magas adót kellett fizetni. Ez visszafogta a munkakínálatot és ösztönzött a szürkefoglalkoztatásra (kisebb bérre bejelentve), mely a GDP-re is negatívan hatott.

Magyarországon a 2000-es évek elején, amikor a többkulcsos rendszer működött, olyan is előfordult, hogy a legmagasabb szja-kulcs 44–48 százalék volt, és 5–6 külön adósáv működött, így sokkal tagoltabb volt a jövedelmek adózása. 

2009-ben az EU-tagállamok közül Magyarországon volt a második legmagasabb az egy főre jutó átlagos adóteher: a bruttó bérköltség 53 százaléka az államhoz került, miközben az uniós átlag valamivel több mint 40 százalék volt. A magas adóterhek visszatartották a vállalatokat is attól, hogy további munkaerőt alkalmazzanak. Ennek következtében 2009-ben a hazai foglalkoztatási ráta a negyedik legalacsonyabb volt az EU-n belül (57,2 százalék), Lengyelországgal karöltve.

A foglalkoztatás szempontjából az elvándorlásra is érdemes gondolni. Ha a többkulcsos rendszer túl magas terheket ró a magasabb jövedelmű munkavállalókra, előfordulhat, hogy olyan országot választanak, ahol kisebb az adókulcs, emelkedik a kivándorlás, nő az agyelszívás. Egy 2020-as tanulmány szerint (Kleven et al, 2020) a személyi jövedelemadók és vagyonadók mértéke befolyásolhatja a kiemelten magas jövedelműek és vagyonosok nemzetközi és országon belüli mobilitását. A felső 1-5 százalékba tartozó jövedelműek jobban reagálnak az adókulcsok változásaira, míg az általános munkavállalók, átlagos keresetűek mobilitása adók változására marginális.

Egyéb negatív hatások a GDP-re

A progresszív adórendszerben az alacsonyabb jövedelműek kevesebb adót fizetnek, ami élénkítheti a fogyasztásukat, ugyanakkor a magasabb jövedelműekre kivetett magasabb adókulcs mérsékelheti a megtakarításokat és a fogyasztást is ebben a csoportban, és ez végső soron szintén kedvezőtlenül befolyásolhatja a gazdasági növekedést. Ugyanígy a tőkeáramlás irányát (a beruházásokat, befektetési kedvet és pénzügyi magatartást) is megszabhatja az adórendszer. Mivel a tőke nagyon mobil, szigorú adórendszerek esetében csökkenhet a beruházási kedv, tőke- vagy vagyonkivonást is eredményezhet. Ez különösen igaz lehet a magasabb jövedelműekre, hiszen ezek a rétegek jellemzően magas megtakarítási aránnyal rendelkeznek.

A Tax Foundation 2024-es elemzése rámutatott több problémára is, ha a jövedelmeket jelentősen megadóztatják (a szervezet elemzésében a vagyonadókról esik szó, de mechanizmusát tekintve hasonló folyamatok játszódnak le a jövedelemadó esetében is). Eredményeik szerint az ilyen adók csökkentik a beruházásokat, előidézhetik a tőke kivonását („elvándorlását”, angolul: capital flight), és hosszú távon visszafoghatják a GDP növekedését. 

A modellek szerint a Tax Foundation által vizsgált vagyonadó akár 2–5 százalékos GDP-csökkenést is okozhat, az adóelkerülési technikák (tőke átcsoportosítása, külföldre vitel, vagyon/jövedelem elrejtése) miatt pedig a várt állami bevétel jóval kevesebb lehet (a felére is csökkenhet az elméleti számításokhoz képest).

A vagyonadó mértékének még kis emelése is tőkeáramláshoz és a tehetős magánszemélyek szomszédos joghatóságokba való áttelepüléséhez vezethet. Például Norvégiában a vagyonadó 1 százalékos emelése után sok nagy vagyonú magánszemély elhagyta az országot. 2023-ban, miután Spanyolország bevezette az új „szolidaritási vagyonadót” (1,7 százalék -3,5 százalék), Portugália kiterjesztette a nem rezidensekre vonatkozó adórendszerét, mivel egyre több spanyol adófizető fontolgatta adóügyi illetőségének megváltoztatását (Enache – Tax Foundation, 2024).

Több európai országban (pl. Németország, Ausztria, Egyesült Királyság) megszüntették a vagyonadót, mert a gazdasági, adminisztratív és nemzetközi versenyképességi hátrányok meghaladták a várt előnyöket. Jelenleg Spanyolországban, Norvégiában és Svájcban van vagyonadó (több esetben progresszív jelleggel), valamint bizonyos eszközökre (pl. ingatlanra, nagy értékű értékpapírszámlákra) kivet vagyonadót még Hollandia, Belgium, Franciaország és Olaszország is. Azonban ezek bevétele arányaiban alacsony (2022: a GDP arányában a spanyol 0,19 százaléktól a svájci 1,19 százalékig), és gyakran mentesítések, korlátok csökkentik a tényleges teher viselését.