A korona és az ereklyebiznisz

Ma a gyógyszeripar, a leány-, fegyver- és kábítószer-kereskedelem a virágzó iparág, hajdan ilyen volt az ereklyeforgalmazás is. Kálvin János így morog 1543-ban: „Krisztus és a szentek ereklyéi gyanánt mindenféle haszontalanságot összeszedtek, a nép pedig oly vak volt, hogy bármi hitványságot kétely nélkül elfogadott. Ha a csaló holmi szamár- vagy kutyacsontot akart valamely szent csontjaként bemutatni, senkinek sem volt szava ellene.”
István király, az első magyar keresztény szent ereklyéi számos helyre kerültek Európában, így például Aachenbe, Nagy Károly kedvelt székvárosába is. Aachen nevezetes zarándokhely volt a középkor folyamán, gyógyfürdőjét szifiliszesek is előszeretettel látogatták, falai közt számos fontos ereklyét őriztek: Szűz Mária és Jézus egy-egy ruhadarabját, Szent József harisnyáit, Keresztelő Szent János kendőjét – pontosabban azt a kendőt, melyre levágott fejét helyezték –, a székesegyház magyar kápolnájában pedig Szent István, Szent Imre és Szent László ereklyéit.
Kálvin élvezettel pöröl az ereklyék balga tisztelőivel, egyebek közt azt állítja, hogy ha Krisztus keresztjének a keresztény templomokban őrzött összes maradványát összegyűjtenők, egy teherhajót is megtölthetnénk velük. Azt kell hinnünk – mondja a töviskoronáról –, hogy annak darabjait újra elültették, s azok megeredtek, fákká és cserjékké növekedtek, csak így magyarázható a mennyiségük. Mária teje? „Nincs olyan városka, nincs olyan kopott zárda, ahol ne őriznének belőle valamennyit. Egyik helyen többet, másutt kevesebbet. Ha a szent Szűz három dedet szoptatott volna egy életen át, akkor sem szolgálhatott volna ennyi tejjel.” Szent Antal karját, míg tokjában volt, „csókolták és imádták, de mikor elővették, úgy találták, hogy valami szarvasnak a csontja”. Szent Péter agyveleje? „Míg el volt zárva, semmi kétség nem volt, istenkáromlás lett volna, ha valaki nem hisz a feliratnak, de midőn tartóját széttörték, akkor látták, hogy szivacskő.” Jézus fitymája? „Ha megengednők is, hogy megvan az a bőr, melyet akkor vágtak le róla, mikor körülmetélték […], az bizonyos, hogy Krisztusnak is csak egy előbőre volt, s az nem lehet egyszerre Rómában és Charroux-ban is.” Némely apostolnak – gúnyolódik a nagy reformátor – harminc-negyven ujja, Keresztelő Szent Jánosnak három feje kellett legyen: „János szörny volt, vagy azok, kik fejét annyi darabban mutogatják, szemtelen csalók.” Nem kíméli Aachen nevezetes ereklyéit sem. „Mikor Aachenben az említett inget mutogatják, rúd végére kötik, s úgy viszik, mint egy hosszú fehér papi karinget. Mária, ha óriás lett volna is, alig hordott volna akkora inget. S hogy annál jobb színezete legyen a dolognak, néha mutogatják Szent József harisnyáját, mely legfeljebb gyermeknek vagy törpének volna jó.”
Hiába morog Genf sokak által humortalannak és könyörtelennek gondolt ura, az ember mindig is vonzódott és vonzódni fog, arannyal és ezüsttel, pengő dollárokkal fizet mindenkori szentjei ereklyéiért, Elvis szőrzetének egy darabkájáért, Madonna bugyijáért. (Ne háborogjunk, jobb, ha tudjuk, hogy Árpád-házi Szent Erzsébet felravatalozott testét 1231-ben, még szentté avatása előtt, elragadtatott rajongói szinte feltrancsírozták: levágták a haját, lenyírták a körmeit, a mellbimbóit.)
A legtöbb magyar tudja, hogy Szent István koronája, a Szent Korona nemcsak egyszerűen drágakövekkel ékített, ősrégi aranykincs, hanem pótolhatatlan szakrális tárgy is, mely valaha az országló világi hatalom jelképe volt. Sokan azt is tudják, hogy magát az országot, annak földjét és igazgatását, intézményrendszerét, az országlakók közösségét is megtestesíti, hogy köré a századok során bonyolult eszmekör szövődött, melyet a Szent Korona-eszmeként ismerünk. Viszont talán kevesen tudják, hogy a korona eredetével, korával, készítésével és funkciójával kapcsolatban létező számtalan elmélet közül az egyik legmeggyőzőbb az, miszerint a mai korona felső, zárt, pántolt részét nagy lovagkirályunk, Szent László készíttette – ereklyetartónak.
László tisztelte – de ami fontosabb, egész népével tiszteltetni akarta – Istvánt, a törvényhozó és államszervező keresztény királyt. Ő volt az, aki kultuszát elindította, szentté avattatta, 1083-ban testének maradványait kiemeltette székesfehérvári sírjából, s csontjait ereklyetartóba helyeztette. A Szent Korona pántjai pedig nagyon is emlékeztetnek a középkori koponyaereklye-tartókra. Ha a feltevés igaz, kínálkozik a kérdés, mikor építették egybe a két részt? Mikortól beszélhetünk a mai koronáról? Legvalószínűbbnek látszik, hogy ez a trónon Szent Lászlót követő, 1095-től 1116-ig uralkodó Kálmán király idejében történhetett. Ő ugyanis megbontatta István ereklyetartóját, hogy egy koponyacsont-darabkát az éppen felszentelendő zágrábi Szent István-bazilikába küldessen.
Mint minden ősi és szakrális tárgyhoz, kultikus kegytárgyhoz, a magyar Szent Koronához is kötődnek hihetetlen képzetek. Némelyek olyan kronológiai-naptári-csillagászati szerkezetnek, egyebek közt a holdhónap mérésére is alkalmas eszköznek gondolják, melyben régi idők tudását kódolták az utókor számára. Holott tulajdonképpen az is bizonytalan, hogy a két részből álló uralkodói jelvényt – vagy annak bármelyik részletét – István király egyáltalán láthatta-e. A hagyomány szerint már őt is ezzel a ma ismert koronával koronázták meg Székesfehérvárott az 1000. esztendő karácsonyán vagy 1001. január elsején. Ez biztosan nem igaz, hiszen az alsó koronaabroncson, az úgynevezett görög koronán Dukász Mihály bizánci császárt, egy másik rekeszzománc lemezen pedig I. Géza király mellképét láthatjuk, s ők az 1070-es években uralkodtak. Számos kutató úgy véli, I. Géza volt az, akinek a fejét elsőként illette a korona (vagy annak alsó része). Mások szerint a korona felső, fedett részét is akkortájt, az 1070-es években illesztették az alsó, görög abroncsra. Megint mások későbbinek gondolják a felső, pántos koronarészt, de olyanok is akadnak, akik szerint éppen a pántos, latin korona a régebbi, mert az valóban Szent István eredeti koronája, illetve annak része volt. Számtalanszor felmerült, hogy a korona régebbi István koránál, csak az idők során alakítottak rajta. Tartották Nagy Konstantin római császár (306–337) koronájának, melyet I. Szilveszter pápának ajándékozott, s ezt a koronát küldte volna II. Szilveszter Istvánnak. Felvetődött az is, hogy Bíborbanszületett Konstantin császár küldte 950 körül István apjának, Géza fejedelemnek. Létezik olyan elgondolás, amely szerint a párta, vagyis a háromszegletű és félköríves csúcsdíszekkel ékesített abroncs szarmata, hun, avar hagyományokra utal. Az avar teória hívei szerint a kagáni ötvösműhelyben létrehozott uralkodói jelvény Nagy Károly avar hadjáratai után értékes hadizsákmányként került a Frank Birodalom egyik központjába, Aachenbe, és II. Szilveszter pápa III. Ottó sugallatára küldte el Istvánnak.
Mi igaz, mi nem, egyszer talán pontosabban is megtudjuk. Ma csak annyi bizonyos, hogy a hajdani ereklyetartóból készült uralkodói jelvény a tudósok és a délibábos álmodozók fantáziáját egyaránt megmozgatja, s hogy rejtélyessége, misztikuma, művészeti és művelődéstörténeti párhuzamainak hihetetlenül elágazó volta a kíváncsi kétkedőt is megragadja. Akik pedig hisznek máig ható hivatásában, azok számára a Szent Korona – akár István ereklyéinek hordozója volt, akár nem – ma is az ország földjének oltalmazója, a magyarság boldogulásának egyik záloga.
Szent István ereklyéihez valaha hívők tízezrei zarándokoltak Aachenbe, Köln Háromkirályok-templomába. Az uralkodó jobbját ma Pesten őrzik, de vannak vagy voltak ereklyéi Dubrovnikban, Zágrábban, Rómában, Montecassinóban, Székesfehérváron, Pannonhalmán, Pozsonyban, Lembergben, valamint 2006 augusztusa óta – mikor is Erdő Péter bíboros ereklyét ajándékozott a helységnek – a romániai Szentjobbon is.