A magyar tudományé a főszerep

Számos érdekes magyar találmánnyal, fejlesztéssel, valamint tudományos munkával rendezik meg ma első alkalommal a Tudományok hídját. Az érdeklődők láthatják az első magyar holdjárót, vagy a világ élvonalába tartozó alternatív hajtású versenyautót. Az esemény célja, hogy hagyományt teremtve minden évben újabb magyar sikereket mutassanak be, és hogy felkeltsék a fiatalok érdeklődését a műszaki és a természettudományok iránt.

Vass-Gabay Dorka
2011. 09. 26. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vajon hogy került holdkőzet a Lánchídra? Mit keresnek rajta focizó robotok? Hogyan születtek néhány formabontó ötletből a legnagyobb magyar találmányok? Ezekre kaphatnak választ azok, akik ellátogatnak ma délután a Dunához, a Tudományok hídja nevű egész napos eseményre. Itt mutatkoznak be ugyanis a legérdekesebb magyar felfedezések, illetve a magyarországi kutatás-fejlesztésben élen járó vállalatok, kutatóegyetemek. – A Lánchíd szektorokra osztva, egy-egy önálló tudományterületet mutat be, a programok között helyet kapnak többek közt a csillagászathoz és űrkutatáshoz, informatikához, kémiához, fizikához és alternatív energiafelhasználáshoz kapcsolódó területek – tudtuk meg a Tudományok hídja projektvezetőjétől.
Bartók Marcell elmondta: számos magyar innováció is bemutatkozik, meg lehet nézni az első magyar holdjárót, a Puli Space-t, és a Shell Eco Marathonon szereplő alternatív hajtású versenyautót, valamint a Gömböc nevű érdekes találmány is ott lesz. – A látogatók vaktérkép és okostelefon segítségével elkészíthetik saját csillagtérképüket, tésztahidat építhetnek és űrrepülő-, ejtőernyőspilóta-teszteken is részt vehetnek – emelte ki Bartók Marcell. Hozzátette: lesz tűzhányókitörés, és a rendezvényen bemutatják az első magyar műhold, a Masat–1-et is. A környezettudatosság jegyében a látogatók alternatív hajtású járműveket és versenyautókat próbálhatnak k.
Az esemény egyik fő látványossága a hídra és a Dunába folyamatosan ömlő szárazjég-füst, míg a hidat különleges fénytechnikával festik be. – A Tudományok hídja olyan nagyszabású tudomány-népszerűsítő esemény, amely hagyományteremtő szándékkal indul útnak. A rendezvény elsődleges célja, hogy szimbolikusan áthidalja a tudományos szakemberek és tudományos képzettséggel nem rendelkezők közti szakadékot, valamint mindenki számára ízelítőt nyújtson a tudományos kultúrából – mondta a projektvezető.
ALánczhídon lesz ltátogatható az MTA Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézet által létrehozott úgynevezett nanobusz is, amelbyen bárki betekintést nyerhet a mikrovilágba.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.