Évekig dolgozott a Született feleség adaptációján. Mi vonzotta a történetben?
– A női főszereplő karaktere, az az átalakulási folyamat, amelyen Suzanne átmegy. A főhős kitör a férje által eszkábált kalitkából, hogy szembeszállhasson a külvilággal, az életében szerepet játszó férfiakkal.
– Miért pont Catherine Deneuve-öt választotta főszereplőnek? Nem a tőle megszokott karakter Suzanne figurája.
– A 8 nő óta szerettünk volna Catherine-nel együtt dolgozni. Úgy, hogy szorosan egymásra legyünk utalva. Hogy csak rá figyelhessek. A 8 nőben ő csak egy volt az összes színésznő közül, ezt a történetet azonban már ő vitte el a hátán. A Született feleség sztorija ideális volt erre. Catherine az életben teljes ellentettje Suzanne-nak – épp ezért borzasztóan érdekelt, ő hogyan hozza létre a dekorációfeleség figuráját, aki ki akar törni ebből a gicscses kalitkalétből. Nagyszerű közös munkát tudhatunk magunk mögött: Catherine sokat segített a forgatókönyv letisztázásában, de ott bábáskodott a szereposztásnál is. Gérard Depardieu is egyértelmű döntés volt – tudtam, hogy nála pontosabban senki nem tudja megrajzolni Maurice Babint, a kemény, politikai aktivistát, aki belül mélyen mégis érző lélek.
– A Barillet–Grédy-féle színdarab a mában, míg az ön adaptációjában a hetvenes években játszódik. A filmes eszközök – zenei betétek, sorozatos helyzetkomikumok – is ezt a kort idézik. Voltak esetleg filmes előképek, amelyek inspirálták a munka során?
– A gyerekkori filmélményeim, a kor édesen bugyuta komédiái köszönnek vissza itt. Főként Louis de Funes filmjei. Ő sokszor alakított zsarnoki, felvágós főnököt, aki gyakran mások irányítása alá kerül.
– Bár a Született feleség alapvetően komédia, mégis, ahogy ez öntől megszokott, van benne egy erős melodramatikus szál: Suzanne és a kommunista polgármester, Maurice Babin, az egykori szerető szerelmi kapcsolata. Miért volt fontos a drámai vonal hangsúlyozása?
– Nagyon szeretem vegyíteni a műfajokat, semmi nem létezik önmagában. Tragédia nincs komédia nélkül, és fordítva. Deneuve és Gérard Depardieu pedig nagy sztárok Franciaországban. Ikonikus pár. Francois Truffaut Az utolsó metró című filmjében tűntek fel először együtt, azóta számtalan közös filmet készítettek. Nagyon jól működik köztük a vásznon a kémia, és ezt szerettem volna én is megmutatni.
– A Fabrice Luchini által játszott férfi főszereplő, Robert Pujol, a paternalista soviniszta férj kettős személyiség. A film elején házsártos uralkodó, a végére azonban megmutatkozik egy esetlen, gyermeki oldala is. Mi ennek az oka?
– Azt akartam ezzel érzékeltetni, hogy semmi sem állandó, minden mindig változik. A film végére a férj lesz a polcra kitett dísztárgy, született férj.
– Az eredeti színdarab azzal zárul, hogy a főszereplő Suzanne átveszi az esernyőgyárat, elhagyja férjét és kommunista szeretőjét. Az ön adaptációjában viszont fontos szerepet kap a feminista törekvés. Az egykori „dísztárgy” – ahogy a filmben nevezik – sikeres politikai karriert fut be. Miért volt erre szükség?
– Számomra kevéssé volt politikus az eredeti darab. Érdekesebbnek láttam Suzanne Pujolt beengedni a politikai színtérre. Így mélyebbé vált a történet. Ezzel a szállal legutóbbi elnökválasztásra is utalhattam: Ségolene Royal és Nicolas Sarkozy versengése egyedülálló volt. Először állt egymással szemben férfi és nő egy ilyen harcban.
– Egy interjúban azt nyilatkozta, hogy a jelenkor problémáira is akart ebben a műben reflektálni. Miért pont a humoros utat választotta?
– Beszélni akartam a politikáról, de nem drámai hangnemben. Ezért is választottam keretnek a hetvenes éveket, mert ez egyfajta távolságot biztosított a jelenben is létező problémák kifejezésre. Ha a történet most játszódna, az sokkal sötétebb színezetet adna az egésznek. A hetvenes években is sok nehézséggel, kellett Franciaországnak megküzdenie: a munkások állandó harcot folytattak a vezetőkkel jogaik érvényesítéséért, és már a globalizációs folyamatok is érezhetőek voltak. De ezek ma is létező problémák. Az időbeli távolság miatt azonban könnyebben nevet az ember az ilyen helyzeteken. A humor által könnyebben ér el a nézőhöz az üzenet. A globalizációról, a társadalmi struktúra átalakulásáról is képet akartam adni. Arról, hogy milyen is volt valójában az a normálisnak nevezett patriarchális rend, ahol a férfi az úr mindenben, a nő és férfi közti egyenlőség hogyan alakult az idők folyamán. Ez a folyamat talán a hetvenes években indult, de azt gondolom, hogy ma is rengeteget változik a nők és a férfiak közötti viszony.
– Jelenleg min dolgozik?
– Az órák munkacímen futó filmem a tanár-diák viszonyt dolgozza fel. A főszerepet Fabrice Luchini játssza. Most kezdtük a forgatást, várhatóan jövő szeptemberben mutatjuk be.
origo.hu
5,5 milliárd forint volt a tét az ötös lottón
