Ajándék nyár

Tudták-e, hogy a legrövidebb évszak a nyár? Nálunk ugyanis csak papíron kezdődik a meteorológiai nyár június elsején és a csillagászati június 21-én. Minden létező médium, hivatal legfeljebb július elsejétől hajlandó a legmelegebb évszakról beszélni. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy a főszezont a Balatontól a Velencei-tóig, a budapesti strandokig kizárólag július második felétől számítják, könnyen belátható: csupán szűk egyetlen hónapos szezonnal állunk szemben. De egyáltalán van-e egy hónap is nyaralni? Mifelénk ugyanis már augusztus elejétől szokás a nyár múlását hangoztatni. Augusztus 20. hovatovább nyárbúcsúztatóvá válik. Pár nappal huszadika előtt meghökkentő módon már úgy konferálták föl a meteorológiai előrejelzést, hogy „nyárias idő” lesz. Értsd: nincs ugyan már kimondott nyár, ám az idő olyan lesz, mintha még az lenne. Nyárias. Mégis milyen idő lenne nyáron? Vagy az a normális, ha olyan októberi időjárás uralkodik, mint amilyen hetekig volt az idén júliusban? Az viszont már abnormális, ha nyáron még mindig nyárnak tetszik lenni? A szintén a médiában óránként harsogott „Kánikulával ér véget a nyár” is ebbe a hurrápesszimista kategóriába illik. Mitől lenne búcsú, ha nagy a forróság? Nem azt jelenti, hogy dúl a nyár? A meteorológiai nyár tudniillik szeptember elsejéig tart, a csillagászati meg egyenesen szeptember 21-ig. Belátható tehát az iméntiek nyomán: bármily meglepő, de ha az ember a sajtóból tájékozódik, talán nincs is nyár. Avagy mire elkezdődne, már véget is ér.
De vajon miért támad hamisítatlan retróérzésünk ettől a lelkes nyártöpörítéstől? Azért, mert ezt a kottát igen régen írták. Gyerek- és kamaszkorom nyomasztó emlékei közé tartozik, hogy miközben én még a Dagályba jártam osztálytársaimmal, a rádióban-tévében már augusztus elejétől elkezdtek mesélni arról, hogy vegyük meg időben a kékpapírt (ebbe kötöttük kötelezően a könyveket és a füzeteket), mert lassan vége a szünidőnek. Ma pedig már egy hónappal a tanévkezdés előtt reklámozzák az iskolai tanszereket – sok gyerek hátborzongását kiváltva. Mert a vakációt minden diák imádja. Többek közt ezért is trafálta el szarva közt a tőgyét az a kormánypárti felvetés, miszerint rövidítsék meg a nyári iskolamentes időszakot. Nemcsak a nebulóknak, a szülőknek is de vidám lenne az élete! Kevesebb időre mehetnének el nyaralni a családok. Cserébe több különórát, korrepetálást fizethetnének, és több időt kellene áldozniuk csemetéik iskolai noszogatására. És persze többet, hoszszabb ideig kellene aggódniuk, megfelelő jegyeket hoz-e a suliból. A fogadóórákról, szülői értekezletekről és egyebekről már nem is szólva. Ha nekünk annak idején azzal fenyegetőztek volna, hogy heteket vesznek el a szünidőből, minden lett volna, csak nem szimpatikus, aki kitalálta. Mi lenne ilyen kánikulai időkben a tanárokkal, a diákokkal? Együtt főnének puhára, közben gondolatban még melegebb éghajlatra küldve a törvényhozókat, a nyári grillparti-repeta kiagyalóit. Aki ilyen elborzasztó elképzelésekkel riogat, nem gondol arra, hogy a most megrövidített vakációval ijesztgetett gyerekek közül sokan egy-két év múlva már választók lesznek?
Üdvösebb és praktikusabb lenne arra választ találni: vajon kinek biznisz az, hogy pár hétre szűkül az idegenforgalmi főszezon? A helyes megfejtés beküldője megérdemelne egy extra vakációt, hisz a gazdasági növekedésen és a foglalkoztatottságon is lendítene. Más országokban mindent elkövetnek, hogy megnyújtsák a legtöbb turisztikai, költségvetési bevételt hozó nyári időszakot, csak nálunk küzdenek konokul a zsugorításáért. Augusztus utolsó hetében a vendéglátósoknak akciókkal kellene lecsábítaniuk a mediterrán forróságú Balaton-partra a magyar és a külföldi vendéget. Helyette depreszsziós vendéglőtulajdonosokat látunk, akik karikás szemmel tömték magukba családtagjaikkal a saját főztjüket, mert „már nincs vendég”.
Negyven fokban. A Balatonon. Azért ehhez is érteni kell.