Álomállás

Turisztikaiélmény-ellenőr – erre a munkakörre hirdette meg határozott idejű szerződéssel a szarvasi önkormányzat „az ország legjobb állását”. A munkaköri leírás szerint a szerencsés munkavállalónak nincs más dolga, mint családjával együtt jól éreznie magát a Körös-parti városban augusztus hónap folyamán: térképezzék fel a turisztikai látnivalókat, próbáljanak ki lehetőleg minél több szolgáltatást (természetesen a munkaadó költségére), és testközelből szerzett élményeikről vezessenek világhálós naplót. Mindezért (az élményeken túl) bruttó félmillió forint a fizetség.
Az ötlet nem eredeti (nemrég az ausztráliai kormány hirdette meg a világ legjobb állását: busás jövedelemért cserébe egy mesebeli korallzátony gondnoki teendőit kellett ellátni), de itt is működött, hiszen csaknem ezren jelentkeztek. Volt köztük kamionsofőr és metodista lelkész is, ám végül egy nyíregyházi pár nyert, akik Denisz nevű kutyájukkal együtt fogtak a harmincnapos, megerőltetőnek nem nevezhető munkához.
Budapesten másfajta állásokat hirdettek meg, de ezek is – legalábbis a jelentkezők számát tekintve – igazi álomállásoknak tűntek sokaknak, hiszen a tíz meghirdetett helyre ezren jelentkeztek. Köztük sok diplomás is: mérnök, újságíró, tanár. Akinek sikerült a felvétel, az szerencsés utcaseprőnek mondhatja magát, 130 ezer forintos bruttó kezdő fizetéssel (ez az összeg alig marad el egy kezdő orvos fizetésétől). Ráadásul három hónap után pluszjuttatásokkal, akár havi harmincezer forint értékű cafeteriával és BKV-bérlettel is kiegészíthetik. A cég szóvivője pontos statisztikával szolgált a jelentkezőkről: hatvan százalékuknak általánosa volt, harminc százaléknak érettségije, a maradék adja a diplomásokat.
Májusban vették fel az első kiválasztottakat, ők már túl is vannak az oktatáson: speciális (takarító)gépek kezelésére tanították meg őket. Eddig alkalmi munkások végezték ezt a munkát, egy ideje viszont már főállásban alkalmazzák őket. A tervek szerint az idén száz új fizetett utcaseprője lesz a fővárosnak, a következő években összesen öt-hat száz munkatársat szeretnének foglalkoztatni.
Gyermekkoromban azzal fenyegettek a felnőttek: tanulj, fiam, mert a végén még utcaseprőnek sem kellesz! A mostani történettel nem az a baj, hogy netán „túl sokat” keresnének az utcaseprők. Lenézni sem akarom őket, hiszen minden becsülettel elvégzett munka tiszteletet érdemel. Az a gond, hogy a tanárok, orvosok, diplomás ápolók és más felsőfokú képzettséget igénylő szakmák művelői keresnek megalázóan keveset. Ráadásul ez az eset azt üzeni a fiataloknak: lám, nem érdemes tanulni, hiszen még az utcaseprő is többet keres, mint a kezdő orvos. Az a tragédia, hogy felborult az egyensúly ebben a világban, és kötve hiszem, hogy a 130 ezres utcaseprői fizetés jól kigondolt stratégia első lépése lenne, amelynek során lépésről lépésre minden társadalmi csoport a képzettségével és befektetett munkájával arányos díjazást kap.
A hazai munkalehetőségekről is riasztó képet fest, hogy tíz állásra ezren jelentkeznek. Igaz, van egy másik magyarázat is: valamit nagyon elszúrtak a cég személyzetisei. A Fővárosi Közterület-fenntartó évek óta nem a szerénységéről híres: ahol Frei Tamás harmincmillió forintért „véleményvezér” (bármit jelentsen is ez a szó) lehetett, ott ne sajnáljunk rongyos havi 130 ezret az utcaseprőtől.