Árvácskák a XXI. században

Móricz Zsigmond nevelt lánya, akiről az Árvácska című regényének hősnőjét mintázta az író, 1920-ban született. Tizenhat éves korában öngyilkosságra készült, amikor az író rátalált, megmentette az életét, majd örökbe fogadta. Az általa Csibének becézett lány éveken át beszélte ki magából a borzalmakat, amiket gyermekkorában lelencként átélt. Így gyógyult szép lassan a lelke. A történeteit végighallgató író megrázó regényben írta ki magából a jóvátehetetlen bűnök miatti tehetetlenség dühét.
A regény lelencsorsra jutott főhősét, Állami Árvácskát az állam a nevére vette, és oly módon gondoskodott róla, hogy nyolc pengőt fizetett a tartására vállalkozó parasztcsaládnak, amely befogadta. Adott a gyereknek cipőt is meg ruhát is. Árvácska kegyetlen emberekhez került, akik hasznot akartak húzni belőle, dolgoztatták látástól vakulásig, még a ruháját is elvették tőle, mert kellett a gazda gyerekeinek. Nem engedték iskolába, ütötték-verték, a haját tépték, parázzsal égették ki a kezét, éheztették, s amikor kamaszodott, mint egy tárgyat, odavetették a férfiaknak, akik kedvüket lelték benne.
Nem hittem volna, hogy Árvácska története megismétlődhet, hogy maradék emberségüket feladó erkölcsi szörnyetegek szadizmusa és haszonlesése miatt ugyanolyan kegyetlen történetekkel szembesülünk emberöltőkkel később is. Hogy körberepülhetjük a Holdat, hogy behatolva a sejtekbe gyilkos géneket fejleszthetünk haszonnövényeink kártevői ellen, lelassíthatjuk, sőt reményeink szerint megállíthatjuk a rák burjánzását, kollektorokkal gyűjtjük össze a Nap energiáját, csak egyre vagyunk képtelenek: hogy jobbak legyünk.
A fájdalmas jelenkori történet színhelye egy Somogy megyei falu. Egy nevelőanya két hoszszú esztendőn keresztül kínozta a gondjaira bízott négy kiskorú gyermeket. Rendszeresen bántalmazta az öt és tíz év közötti testvéreket. A magából kivetkőzött asszony a vádirat szerint „nem tudta kezelni a gyerekek viselkedési problémáit”, bevett nevelési módszerei közé tartozott a házból való kizárás, a hajtépés, a fakanállal vagy sodrófával való ütlegelés. A „büntetés” kelléktárába tartozott a „rosszul viselkedő” gyermekeknél az a guantánamói börtönbeszámolókból ismert, terrorizmussal gyanúsított felnőttekkel szemben alkalmazott CIA-s kínzási mód is, amelynél az ember fejét a víz alá nyomják, és hosszú ideig ott tartják, hogy ne kapjon levegőt, hogy fulladozzon, hogy halálfélelme legyen. Az asszony ezt a kínzást az állam által rábízott kisgyermekekkel szemben hajtotta végre. A kegyetlen „nevelő”, mert anyának mégse nevezzük ezt a némbert, képes volt arra is, hogy büntetésből napokig éheztesse a gyerekeket, többször előfordult, hogy a testvérek pénteken megebédeltek az iskolában, majd legközelebb a hétfői tanítási napon jutottak élelemhez. De még ezt az iszonyatot is képes volt fokozni a nő azzal, hogy az éhező gyermekek jelenlétében a saját, vér szerinti gyerekével jóízűen megvacsorázott.
A siófoki gyámhivatal még 2008 szeptemberében vette „átmeneti nevelésbe” a gyerekeket, és bízta rá a fonyódi ötvenéves asszonyra, aki mellesleg elvégezte a „nevelőszülői tanfolyamot” is, hogy állami gondoskodásban lévő gyerekek nevelésével foglalkozhasson. (A tanfolyam alkalom lehetett volna arra is, hogy a nevelőszülői feladatra vállalkozókat alapos pszichológiai teszteknek vessék alá…) Tudjuk, a munkanélküliség által sújtott régiókban vannak, akik megélhetési forrásnak tekintik a nevelőszülői munkát, hiszen a nevelt gyerekek ellátására az állam által biztosított havi 76 ezer forint jó bevételnek számít, különösen, ha azt nem arra a célra használják, amire kapták. Négy gyerek ellátásáért 304 ezer forintot kapott a somogyi asszony, az állami gondozott gyerekeknek a tankönyvet és az iskolai étkezést ugyancsak az állam biztosította. Csokonyavisontán, ahová elköltöztek az állami ellenőrző szervek figyelő tekintete elől, elég jól el lehetett belőle tengődni, főleg akkor, ha az állami gondozásban lévő gyerekek a vasárnapi leves helyett csak nyaklevest kaptak. De azt sokat.
Tavaly tavasszal Pest megyében robbant ki a botrány, amikor egy állampolgári bejelentés nyomán kiderült, hogy Tápiószecső környékén sokan azért vesznek magukhoz árva gyerekeket, hogy az utánuk járó árvaellátási járandóságból éljenek. A bejelentés szerint a gyerekekkel a nevelőszülők nem törődtek, embertelen körülmények között tartották őket, hagyták, hogy az utcán éljenek, lopjanak, raboljanak. Sőt előfordult olyan, hogy a nevelőszülő maga küldte lopni a rábízott gyerekeket, Tápiógyörgyén büntetőeljárás is indult egy olyan „megélhetési nevelőszülő” ellen, aki a nevelt gyerekével együtt követett el vagyon elleni bűncselekményeket.
Móricz Árvácskáját, avagy Csibéjét is meg-meglátogatta az állami ellenőr „Asszonyság” a menhelyről, rendre azt ellenőrizte leginkább, hogy járatják-e iskolába; az elgonoszodott parasztcsaládból így került gazdagékhoz a kis árva, akinek még egy kegyetlen gyilkossághoz is aszszisztálnia kellett: vele vitették ki az öreg rokonnak a mérgezett tejet. Csibe hosszú viszontagságos évek után otthonra lelt egyik legnagyobb írónknál. Története nem csak saját korában bizonyult tükörnek, ma is katartikusan hat. Aki elolvassa, megérti, hogy ez a mű az utókor lelkiismeretéhez is szól. Hogy még egyszer ne fordulhasson elő olyan gyalázat, amilyet Móricz Árvácskájával szemben elkövettek.
S mégis megtörténhet. Szinte naponta és még durvábban. A pedofilgyanús ügyektől kezdve egészen a gyermekprostitúcióig terjed a kínzások, lélekgyötrések világa.
Némi vigaszra ad okot, hogy előbb vagy utóbb minden kiderül. Sem a Csokonyavisontán megkínzott gyerekek ügye, sem a tápiószecsői árvák kihasználása nem maradt rejtve, és mindig akadnak lelkiismeretes emberek, jóérzésű állampolgárok, akik a kirívó esetekre felhívják a hatóságok figyelmét.
Az állam helyesen jár el, ha kiemeli a gyerekeket azokból a családokból, amelyekben a vér szerinti szülők veszélyeztetik a testi épségüket, lelki fejlődésüket. Helyesen jár el akkor is, ha az árván maradt gyerekeket igyekszik inkább szerető családoknál elhelyezni az intézetek helyett. De hogyan történhet meg, hogy az állam, az önkormányzat észre sem veszi, hogy bűnöző életmódot folytató emberekre bízott példára, gondoskodásra és szeretetre vágyó gyerekeket? Hol marad az állami ellenőrzés? Hiszen aki árván hagyott gyerekek nevelését vállalja, nem lehet maga is bűnöző! Nem lehet elfogadni mentségnek sem az ellenőrző szervezetek leterheltségét, sem a pénzhiányt. Nincs mentség a csokonyavisontai brutális kegyetlenségekre, se a tápiószecsői bűnözőneveldére. Az ellenőrzésre hivatott intézményeket az adófizetők pénzéből tartja fenn az állam: a gyámügyi hivatalokat, a megyei gyermekvédelmi központokat, a nevelőszülő- és gyámügyi tanácsadókat. De ideértjük az önkormányzatoknál a köztisztviselőket, az iskolákban a tantestületeket, sőt a védőnői szolgálatot is. Egy isten háta mögötti településen is fel kell tűnnie valakinek, akár a plébánosnak is, ha valamelyik portán rendszeres gyerekkínzás folyik.
A csokonyavisontai nevelőszülő ellen négyrendbeli kiskorú veszélyeztetése és ugyancsak négyrendbeli védekezésre képtelen személy ellen folytatólagosan elkövetett könnyű testi sértés miatt emelt vádat az ügyészség. A jog hűvös szavai mögött lássuk meg mindazt a borzalmat, amit a négy testvérnek, három fiúnak és egy kislánynak át kellett élnie egy kegyetlen, szadista nő otthonába zárva. Aki bármilyen büntetést kap, a gyerekek lelke nehezen fog meggyógyulni.