Ötvenkét ország csaknem ezer kutatójának részvételével vette kezdetét a 8. Európai biofizikai kongresszus, melyet idén Budapesten tartanak. Az Európai Biofizikai Társaságok Szövetségének (EBSA) ötnapos tudóstalálkozóján a szakma legkiválóbbjai adnak elő a tudományág minden területén – mondta az MTA elnöke. Pálinkás József kiemelte: bár a kívülállóknak még furcsa a biofizika szóösszetétel, ez ma az egyik leggyorsabban fejlődő tudományág, amely a fizika módszereit felhasználva vizsgálja a biológiai, biokémiai folyamatokat.
A konferencia nyitóelőadásán a Nobel-díjas Ada Jonat tartott előadást kutatási területéről, a riboszómák által végzett fehérjeszintézisről, vagyis olyan fejlesztésekről, amelyek a fehérjeszintézist a riboszóma szintjén gátolni tudják, ezzel befolyásolva a mikroorganizmusok támadására adott válaszokat. Az izraeli tudós úgy fogalmazott: a kutatások alapján a kórokozók antibiotikumok elleni rezisztenciáját jóval könnyebben fel lehet majd ismerni, illetve le lehet küzdeni.
Kelet-Európában elsőként hazánkban tartanak hasonló rendezvényt, ami hatalmas elismerés a hazai biofizikus szakmának. Öt nap alatt 690 előadás hangzik el 24 szekcióban, ezzel a kongresszus áttekinti a biofizika összes fontosabb területét a mikro- és nanotechnológiától kezdve a fotoszintézisen át a neurobiológiáig.

Menczer Tamás: Az ukrán kém – Magyar Péter „testvére” – megfenyegette Orbán Viktort!