Bűnbúcsú

Lehet, hogy tévedek, de az emlékezetemben folytatott hevenyészett kutatások nyomán arra a meglátásra jutottam, hogy a szocializmus vallásellenessége nemcsak a hívek, de a bűnözők jelentős részét is távol tartotta a templomoktól. Papokat, egyházi személyeket, mintha csak a politikai rendőrség ügynökei támadták volna meg, bántalmaztak, gyilkoltak le, a „civil” nehézfiúk tiszteletben tartották őket, s mintha templomi kincseket is sokkal ritkábban raboltak volna, mint a „vallásszabadság” boldog éveiben.
Az egyik legnépszerűbb magyarországi búcsújáróhely Csatka, főbúcsúját szeptember 8-án, Kisasszony napján, Szűz Mária születésének ünnepén tartják. Az idei búcsút azzal tették különlegesen emlékezetessé, hogy az ünnep előtti napokban ellopták az újonnan restaurált csodatevő kútról Mária kegyszobrát. Csatkára elég sok rovott múltú, enyveskezű, főben járó gonoszságokat is elkövető honfi jár javulást, megnyugvást, bűnbocsánatot keresve és remélve, ezért onnan lopni felháborító illetlenség és pofátlanság. A tettesnek aligha lesz sok haszna és öröme a zsákmányból, ugyanis az alvilági szolidaritás nem a halál utáni pokol kínjaival fenyegeti a neki kárt okozó bűncselekmények elkövetőit, hanem nagyon is evilági szenvedésekkel. Gyanúnk szerint a tettes akkor jár a legjobban, ha sürgősen feladja magát a rendőrségen, mindent visszaszolgáltat, majd védőőrizetért folyamodik.
Néhány évvel ezelőtt egy budai búcsújáróhelyen elkövetett kegytárgylopás rendkívüli publicitást kapott. Nem a magas értéke vagy a pótolhatatlan kár okán, hanem a feltételezett elkövető bűnözésideológiai státusa miatt. Új fogalom született akkor, egy senkiházi, tolvaj gazembernek köszönhetően, ugyanis az akkori belügyminiszter, Kuncze Gábor azzal próbálta megnyugtatni a háborgó közvéleményt, hogy nem valami egyházellenes, politikai cselekményt kell keresni a háttérben, hanem „egyszerű” megélhetési bűnözők követhették el a gyalázatot, s felesleges a kormánykoalíció világnézete és a templomi rablás között közvetlen összefüggéseket keresni. Tartozunk ennyivel az igazságnak és Kuncze Gábornak, hogy az azóta rengetegszer citált s legtöbbször tudatosan félreinterpretált „megélhetési bűnözés” formula nem a bűnözők felmentését jelentette, hanem egyfajta bűnözői magatartás megnevezése. Más kérdés, hogy a kifejezés a politikai korrektség területén menynyire állja meg a helyét, hiszen amennyiben a cigánybűnözés vagy a hajléktalanbűnözés kifejezés diszkriminatív (valóban az), akkor a megélni akaró embereket kollektíve bűnözőnek minősíteni szintén visszataszító, antidemokratikus és kirekesztő.
Az alábbi történetet egy öreg rendőr mesélte, s régen, még az ántivilágban, a pártállami időkben esett meg. Egy józsefvárosi kápolnához hívták a rendőröket, ahova „illetéktelen behatolás történt”, de feltűnő volt, hogy csak egy szinte értéktelen, gipszből készült Szent Rita-szobrot vittek el. Azt pedig még aznap délután megtalálták egy helyi ócskásnál, aki készségesen együttműködött a nyomozókkal, így a tettes már a kapitányságon költötte el szerény vacsoráját. S kérdé a vizsgálótiszt:
– Miért lopta el a Szent Rita-szobrot?
– Nem loptam én el, csak hazavittem a gyerekeknek, mert nagyon jó, imádságos gyerekek azok, akik nagyon szeretik a Jézuskát meg a szenteket, s gondoltam, hogy örülni fognak a szobornak, és még jobban fognak imádkozni…
– De akkor mért adta el még aznap a szobrot?
– Hát mit tehettem volna, amikor a gyerekek meglátták, úgy megijedtek tőle, hogy azon nyomban sírva fakadtak.
Vajon nevezhetjük ezt szakrális, esetleg kontemplatív bűnözésnek?