Axis mundi – a Föld tengelye. Ezt a címet viseli a nagyméretű falikárpit, amely a noviciátus bejárattal szembeni falán kapott helyet, úgy, hogy aki belép a terembe, ki sem kerülheti pillantásával. A kárpiton két fa látható, amelyek, akár csak Bolognában a halhatatlan szerelmesek legendáját őrző két ferde torony, egymás felé hajolnak, koronájukkal összefogózva eggyé válnak, mint a fává változtatott Philemon és Baucis. Gyökereikkel mélyen a földbe hatolnak, koronájuk az ég végtelenjének a részévé válik. Hét részből tevődik össze a kettős korona, mintha csak a mesék, mítoszok vagy éppen a kabbala bűvös számába foglalnák a múltat, a jelent és a jövőt.
Akár konkrét természeti élmény is ihlethette volna a művet, hiszen nem is olyan messze Péreli Zsuzsa műtermétől, mesébe illő kertjétől, a Pilisben is található egy szép ikerfa, amely alatt szívesen megpihen az erdőjáró: a tölgyikrek Dobogókő és a Lajos-forrás között. Igaz, hogy elválaszthatatlan a Pilis hegyeitől, Péreli Zsuzsa látomását az égig érő, az élet teljességét szimbolizáló fáról azonban egy másik látomás ihlette. Az esztergomi kanonokból a Pilisben remetévé lett Boldog Özséb látomása, amikor a fák között milliónyi fényes lángocskát pillantott meg, amelyek egyetlen fénnyé egyesültek – ekkor döbbent rá, hogy az ő hivatása közösséget alakítani a hegyek között magányosan élő remetékből. Munkájának eredménye az egyetlen magyar alapítású, de alapítása után röviddel jó néhány országban elterjedt szerzetesrend, a pálosok rendje, amelynek 1482-ben Sopron is kolostort alapított.
A falikárpit megszületésének a története innentől szinte a legendák világába emelkedik, miközben nagyon is hétköznapi emberi sorsokat köt össze. Hiszen Péreli Zsuzsa, pontosabban az ő Aequilibrium című falikárpitjának ég és föld között lebegő angyala adta élmény nélkül talán sosem fogan meg Kovács Gáborban a felismerés, hogy a hétköznapi élet vertikuma sohasem jelentheti az ember számára a teljességet a föld felől az ég felé emelkedő lélek tisztasága nélkül, s nem fogalmazódik meg a gondolat, hogy létrehozza a Kogartot, a Kovács Gábor Művészeti Alapítványt. Ha pedig ez nem születik meg, nem keresik meg az alapítót Sopronbánfalváról, s nem születik újjá a romokban heverő kolostor meditációs központként 2010-ben.
Mit csinált volna akkor Péreli Zsuzsa azokkal a szép, színes fonalakkal, amelyeket néhány évvel korábban kapott, s amelyek az utolsó, 1976-ban elhunyt sopronbánfalvai karmelita főnővér, Erzsébet anya, Lindenblatt Margit hagyatékából származtak? A 2008-ban az Iparművészeti Múzeumban rendezett tárlata után kereste meg a művészt a hagyaték őrzője, Kuszák Péterné, mivel Péreli Zsuzsa egy interjúban elmondta, hogy Asha című kárpitján a Napot egy apácától kapott fonallal szőtte meg, s „ez a nap kisütött.”
Kisütött a nap a noviciátusban is, felelve az 1668-as évszámmal az építés időpontját idéző mestergerenda rozettájának sugárzására. A fonalat 2008-ban kapta meg Péreli Zsuzsa, a megbízást nagyjából egy évvel később, s szeptember végén lesz egy esztendeje, hogy a látomás az égig érő fáról megfogant. Nemrégiben egy interjúban úgy fogalmazott, az utóbbi években emberalakok helyett egyre inkább a tájkép felé fordult a figyelme, olyan műveket akar készíteni, amelyeknek mágneses vonzása van, nézőjüket beemelik egy másféle világba. Nem aktuális mondandót akart megfogalmazni az Axis mundiban, „hanem valami szabadon szárnyalót, hogy ne akadjon a falakba”.
Erre a szép feladatra persze nem először vállalkozott. Ahogyan a kiállítás korábbi művei, a Pompeji ablak (2000), az Átjáró (2001), a Musa aeterna (2004) bizonyítják, Péreli Zsuzsa számára a falak korábban is csak azért voltak, hogy megmutassa művei nézőjének, mi is várja őt a falakon túl, ha a félig nyitott ablakokon kipillant, vagy elég bátor ahhoz, hogy a résnyire nyílt ajtót kitárja, és kilépjen a szabadság, vagy – ahogyan Hamvas Béla fogalmazott – a Sientia sacrába, „a világosság: az Asha” világába.
(Péreli Zsuzsa kiállítása, sopronbánfalvai pálos-karmelita kolostor noviciátusa, október 30-ig.)
origo.hu
Ketten lettek itthon euromilliomosok péntek este
