Hosszú betegség után, 77. életévében tegnap elhunyt Dobszay László zenetörténész, zenekutató s talán a világ legismertebb magyar muzikológusa, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia volt elnöke, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professor emeritusa. A Széchenyi-díjas zenetudós-karnagynak köszönhető a magyar gregorián zeneélet felvirágoztatása, az egyházzenei képzés rendszerváltozás utáni beindítása, de a gregorián iskolai énekoktatásba való bevezetése is a nevéhez fűződik.
Emellett számos magyar és egyetemes zenetörténeti összefüggésre mutatott rá, a magyar népzenét pedig – amelynek gyűjtője is volt – az európai és ázsiai példákkal párhuzamban egy teljes rendszer részeként helyezte el. Ugyanezt a gondolkodásmódot igyekezett átadni tanítványainak a Zeneakadémián, amikor újra végigvezette hallgatóit a teljes folyamaton. Megunhatatlan előadó volt. Miközben munkásságának első szakaszát inkább a népzene és a dallamtörténeti vizsgálódások határozták meg, utolsó évtizedeiben egyre erőteljesebben fordult az egyházi zene felé. 1970-ben Szendrei Jankával és Rajeczky Benjaminnal megalapította a Schola Hungaricát, ennek karnagyaként szintén nemzetközi nevet szerzett. Annak ellenére, hogy nem ezzel vívta ki az ismertséget, Bartók műveinek komoly ismerője volt, de például Mozart-szimfóniákat is olyan szemszögből tudott megvilágítani, amellyel manapság ritkán lehet találkozni. Dobszay Lászlóval egyik legnagyobb újkori alakját veszítette el a magyar zenetörténet.

Ők az ukrán kémek, akiket Magyarország kiutasított