Miniszter úr, mint a nagyköveti értekezleten Orbán Viktor kormányfő is utalt arra, e nehéz időkben a magyar diplomácia lehetőségei behatároltak. Mi lehet a külpolitikánk legfőbb célja e beszűkült mozgástérben?
– A nemzetközi gazdasági helyzet kockázatai még nagyobb aktivitásra kell hogy serkentsék a külpolitikát. Jelenleg döntő, hogy képesek vagyunk-e az idei év első felében kiemelkedően magas exporttöbbletet a továbbiakban is kitermelni. Az ország soha nem produkált még ekkora külkereskedelmi többletet. Ez komoly biztonságot ad, de a munkát folytatni kell. Ez azonban csak úgy megy, ha a külpolitikában célként kitűzött globális nyitást lebontjuk tényleges exporttevékenységre. Az ország finanszírozása jelenleg biztosítva van, és az év végéig várhatóan újabb kötvénykibocsátásra sem lesz szükség. Magasak a tartalékok, de gondolni kell a jövőre is, hiszen a következő években is finanszíroznunk kell az adósságtörlesztést. Így nagyon fontos feladat, hogy ehhez lehetőleg minél olcsóbb új forrásokat kutassunk fel. A külgazdasági környezet romlása még nagyobb aktivitásra és a nyitottság erősítésére kell hogy ösztönözzön minket.
– Minden bizonnyal a készülő külpolitikai stratégia sem hagyja figyelmen kívül a magyar gazdasági érdekeket. Már az utóbbi időben elhangzott nyilatkozatokból is kirajzolódik, hogy a markánsan atlantista Fidesz – anélkül, hogy megkérdőjelezné a transzatlanti elkötelezettséget – egyértelműen nyitott kelet, Oroszország, Kína és az arab világ felé. Ez a pragmatizmus azt is jelenti, hogy az oly sokat hangoztatott értékalapú politizálást ezután sokkal inkább az érdekek vezérlik?
– Legyünk konkrétak, és az értékelvűségünket hadd érzékeltessem egy példával! Magyarország azon kevesek közé tartozott, amely országok az első perctől a leghatározottabban támogatták a líbiai katonai beavatkozást. Tettük ezt annak ellenére, hogy Líbiában jelentős gazdasági érdekeink voltak, éppen egy nagy építési vállalkozás indult el. Megpróbálhattunk volna a helyzetből gazdasági előnyöket szerezni, de nem ezt tettük. Én a Líbiában történteket Srebrenica és Ruanda prizmáján keresztül érzékeltem, és nem Irakra gondoltam. Irak más volt! Arra gondoltam, ha Kadhafi a zsoldosaival elfoglalja Bengázit, akkor ott sok ezren fognak meghalni, és vagy egymillióan menekülésre kényszerülnek. Ezt meg kellett gátolni! Érdemes megjegyezni, hogy ennek a véres forgatókönyvnek a megvalósulását ez esetben európaiak, nevezetesen franciák és britek akadályozták meg. Számunkra tehát ez esetben egyértelműen az értékek voltak a meghatározóak. Egyébként pedig az értékek és érdekek helyes viszonyának kérdését megválaszolni nagyon nehéz. Minden egyes olyan helyzetben, amikor ezek ütköznek, meg kell találni a helyes döntést, és ez bizony nem könnyű. Egy azonban biztos, általában véve nem jó, ha fontos kérdésekben hosszú távon eltérünk az értékektől. Ami pedig azt illeti, hogy gazdasági szempontokat követve kimegyünk a világba, és a lehető legjobb kapcsolatokat akarjuk kiépíteni Kínával, Oroszországgal, az arab országokkal vagy éppen Afrikával, az egyáltalán nem az értékek sutba dobását jelenti. Magyarország gazdasági érdekeit követjük, mint ahogy teszik ezt az amerikaiak, németek, franciák, olaszok, lengyelek és mások. Nincs tehát ellentét az észak-atlanti elkötelezettség és a globális nyitás, az új gazdasági kapcsolatok keresése között. Nem szoktam gyakran a miniszterelnök szavaira hivatkozni, de a nagyköveti értekezleten Orbán Viktor is aláhúzta, hogy a Kelet–Nyugat megkülönböztetésnek már nincs értelme. Globális, multipoláris világban élünk, ahol vannak kiemelkedően fontos és kevésbé fontos szereplők.
– S jegyezzük meg a már említett Líbia példáját folytatva, hogy ezek a szereplők a támogatás fejében most szinte kivétel nélkül tartják a markukat. Ennyit az értékekről! Köszönhetően soros elnökségünknek is, nagykövetségünk fenntartásával a líbiai eseményekben Magyarország fontos szerepet játszott. Most, mikor mindenki benyújtja az új hatalomnak a számlát, mi miként próbáljuk tőkésíteni a jelenlétünket?
– Követségünk jelenleg is kiemelkedően fontos tevékenységet végez Tripoliban. Segítséget nyújtunk például az Európai Unió tényfeltáró delegációja tagjainak, részt veszünk az EU-képviselet megszervezésében, felépítésében. Jó kapcsolatban voltunk és vagyunk Bengázival is. Ott is van állandó kiküldöttünk, és én a konfliktus kitörése után elsőként találkoztam az Átmeneti Nemzeti Tanács kijelölt külügyminiszterével Kairóban. A pozícióink tehát jók, de azért halkan megjegyezném, hogy ezekben a napokban a nagy üzletkötéseknél fontosabb, hogy kielégítsük az emberek alapvető szükségleteit. Ebben is tudunk segíteni. Meg kell szervezni a víz- és az alapvető egészségügyi ellátást. Az, hogy később milyen építési vállalkozásokba tudunk kezdeni, a vízgazdálkodásban milyen szakmai, szakértői segítséget tudunk nyújtani vagy milyen mezőgazdasági termékeket tudunk ide exportálni, a jövő zenéje. Nagyon jó hagyományai vannak a kapcsolatainknak Líbiával, és rendelkezünk szakértőkkel is. Az már a gazdasági élet szereplőin múlik, hogy ezt a politika által teremtett kedvező kiindulópontot mennyire tudják majd kihasználni.
– Egy ország megítélését alapvetően határozza meg a teljesítménye. Ahhoz, hogy az ország összeszedje magát, ma nem kedvez a külső gazdasági környezet sem. Az európai közös valuta válsága az eurózónán kívül lévőket is sújtja. Arról nem is beszélve, hogy ez a helyzet már magának az Európai Uniónak a jövőjét veszélyezteti. Sokak szerint jobb esetben is kétsebességűvé válik az EU, amely egyértelműen hátrányosan érintené a térséget, benne Magyarországot. Van az ilyen eshetőségre vészforgatókönyvünk?
– A kétsebességes Európa már kialakult. És valószínűleg megmarad akkor is, ha mi, új tagállamok mindannyian bevezetjük az eurót, hiszen akkor is lesz legkevesebb három ország, amely a zónán kívül marad. A többszintű Európa Közép-Európának egyáltalán nem érdeke. Vannak közöttünk érdekellentétek, mondjuk az osztrákok másképp kezelik a közös költségvetés kérdését, de a többszintűség kérdésében mindannyian egyetértünk. Ezért nekünk most a legfőbb feladatunk, hogy saját házunk táján rendet tegyünk, és magunkat egyensúlyba hozzuk. Csökkenteni kell az adósságot, tartani a költségvetési fegyelmet, tartósan három százalék alá vinni az államháztartási hiányt. Ami az ország megítélését illeti, minden attól függ, hogy ezeket a célokat a következő néhány évben hogyan sikerül majd megvalósítani. Ha lesz teljesítmény, ha be tudjuk azt bizonyítani, hogy ez a nagy átszervezés értelmes célt szolgál, akkor minden lépésünket igazolja a siker.
– Mint említette, egy ilyen helyzet az egész régiót érintené, és már csak ezért is létjogosultsága van a térség szorosabb együttműködésének. Közép-Európa összefogásának utóbbi időben oly sokat emlegetett álma azonban csak nem akar valósággá válni. Miben látja ennek az okát? Egyáltalán, hol vannak Közép-Európa határai?
– A régiónak nincsenek földrajzi határai. Ilyen értelemben nagyon laza kategóriáról van szó, amely történelmileg is változik. Definiálni csak kulturális, történelmi, szellemi megközelítésben lehet, és persze ez az, amit az elmúlt húsz évben át kellett alakítani politikai és gazdasági együttműködéssé. Létrejött a közép-európai szabadkereskedelmi egyezmény, meghússzorozódott az egymás közti kereskedelmünk. Létrejött a visegrádi csoport, de már előtte megvolt az olaszok által életre hívott, négy országgal indult, mára 18 tagúvá bővült Közép-európai Kezdeményezés. Közben megjelentek új szempontok. Egy évvel ezelőtt például nagyon hangsúlyosan kezdtünk beszélni a déli irányról. Egyrészt délkeleti szomszédságunkban ott van a már uniós tag, de Schengenen kívüli Románia és Bulgária, másrészt az Európai Unió kapuján kopogtató Nyugat-Balkán. A horvát csatlakozás előrevitelében a magyar uniós elnökségnek döntő érdemei vannak, a siker azonban elképzelhetetlen lett volna az erős közép-európai támogatás nélkül. A régió összes országa keményen kiállt a bővítés mellett, beleértve Ausztriát és Olaszországot, amely a nagy tagállamok közül igazi szövetségesünk volt. Az utolsó percben így aztán sikerült a tárgyalásokat befejezni, és most próbáljuk előrelendíteni a szerb csatlakozás kérdését. Működött tehát ez a földrajzi értelemben definiálhatatlan közép-európai megközelítés! Mert nemcsak sok közös emlékünk, ételünk, közös kultúránk van, hanem azonosak az érdekeink is. Ezeket a közös érdekeket akarjuk pontosan meghatározni, hogy aztán a már meglévő intézményrendszer keretein belül minél hatékonyabban tudjuk őket képviselni.
– Az erős Közép-Európa elképzelhetetlen Lengyelország nélkül. Varsó azonban láthatóan más pályán szeretne játszani; a nagyok felé kacsingatva számára csak másodlagos a térség. Közép-Európa elkötelezett híveként az ön számára nem csalódás ez a finoman szólva is viszszafogott lengyel hozzáállás?
– Lehet, hogy egyeseknek úgy tűnt, hogy voltak olyan időszakok, amikor a lengyel hozzáállás viszszafogottabb volt, mint amire számítottunk. Lengyelország azonban kezdettől fogva, lelkesen támogatta a magyar EU-elnökséget. Aki ott volt július 1-jén Varsóban, amikor átadtuk az elnökséget, és végighallgatta a beszédeket, belenézett az elmúlt hetekben a lengyel sajtó írásaiba, vagy ott volt a tárgyalásokon, az tapasztalhatta, hogy alapvetően más a hangulat.
– Szép szavakból eddig sem volt hiány…
– A politika szavakból is áll, de nincs probléma a tartalommal sem. Nagyot léptünk előre az infrastruktúrák összekapcsolásának a terén. Épülnek a csővezetékek, autópályák, vasútvonalak, alakul a finanszírozás, erősödnek a gazdasági kapcsolatok. Lengyelország kiemelten fontos közép-európai ország, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne vehetne részt például a weimari párbeszédben. Sőt, Közép-Európának az a jó, ha Lengyelország méreténél fogva olyan típusú együttműködésekben is részt vesz, ahol adott esetben közép-európai szempontokat is meg tud jeleníteni. Egyáltalán nem vagyunk tehát féltékenyek a weimari együttműködésre. Közép-Európa érdeke az, hogy a régió országai ne egymással versenyezzenek, hanem az érdekeiket közösen képviseljék másokkal szemben. Jó alkalom nyílik erre a 2014–2020-ig terjedő uniós költségvetésről folyó tárgyalásokon, hiszen a felzárkózó országok döntően érdekeltek abban, hogy számukra kedvezően alakuljon a kohéziós források nagysága, elosztási technikája. De említhetném a mezőgazdasági vagy az energiapolitikát is.
– A Közép-Európa-politikával összefonódik a szomszédságpolitika, amely az első Orbán-kormány idején a bírálatok kereszttüzében volt. Ma, ha a magyar–szlovák viszony nem is nevezhető jónak, más a helyzet. Mennyiben határozza meg e viszonyt az adott belpolitikai konstelláció? Mekkora esély van arra, hogy kapcsolataink a szomszéd országokkal a kormányok színezetétől függetlenül kiegyensúlyozottak legyenek?
– Ezt a tényezőt teljesen kikapcsolni nem lehet. A magyar–szlovák viszony elmúlt húsz évének alakulása jól mutatja, hogy a kapcsolatok hullámzása alapvetően a pozsonyi kormány színezetének alakulásától függött. Szlovákiával kormányoktól függetlenül vannak vitáink. Most épp két kényes pont. Az egyik, hogyan értelmezzük az állampolgárság esetén az állampolgár és az anyaország közötti úgynevezett „tényleges kapcsolat” fogalmát, míg a másik, amelynek az új magyar alkotmány adott újabb lökést, a közösségi jogok kérdése. Nézeteink távol állnak egymástól, de emiatt még a két ország viszonyának nem kell feszültnek lennie. Az más dolog, ha olyan lépések történnek, amelyek rontják a szlovákiai magyarság helyzetét.
– Ha egy ország nehéz időket él át, hajlamos a bezárkózásra, ráadásul sokak szerint a Magyarországra leselkedő veszélyek között komoly helyen áll a provincializálódás. Éppen ezért örvendetes, hogy a magyar diplomáciának globális ambíciói is vannak. Mutatta ezt a már említett líbiai szerepvállalás, ahol pontosan megtaláltuk a súlyunknak megfelelő feladatot, és ebbe a sorba illik az ENSZ BT nem állandó tagságának megszerzése 2012–13-ra. Milyenek az esélyeink?
– A BT nem állandó tagságának megpályázása a már említett globális nyitás része, pontosabban az eszköze. Ezért fogalmaztam úgy, hogy nem stratégiai cél, az ugyanis maga a globális nyitás. Ennek vannak eszközei, köztük a BT-tagság, illetőleg az elnyeréséhez vezető út. A tagság iránti igényt örököltük, és a helyzet felmérése után fenntartottuk. Bár a korábbi kormány kissé későn jelezte az igényét, mert a szlovénokkal mintegy másfél éves lemaradásban vagyunk, e döntést azonban nem akartuk megváltoztatni. Aktívan folytatjuk a lobbizást, az őszi szavazásig hátralévő időben is minden tőlünk telhetőt megteszünk pályázatunk sikeréért. Ha esetleg mégsem mi leszünk a befutók, a kampány akkor is hasznos volt, hiszen számtalan országgal teremtettünk kapcsolatot. Ha pedig elnyerjük a BT-tagságot, az örömteli, mert akkor arra a két esztendőre növekszik Magyarországnak a súlya a nemzetközi politikában.
– A magyar jelöltség támogatottsága jelentős mértékben összefügg azzal, miként szavazunk nemsokára a palesztin állam elismeréséről az ENSZ-ben. Kikristályosodott már a magyar álláspont?
– Ahhoz először tudni kellene, hogy miként vetődik majd fel maga a kérdés. Egyelőre különböző változatok vannak, és nem végleges még, hogy szeptember 20-án mit fog javasolni a Palesztin Nemzeti Hatóság. Ezenkívül alapvető érdekünk, hogy az EU ebben a világpolitikai szempontból oly fontos kérdésben ne legyen megosztott. Ezt pedig úgy lehet elkerülni, ha olyan határozati javaslatszöveg készül, amelyet minden érintett fél elfogad. A magyar diplomácia e közös álláspont kialakítása érdekében mindent meg fog tenni.
origo.hu
Készek a mobilgátak, a Dunakanyar a tetőzést várja
