Hogy kik azok az ír vándorok? Bizonyosan senki nem tudná megmondani. Ahogy eredetükre is több magyarázat létezik, nevük is sokféle. Amint a francia vándorcigányok esetében a „szél fiai” megnevezés, a „vándor” is sokak számára túl fennköltnek hat. A legtöbb angolnak egyszerűen cigányok (gypsies) vagy cigók, dzsipók (gypos), miközben a vándoroknak vér szerint nincs közük hozzájuk, és ezt olykor ki is kérik maguknak.
Hívják őket még bádogosnak (tinker), ami régen űzött mesterségükre utal, vagy dögnyúzónak (knacker). Mind közül a legsértőbb talán a Blöff című filmből is ismert pikey, mely szót eredetileg a vándor életmódot folytatókra használták, de a mai angol szlengben ráragasztják mindenkire, aki közönséges, ízléstelen, csiricsáré, tolvajlásra vagy egyéb bűncselekményekre hajlamos.
Mivel a magyar közönség velük leginkább ebben a fergeteges komédiában találkozhatott, induljunk el innen: riportunk egyes részeit a meglehetősen szabad szájú moziból vett, emlékezetes és odavágó mondatokkal vezetjük be (előre is elnézést, ha a durva kifejezések helyenként érzékenységet sértenek). Hozzátéve, hogy a valóság prózaibb a filmnél, de nem kevésbé izgalmas. Hogy a meglehetősen zárt közösségben élő pikeykkal találkozzunk, arra kitűnő alkalmat nyújthat, ha ellátogatunk Európa legnagyobb lakókocsitáborába, a Londontól negyven kilométerre fekvő Basildon város határába. Itt ugyanis most a vándortelep idegeneket is vendégül lát. Kis szépséghiba, hogy ez nem sokáig lesz így, mert Dale Farmot, ahogy a tábort a hírekben említik, hamarosan letarolják.
A konfliktus, amely eredetileg a helyi építési rendeleteket betartatni igyekvő városi tanács és a tábor lakói között robbant ki, ma már országos, illetve európai méretű vitává változott, és politikai kérdéssé lényegült át. A baloldal szemében Dale Farm az Európában meggyengülni látszó multikulturalizmus eszméjének egyik utolsó bástyáját jelenti: a „más” eltüntetését, hovatovább etnikai tisztogatást. A konzervatívok számára – különösképpen a londoni zavargások után – pedig precedenst, ahol példát kell mutatni, hogy a törvények, bármilyen sajátos kultúráról legyen is szó, mindenkire egyaránt vonatkoznak.
A vándorok a jogi és politikai felfordulásból annyit mindenesetre érzékelnek, hogy táborukat anarchisták, az antiglobalista baloldal harcosai szállták meg, és egyre nyugtalanabbul kémlelik, mikor jelennek meg a láthatáron a buldózerek.
„– Jó kuták. Szereted a kutákat?
– Mi!? Kuták?
– Igen, kuták. Kuták. Szereted a kutákat?
– Á, kutyák. Igen, szeretem a kutákat. De jobban szeretem a lakókocsikat.
– Jó helyen jársz!
A dzsipókat mindenki arról ismeri, hogy jó érzékük van az alkudozáshoz.
Talán épp azért beszélnek így… hogy meg ne értsed, miről beszélnek.”
Tócsában felejtett fél pár flitteres papucs, a piszkos víz tükrén csillogó modern lakóbuszok. Csendélet Dale Farmon, ahol luxuslakókocsik és kiégett roncsok váltogatják egymást a tábor utcáin. Mindenfelé lomok, de nem lehet azt mondani, hogy kosz van. Egy megszenesedett konténerotthon mögött takaros udvar, azon túl nemrég kifestett citromsárga, de tipp-topp, földszintes ház, körötte vörös téglából rakott kerítés.
Egyszerre angol, és egyszerre valami, ami sehogy sem az.
*
A ház előtt két antik hatást keltő ágyú és kerti törpék, az ablakban színes Szűz Mária-szobor. Talán túl harsány, miként majdnem minden, ami az ír vándorok kultúráját jellemzi. A lakókocsik sorát többször is megszakítja egy-egy ilyen stílusú, de illegálisan épített otthon, amelynek udvarán ugyancsak lakókocsi áll. Van, hogy a tulajdonos továbbra is ott él, a téglaépület csak konyhaként funkcionál. Mintha a lakók még nem tudták volna eldönteni: végleg letelepedjenek itt, vagy továbbálljanak innen is.
A telepen kutyák és gyerekek hada minden utcácskában, de szinte percenként kell félrehúzódnunk a meglepően drága kocsik elől: Volkswagen Touaregek, négykerék-meghajtású Mercedes terepjárók cikáznak, no és rengeteg furgon. Olybá tűnik, hogy a vándorok a vécére is furgonnal járnak. A férfiak folyamatosan ki-be hajtanak gépjárművükkel a tábor kapuján, mindig szállítanak valamit valahonnan valahová. Van olyan sofőr, akit fél óra alatt többször is látunk megfordulni, a fiatal fiúk külön kocsiban indulnak autókázni, csakúgy, ahogy a kicsípett tizenéves lányok.
Kicsit furán érezzük magunkat itt, két gyalogmagyar: a bal oldali közlekedéstől való félelmünkben nem béreltünk autót, inkább a legközelebbi motelben vettünk ki szállást, hogy napokon át minden reggel mérföldeket gyalogoljunk a táborig, amelynek lakói csodálkozva méregetik a telep felé tartó és az autójuk elől félreugró gyalogosokat. (Nem csak a lakók: a BBC essexi adásának riportere interjút készít velünk, amely adásba is kerül: mondanánk meg, mi annyira érdekes itt számunkra. Eközben kint, a táborhoz vezető utcán német, spanyol és francia stábok műholdas kocsijai sorakoznak.)
A felnőttekhez hasonlóan a fiatalabb generáció képviselői is vonzódnak a járművekhez. Miniatűr elektromos kocsik zaja töri meg időről időre a helyi asszonyok élénk párbeszédét, a nyolc-tíz évesek mintha hozzánőttek volna kerékpárjaikhoz.
Az utazók vagy vándorok eredetileg Írországból származnak, egyes elméletek szerint elődeik azok az írországi földtulajdonosok és iparosok, akiknek vagyonát Oliver Cromwell ideje alatt kobozták el, illetve akik az 1940-es évek éhínsége alatt elvesztettek mindent. Egy másik elmélet az Írországban az V. század körül létezett nomád csoporthoz köti őket. Az igazság alighanem örökre rejtve marad, mivel a vándorok történetéről nem maradt fent semmilyen írásos emlék.
Annyi bizonyos, hogy társadalmi viszonyaik archaikus, törzsi állapotokat tükröznek ma is. Kiterjedt, patriarchális családokban élnek: Dale Farm szinte minden lakója vagy egy Sheridan, vagy egy McCarthy. A klánok között olykor szövetségek köttetnek, de van, amikor generációkon át húzódik a háborúskodás. (Augusztusban került az angol mozikba a Knuckle című dokumentumfilm, amely arról szól, miként rendezik ezeket az ellentéteket a pikeyk puszta öklükkel pénzbeli tétre vívott bokszmeccseken.)
Alkalmi munkából tartják fenn magukat, leginkább lakókocsikban laknak, külön rítusaik vannak, s korán, rendszerint tizenhat éves koruk körül házasodnak meg. Ez utóbbiról a hétéves, égővörös hajú Mary Ann mesél, aki magyar nyelvű beszélgetésünkre felfigyelve csapódott hozzánk egyik délután a táborban. Komoly arccal ecseteli, miként fog elköltözni otthonról, ha egyszer neki is bekötik majd a fejét, ahogyan az nemrég tizenhét éves nővérével is megtörtént.
Mikor egyikünk, Ágnes elmondja, hogy 27 éves és hajadon, a kislány elképedve kiált fel. Apró kezével arcához kap, és akkor vesszük észre, ujjai végén műköröm díszeleg. Az arra járó tízévesforma fiúk másképp reagálnak: suta lánykérésüket röhögés közepette nyílt és durva szexuális ajánlatokkal egészítik ki.
Két másik tizenéves lánnyal is találkozunk a tábor bejáratánál. Egyikük kijelenti, hogy Dale Farm összességében „szar hely”.
„Léptél már le úgy az útra, hogy csak egyik oldalra néztél le? És hoppá, máris ott van egy kocsi melletted. Nos, ilyenkor mit teszel? Lemerevedsz. És az életed filmje nem fut le előtted… mert túl be vagy szarva ahhoz, hogy gondolkodj. Csak lemerevedsz, és hülye képet vágsz. Csak a dzsipó nem. Miért? Mert ő úgy gondolja, hogy átfut a kocsi előtt.”
A konfliktus
Újabban a „szar hely” bejáratát őrtornyok vigyázzák. Szögesdróttal megerősített barikádok, tövükben gázpalackok. A védműveket a táborba beköltöző, jórészt baloldali és antiglobalista aktivisták építették. A táboron belül külön táboruk van, amelyet az optimista Camp Constant (Állandó Tábor) névre kereszteltek. A főbejáratot őrző torony tetején nagy transzparensen ez a felirat díszeleg: „We won’t go!” (Maradunk!)
A Crays Hill szomszédságában létrejött tábort az 1970-es években kezdték el benépesíteni cigányok és a vándorcigányok életmódját követő írek. Kezdetben engedéllyel telepedtek le az ide érkezők. Tíz évvel ezelőtt azonban az egyik ír család megvett és beépített egy, már a védett övezethez tartozó szomszédos parcellát. A példát egyre többen követték, és egyre többen kezdtek el építkezni zöldövezeti besorolás alatt álló helyen. (A lakók azt állítják, nonszensz a „zöldövezet” elnevezés, mert a terület érkezésükkor szeméttelep volt, a szomszédok viszont arra hívják fel a figyelmet, hogy ez nem igaz, a lerakó máshol működött.) Bár az önkormányzat perelte őket, folytatták az illegális terjeszkedést és építkezést. Jelenleg közel kilencven család él törvénybe ütköző módon a zöld területként nyilvántartott telkeken.
A tábornak tehát van legális része is. Ám az ott felhúzott házak többsége üresen áll, ezek udvarát felverte a gaz. (A tiltott részen négy-öt száz ember élhet, a törvényesen beépítetten ugyanennyi.)
Az önkormányzattal folytatott tárgyalások kudarccal végződtek, bár a város felkínált a vándoroknak lakásokat és különálló kisebb földterületeket is, ahová leparkolhatják lakókocsijukat, azt az érintettek nem fogadták el. A kiterjedt klánok ugyanis együtt akarnak maradni. A lakók némelyike azt hajtogatja, inkább magára robbantja házát, mintsem elmenjen innen. A kilakoltatás így valószínűleg erőszakba torkollik.
A távozásra kiszabott határidő augusztus 31-én lejárt, az önkormányzat jövő hétfőn megkezdi Európa történetének egyik legdrágább kilakoltatási akcióját. Erre több mint tizennyolcmillió fontot különítettek el, és amelynek lebonyolításában több mint ezer rendőr vesz majd részt.
– A legrosszabbtól tartok – mondta Tim Stokes, az akció egyik megbízott vezetője, amikor az essexi rendőrség központjában jártunk egy ott megtartott tájékoztatón. Itt megtudtuk: meg nem erősített források szerint körülbelül harminc csoport jelezte, hogy csatlakozik a helyiekhez és a már most Dale Farmon tartózkodó aktivistákhoz, s akadnak köztük olyan radikális szerveződések is, amelyek a londoni lázadások alatt már bebizonyították, nem rettennek vissza az erőszaktól. Egyes információk szerint a táborban robbanóanyagokat is rejtegetnek. Az essexi hatóság a szigetország valamennyi pontjáról hívott erősítést a kilakoltatás idejére.
– Pokoli nagy bunyó lesz itt, ebben biztos lehet, csillagom! – hangsúlyozta egy vándor ír férfi, amikor még Budapestről telefonon próbáltuk elérni a táborlakókat. Nem gondoltuk volna, hogy a helyszínen nehezebb lesz férfiakkal szót váltanunk. A sajtónak szinte kizárólag gyerekek és nők nyilatkoznak. Akárkitől kérdezzük, miért van ez így, más választ kapunk. A Dale Farm-i asszonyok szerint uruk dolgozik, vagy nem akar a tévéképernyőre kerülni, mert attól tart, rontaná esélyeit, hogy munkát szerezzen a vándorokkal szembeni ellenérzések miatt. Mások szerint túl sokan vannak a táborban olyanok, akik összeütközésbe kerültek a törvénnyel, illetve körözi őket a rendőrség.
– A vándorok kissé belefáradtak az újságírók folyamatos jelenlétébe – magyarázza Jake Fulton, az aktivisták egyik szóvivője, aki figyelmeztet, maradjunk inkább a közelében. A huszonhét éves férfi, aki körbevezet minket, kakastaréj formájú frizurát hord, hosszú, szürke pulóvere piszkos és szakadt, orcáját pedig pír díszíti. Jake nemrég diplomázott Cambridge-ben politológia és szociológia szakon.
– Jóképű, nemde? – kérdi tőlünk egy másik aktivista, Marina. A lófarokba kötött hajú, napbarnított nő nem adja meg vezetéknevét. Többen is így tesznek az Állandó Tábor lakói közül: azt magyarázzák, hogy új, szabad életükhöz ez már nem tartozik hozzá. Marina segélyből él, és bár nem zárkózik el attól, hogy egyszer újra munkába álljon, egyelőre ez a lehetőség nem foglalkoztatja. Most éppen Dale Farmot kell megmenteni.
Az aktivisták hamar a közbeszéd részévé tették, hogy ami Dale Farmra vár, az etnikai tisztogatás, és végső célja egy másik kultúra eltüntetése. Grattan Puxon cigányügyi aktivista, akivel szintén a helyszínen találkozunk, neofasiszta hullámról, a társadalmi kirekesztés cunamijáról beszél. Mikor megtudja, honnan érkeztünk, örül nekünk.
– Jó, hogy a magyar cigány testvéreinkhez is eljut a hír arról, hogy mit művelnek velünk itt – mondja.
Az igaz, hogy az Egyesült Királyságban a hivatalos népességi adatok között idén először tüntették fel az írországi vándorokat önálló etnikai csoportként. Ed West, a konzervatív The Daily Telegraph publicistája a Dale Farmról megjelent augusztus eleji cikkében ugyanakkor ezeket az érveket a következőkkel söpri le az asztalról: „A »faj« címke használata átverés, mert egy etnikai csoportot viselkedésük alapján azonosít, így a viselkedés bárminemű kritikája rasszizmussá válik. Mindez a hetvenes-nyolcvanas évek antirasszista gondolkodásának logikus következménye, hogy bármiféle kisebbségi viselkedés elítélését rasszizmusként állítsák be, ahelyett hogy elfogadnák, bizonyos társadalmi patológiák gyakrabban fordulnak elő egyes csoportokban, mint másokban. És bár a vándorokat most az Egyesült Királyság népszámlálásán is [etnikai csoportként] ismerik [el], valószínűleg ez az egyetlen etnikai csoport, amelynek valaki automatikusan megszűnik a tagja lenni, ha megkapja [a rendszeres munkaviszonyt feltételező] P60-as adópapírjait.”
Egyébként Marina, Jake és a többi aktivista az egyik oka annak, hogy a brit sajtó egy része elfordult a vándoroktól. Az angol mentalitás ugyanis húzódozik a szabadság gyermekeinek naivitásától, életformájukat pusztán léhaságként értékeli. Az újságokban anarchistának nevezik őket, és több médium szerint is átvették a helyi közösség felett az irányítást.
Nem vagyunk azonban teljesen biztosak abban, hogy ez nem pont fordítva történt…
„Tegyél a barátnődre szájkosarat, Török, mielőtt még megharapják… Vagy azt akarod, hogy megharapjanak, szivi?”
Vanessa színre lép
A másik ok Vanessa Redgrave. Az egyetlen brit Oscar-díjas színésznő elkötelezett védelmezője a Dale Farm-iaknak. Amikor augusztus végén először a tábor területére lépünk, Redgrave épp sajtótájékoztatót tart az egyik lebontásra ítélt otthon előtt. A sajtóérdeklődés a hírességeknek kijáróan nagy, Redgrave szavai hangsúlyos helyen szerepelnek a híradókban, a másnapi újságcikkekben.
A kollégák némelyike, legfőképpen az idősebbek azonban egyáltalán nem rajonganak érte. Redgrave számos emberjogi és emberbaráti ügy mellett állt és áll ki, így Dale Farm ügye mellett is. Efféle elkötelezettségében hasonlatos egy másik színészlegendához, a francia Bridget Bardot-hoz, aki azonban láthatóan jobban szereti az állatokat az embereknél, és esetenként szélsőségesen jobboldali nézetei sem sok hasonlóságot mutatnak Redgrave-éivel. A brit színésznő ugyanis hírhedten szélsőbalos múltra tekinthet vissza. Testvérével, a szintén színész Corinnal vezető szerepet játszottak a hetvenes évek brit trockista pártjában, a Forradalmi Munkáspártban (WRP). A nevükhöz kötődik a párt egyik igen kínos ügye is. Corin Redgra
origo.hu
Sok olyan jobboldali párt van még Európában, amelyek illeszkednek ebbe képbe
