Hosszú lesz az uzsora elleni küzdelem

Orbán Viktor szeptember 12-én meghirdetett hatpontos országvédelmi akciótervében az első helyen áll az uzsora elleni fellépés. Ez magában foglalja a büntető törvénykönyv szigorítását, a kölcsönök kamatainak korlátozását, a legszegényebbek készpénzalapú segélyezésének csökkentését és a természetbeni segélyezés arányának növelését. De sikerre vezethet-e a „zéró tolerancia és hajtóvadászat” a legszegényebbek kiszipolyozói ellen? Milyen tapasztalatot szerzett az emberiség ezen a téren a történelem folyamán? Mi az, amit reálisan várni lehet az uzsora elleni fellépéstől, és mi az, amit nem?
Amióta a föníciaiak feltalálták a pénzt – ha ugyan tényleg nekik köszönheti az emberiség ezt a nélkülözhetetlen találmányt –, folyamatosan vitatkoznak arról, erkölcsös-e kamatra pénzt kölcsönadni, és ha igen, mekkora összeget lehet ezért kérni. A hitelezők és az adósok szempontjait nem lehet összeegyeztetni. Egyfelől igaz, hogy a pénz pénzt szül, például azért, mert vállalkozásba fektetik, amely azután jövedelmet hoz. Ezért jogos az igénye annak, aki az alaptőkét kölcsönözte, vagyis hogy részesedni akar a haszonból. De ennek a részesedésnek (azaz a kamatnak) a nagysága mindig vitatható, hiszen nagymértékben függ attól, mennyire lehet biztosra venni a kölcsön visszafizetését. A három nagy monoteista vallás, a judaizmus, a kereszténység és az iszlám eltérő álláspontot foglalt el ebben a valóban nagy jelentőségű kérdésben.
A neves bankár és gazdasági szakíró, Mitterrand elnök volt gazdasági tanácsadója, Jacques Attali A zsidók, a világ és a pénz (Les Juifs, le monde et l’argent, Éditions Fayard, 2002) című könyvében hívja fel arra a figyelmet, hogy a hitelezés ősrégi erkölcsi problémájának gyökere az anyagi javakhoz fűződő viszonyban rejlik. A zsidók kezdettől fogva „jó hírnek” tekintették a gazdagodást, hiszen a felhalmozódó vagyon lehetővé teszi, hogy „megjavítsák a világot”. Ugyanakkor a kereszténység sokáig átoknak tekintette a gazdagságot, hiszen az aszkétikus, őskeresztény szemlélet szerint csak a szegénységen van áldás. Később, a reformációval ez a szemlélet alaposan megváltozott, s nem véletlen az sem, hogy protestáns országok a gazdasági fejlődés élvonalába kerültek a történelem folyamán. Ugyanakkor az iszlám napjainkban sem változtatta meg eredeti, elutasító álláspontját a gazdagodással és a kölcsönzéssel szemben: az igazhitű muzulmán, amennyiben tartja magát vallása előírásaihoz, nem nyújthat kölcsönt, sem kamattal, sem anélkül, viszont adományt adhat a rászorulónak.
Nem meglepő, hogy az elmúlt két évezredben a zsidók a pénzügyletekre specializálódtak, hiszen a judaizmus lehetővé teszi, hogy a hitközség tagjai egymásnak kamat nélküli hitelt nyújtsanak, mint ahogy azt is, hogy a nem zsidóknak, ésszerű kamatra, pénzt kölcsönözzenek. Ismeretes azonban, hogy az „ésszerű kamat” nagyságát folyamatosan vitatták az adósok, miután felvették a kölcsönt, gyakran uzsorásnak bélyegezték hitelezőiket. Gyakran előfordult az is, hogy a királyok, fejedelmek és más uralkodók megtagadták a kölcsönök visszafizetését, és élve az erősebb jogával, egyszerűen elűzték, világgá kergették az „uzsorás” zsidókat, akik, miután időről időre menekülniük kellett, sehol nem telepedhettek meg hosszabb időre, egyfajta vándorló életmódra kényszerültek. De mert a pénzügyeiket ilyen viszonyok között is intézni kellett, jobb híján használták a csekket, a bankjegyeket és a váltót, vagyis feltalálták a kapitalizmust.
Minél rosszabb helyzetben van az adós, és minél bizonytalanabbak a viszonyok, annál nagyobb a hitelező kockázata. Márpedig a kockázati felárat valakinek meg kell fizetni, és ez csak az adós lehet. Jó, komoly biztosítékot nyújtó adósoknak egy stabil országban (például Svájcban) nyilvánvalóan alacsonyabb kamattal nyújtanak hitelt a bankok, mint bizonytalan egzisztenciájú kelet-európai munkásembereknek. És van egy népes csoport, amelynek a bankok, a hivatásos pénzkölcsönzők egyáltalán nem hiteleznek, például azért, mert tagjai jelentős részben segélyekből élnek, és értékesíthető ingatlant sem tudnak fedezetként felajánlani: ők alkotják a társadalmak alsó harmadát. Közöttük nagy számban vannak cigányok.
A cigány uzsorások, a kamatos pénzt kölcsönzők, akiknek most azt országvédelmi akcióterv hadat üzent, nem a középkorban jelentek meg Magyarországon, hanem, ha hinni lehet a kisebbséggel foglalkozó szociológusoknak, csak az 1989–90-es rendszerváltás után. Ami mindenképpen sajátos vonása a legszegényebb cigányok körében meghonosodott uzsorának – amit talán célszerűbb lenne kamatrabszolgaságnak nevezni –, hogy a közösség tagjai egymást szipolyozzák, a gazdagabb cigányok, a hitelt nyújtók a szegényebbeket döntik, gyakran erőszakhoz folyamodva, kamatrabszolgaságba. Az eredetileg kölcsönzött összeg sokszorosát kérik vissza az adósaiktól, és ha azok nem képesek fizetni a mindig növekvő tartozásukat, ráteszik a kezüket az ingatlanjaikra, földönfutóvá teszik őket. Előfordul, hogy az uzsorások rákényszerítik az adósaikat, hogy balesetbiztosítást kössenek, és képesek eltörni (eltöretni) az adósaik kezét vagy ujját, hogy felvehessék helyettük a pénzt. Ismeretes, hogy a kamatos pénzt kölcsönzők a nekik kiszolgáltatott családok gyermekeit sem kímélik: a fiatal lányoknak gyakran prostituáltként kell ledolgozniuk szüleik adóságát. Vannak-e erkölcsi értékek egy olyan közösségben, amely eltűri ezt a fajta kamatrabszolgaságot? Hasonló jelenség a zsidó hitközségekben soha nem fordult elő a történelem folyamán. Egy működő, erkölcsi törvények alapján álló közösség nem tűri el a belső uzsorát, azt, hogy egyes tagjai könyörtelenül visszaéljenek más tagjainak anyagi kiszolgáltatottságával.
Mit tehet az államhatalom, a rendőrség a cigány uzsorások ellen? Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter egy, az MTI-nek adott nyilatkozatában arról beszélt, hogy szigorúbban fogják büntetni az uzsora-bűncselekményt, megszigorítják a Btk.-t. Továbbá jobban védik majd a tanúkat, hiszen eddig a kiszipolyozott adósok nem mertek tanúskodni, féltek a hitelezőjük bosszújától. Mindezek logikus lépések, mint ahogy az is, hogy a természetbeni segélyezés arányának növelése révén csökkenteni lehet azt az összeget, amit a hitelezők az adósok elől elvonhatnak.
Ne higgyük azonban, a „zéró tolerancia és hajtóvadászat” egyik napról a másikra változást hozhat ezen a területen. Az adósok rá vannak utalva a hitelezőikre, nem árulják el a hatóságoknak a kínzóik nevét, titkolóznak, elrejtik a kamatrabszolgaságuk bizonyítékait. Többnyire nincs munkájuk, állandó jövedelmük, és azt a nem túl nagy összeget, amit különböző jogcímeken kapnak, képtelenek beosztani, rászorulnak az uzsorakölcsönökre. Hogyan lehet egyik pillanatról a másikra kiküszöbölni az alkoholt, a cigarettát és a szerencsejátékot a legszegényebbek életéből? Nem lehet százezreket gyámság alá helyezni, beosztani helyettük a jövedelmüket. Ugyanakkor érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy az önkormányzatoknak legyen a jelenleginél nagyobb hitelkeretük, melyből, ha valaki átmenetileg megszorul, kisebb kölcsönöket vehet fel.
Jó néhány per várható a közeljövőben cigány uzsorások ellen. Egyikük házát magam is láttam a Taktaközben, Szerencshez közel. Az épület sokmilliós havi bevételről és iszonyú ízlésficamról árulkodott. Az ilyen házak tulajdonosaira rászállhat az adóhivatal, felszólíthatja, hogy igazolja a jövedelmét, azt, hogy milyen forrásból gazdagodott meg. Talán fel lehet lépni az ellen is, hogy a települések cigány önkormányzataiban uzsorások üljenek, akik az adósaikkal választatják meg magukat. De ne várjunk csodákat! Alapjában véve csak a cigányok lehetnek képesek arra, hogy végre összefogjanak, nem a külső, hanem a belső ellenségeik ellen. A megtisztuláshoz a hatóságok, rendőrség, a bíróság, a „gádzsók” csak segítséget adhatnak, de nem végzik el helyettük.

A szerző újságíró