Igazodás a valósághoz

Miközben az euróövezet a túlélésért küzd, és a világ a W alakú, vagyis a visszatérő gazdasági recessziótól tart, tovább kell haladnunk az államadósság csökkentésének útján. Sok választásunk nincs. Tegnap a kormányfő újabb négymilliárd euró kölcsön törlesztését jelentette be, ennyit fizetünk vissza a külföldi hitelezőinknek ősszel azért, hogy később ne kerüljön még többe az országnak az adósságteher.
Az adósságcsökkentéssel két fontos üzenetet közölt a kormány. Egyrészt minél alacsonyabb a tartozásunk, annál kevésbé számítunk kockázatos adósnak, ezzel párhuzamosan mérséklődhetnek államkötvényeink kamatai. A cél, hogy tényleg ne mások gazdagodjanak a magyar lakosság munkájából. A hazai kamatok még mindig nagyon magasnak számítanak uniós viszonylatban: átlagosan hét százalék körüli hozamot kell garantálnunk az államkötvény-aukciókon ahhoz, hogy elegendő érdeklődő és vásárló legyen. Ezt a felárat pedig a hazai gazdaságnak kell kitermelnie. Annak a gazdaságnak, amely – Európa más országaihoz lépest – most egy-két százalékos növekedésre képes. Azonban minél több állampapír lesz a magyar lakosság kezében, annál több haszon maradhat az országhatárokon belül, és annál kisebb lesz kiszolgáltatottságunk a külföldnek.
A másik üzenet, hogy a magyar kormány elszánt, hogy kievickél az adósságspirál örvényéből, tesz is érte, és ez a jelenlegi törékeny pénzügyi hangulatban sokat ér. A görögök példája riasztó, de tanulságos. Ma a görög államkötvényeket 18 százalékos kamattal lehet csak értékesíteni, ami az uniós átlag többszöröse. Kitermelhető mindez egy recesszióval küszködő országban? Nem. A következő lejáró hitelüket tehát csak újabb kölcsönből képesek fedezni a görögök, az adósságuk így szép lassan egymásra rakódik.
Nálunk is volt már erre példa. 2008 márciusában Gyurcsány Ferenc brüsszeli magánszáma – „kérjünk régiós kölcsönt Brüszszeltől” címmel – 310 forint fölé lökte az euró árfolyamát, a magyar állampapírokra pedig lasszóval kellett fogni a befektetőket – 13-14 százalékos uzsorakamat ígéretével. Nyilvánvalóan visszaadhatatlan volt az így vállalt adósságteher, amely még tűzoltásra sem volt alkalmas, mivel egy idő után már a kutya sem vette a kötvényeinket. Ez tehát a görög út: a szocialisták kipróbálták, lám, hová jutottunk.
A tegnapi bejelentés szerint újabb négy százalékpontot farag le a kormány az állam adósságából: a kormányrúd átvételekor 82 százalék volt az arány az egész évben megtermelt javakhoz képest, a magánnyugdíjpénzek átterelésével csökkent 77 százalékra, s év végére 73 százalékra mérséklődik. Nehéz indulat nélkül belegondolni abba, hogy még ha ebben az ütemben lépdelünk is tovább, még sok-sok év választ el minket a szocialista–szabad demokrata éra előtti 55 százaléktól.
Irgalmatlan tanulópénzt fizet most az ország. Teszi mindezt egy kifejezetten kedvezőtlen globális környezetben, ahol az euróövezet többsége úgy néz szembe egy újabb gazdasági hullámvölggyel, hogy tartalékait már felélte az előző három év válságkezelése során. Gyógyír nincs: ha megszorítanak, a gazdasági növekedés látja kárát, ha nem takarékoskodnak, kezelhetetlenné válik az államadósság.
Miközben Európa stagnál, és jobb időkre vár, nekünk már most vissza kell adni a Nemzetközi Valutaalap hitelének első részletét. Gyurcsány–Veres–Bajnai vette fel, a polgári kormány törleszti. A minap az egyik gazdasági portál – még bármilyen kormányzati intézkedés kiszivárgása előtt – minden szóba jöhető gazdasági lépést kritizált, amely a lelassult gazdasági környezet miatti költségvetési lyukat foltozná be.
Nem szabad feladni, bár a türelem és a kitartás útja kétségkívül sokkal nehezebben járható, mint a felelősségvállalás nélküli bekiabálás a partvonalról.