A társadalmi-politikai élet normál állapotainak konfliktusmegoldási mechanizmusában a jogi és etikai normák stabil rendszere szabályozza az emberi magatartást. A konfliktus és a deviancia sokféle jelensége azonban a modern és a posztmodern társadalmakat a folyamatos válság, a fenyegetettség és a katasztrófa tudatával sújtja. Emberi mulasztások és elháríthatatlan természeti folyamatok, avagy ember alkotta technológiák nem szándékolt következményei egyaránt szabályozatlan, társadalmi normákat gyengítő, vagy akár azokat figyelmen kívül hagyó tömegcselekvést, a hobbesi „mindenki harca mindenki ellen” állapotnak veszélyeit hordozzák.
A katasztrófavédelem – legyen miniszteriális szerv, vagy más szervezeti forma – valójában kiemelkedő jelentőségű minden országban, nagyvárosban. Ha összeadjuk a rendőrség, a különleges biztonsági egységek, a mentő- és tűzoltóhálózatok személyi és szervezeti komplexumait, akkor új minőségű igazgatási és koordinációs kihívással találjuk magunkat szemben: mennyire képes a modern és a posztmodern társadalom saját racionalisztikus önképének megfelelően előre jelezni, kezelni a katasztrófák folyamatait és a következményeik révén kialakuló emberi jogi konfliktusok sorát?
A klasszikus és modern alapjogsérelmek tárházát és az alkotmányos jogsérelmek veszélyét hordozza a személyes szabadság sokszor óhatatlan korlátozása, a szükségszerű beavatkozás a magántulajdonba és a személyes adatok óriási halmazaiba. Az ez évben folyó ombudsmani vizsgálat megkísérli a szabadság és a biztonság értékeinek kölcsönös egyensúlya és egymással szembeni nem kizárólagos érvényesülésük talaján elemezni a magyar katasztrófavédelmi szabályozás, szervezeti rendszer és gyakorlat alkotmányos visszásságait és hiányosságait.
A kivételes állapot magatartási szabályai és alkalmazásuk nem tehet pontot a jogállam mondatainak végére a 21. században. Úgy kell megvédeni a személyt és a tulajdont, hogy ne csak túléljen, hanem megőrizhesse emberi méltóságát, gyakorolhassa a rendelkezésére álló alapjogok teljességét és az állam teljesítse ez irányú intézményvédelmi kötelezettségeit. Nem könnyű feladat, éppen ezért a személyi és tulajdoni jogok védelme katasztrófák esetén az ombudsmani intézmény kezdettől fogva felvállalt kiemelt feladata volt az árvizektől a 2006. augusztus 20-i tűzijáték következményeiig.
A katasztrófák felvetik a felkészülés, az előrejelzés és az előrejelzés megfelelő kommunikálásának problémáit. A mentőakciók megkívánják, hogy összefüggéseiben mérlegeljék a bennük részt vevő hivatásosok és a rászorulók jogait. Nem lépik-e túl hatáskörüket a többlethatalommal felruházott katasztrófavédelmi szervezetek, amikor gyorsan kell dönteniük élet- és vagyonvédelem kérdéseiről? Hová fordulhatnak a károsultak, melyek a jogorvoslati lehetőségek a katasztrófák után? Mind a prevenció, azaz a megelőzés, mind a reakció, tehát a következményekre adott válaszok szerepelnek a központi és a helyi szervek vizsgálatában, amelyeket akár panaszok alapján, akár hivatalból indítunk. Az ombudsmani vizsgálatokban különös hangsúlyt kell kapniuk a különlegesen rászorulók csoportjainak, akiknek önálló döntési és életviteli képességei és lehetőségei korlátozottak. Ilyenek a fogvatartottak, a gyermekek, az idősek és a fogyatékossággal élők, avagy a lakcím nélküli hajléktalanok. Az erős intézményeket a gyengék jogainak perspektívájából kell átvilágítanunk. A vizsgálatokból nem zárhatók ki a hatalommal való visszaélések, sőt a korrupció problémái sem, hiszen a katasztrófák után az adott területen gyakran jelentős források, vagyontárgyak és jogosultságok gyors újraelosztása történhet, ami kérdéseket vet fel az adományokkal, avagy a központi támogatással biztosított lehetőségek fair és igazságos, valamint a rászorulók számára átlátható rendszerének működésével kapcsolatban. A katasztrófák ilyen másodlagos következményeként a szegény ne lehessen még szegényebb, a gazdag pedig még gazdagabb, hanem meg kell találni a mégoly kivételes koncentrált forrásmegosztás jogállami alapelveken nyugvó standardjait.
A katasztrófák előtt az előrejelzés és a megfelelő tájékoztatás, a katasztrófa állapotában az élet- és vagyonvédelem azonnali parancs a kerül előtérbe, azután pedig a kárfelmérés, kárenyhítés és kártalanítás dilemmáit veti fel, amelyek – mint például az indiai Bhopal ökológiai katasztrófája után – akár több évtizedes léptékekben is mérhetők. A devecser–kolontári vörösiszap-katasztrófa következményeinek felszámolása remélhetőleg sokkal rövidebb időt vesz igénybe. Ebben segíteni próbál az a helyzetfelmérés is, amelynek során a helybéliek a lakóhelyükön kihelyezett ombudsmani panaszládákba dobhatják a tragédia következményeinek felszámolásával kapcsolatos észrevételeiket, panaszaikat tartalmazó beadványokat. Ezeket az állampolgári jogok országgyűlési biztosának hivatala kivizsgálja, a biztos és munkatársai csaknem pontosan egy évvel a vörösiszap-katasztrófa után a helyszínen személyes meghallgatáson is találkoznak a panaszosokkal.
A katasztrófa megelőzése a folyamatos jelen idő. A katasztrófa maga a pillanatnyi gyors döntés. A kárfelmérés, kárenyhítés, kártalanítás a fair és arányos befejezett múlt igeidejével írható le. A katasztrófák ombudsmani vizsgálata mindhárom aspektust magába kell hogy foglalja a személy- és tulajdonvédelem alkotmányos talaján álló kritikai munkában, amely a visszásságokat mindhárom dimenzióban kezelni tudja.
A szerző az állampolgári jogok országgyűlési biztosa
origo.hu
Ezt üzenték Magyar Péternek az emberek
