Törvényességi felügyeleti eljárást folytat a Fővárosi Főügyészség magánjogi osztálya a Négy Mancs – Alapítvány az Állatvédelemért elnevezésű szervezet működésével kapcsolatban – közölte lapunk megkeresésére Skoda Gabriella, a nyomozó hatóság szóvivője. Tájékoztatása szerint a vizsgálat célja annak megállapítása, hogy az alapítvány működése során betartják-e a hatályos jogszabályi előírásokat, a kezelőszerv vagyonfelhasználása megfelel-e a törvényi előírásoknak. Az eljárást Budai Gyula elszámoltatási és korrupcióellenes kormánybiztos kezdeményezte augusztus végén, akkori tájékoztatása szerint azért, mert azt szeretné tisztázni, hogy a közvetlenül a magyar libatenyésztők ellen folytatott lejárató kampányt milyen forrásokból finanszírozta az alapítvány.
Tény, hogy a szervezet még egyszer sem tisztázta pontosan, milyen forrásokból gazdálkodik, ezért a megtámadott hazai cégek joggal vethették fel, hogy a lejárató kampányok hátterében egyszerű piacszerzési érdekek húzódnak meg.
A Négy Mancs Alapítvány több országban is működtet irodákat különféle formákban. Hazai szempontból különösen érdekesek lehetnek az osztrák és a német irodák, mivel e piacokról tiltatták ki a magyar termékeket.
*
A magyar Négy Mancs Alapítványt Roland Sommer magánszemély alapította 2005. július 26-án. Az alapítványt jelenleg kizárólag osztrák magánszemélyek képviselik. Az alapítvány által közzétett közhasznúsági jelentésekből kitűnik, hogy a Négy Mancs tevékenységét szinte kizárólag támogatásokból finanszírozza. Tehát az eredménykimutatásban „egyéb” támogatások között szerepeltetett támogatások nélkül a szervezet feltételezhetően nem tudna működni. A hazánk ellen intézett támadások előtti évben az alapítvány 71 millió forintot, 2008-ban pedig 45 milliót könyvelt el egyéb támogatásként. Ezt követően, 2009-ben már csak négymilliós egyéb támogatásról adott számot. Ebből következően nyilvánvaló, hogy az ügyészségnek ezen egyéb támogatások származására kell fényt derítenie. Már csak azért is, mert egyes feltételezések szerint a támogatók között német, illetve hazai, libamáj- és húspiacon érdekelt cégek is voltak, amely állítás, amennyiben bizonyosságot nyer, nemcsak erkölcsi, hanem már büntetőjogi kérdéseket is felvethet.
Érdekességként említhető meg az is, hogy Ausztriában két Négy Mancs Alapítvány működik: a Vier Pfoten és a Vier Pfoten International. Előbbit 1993-ban alapította Roland Sommer, utóbbit pedig Theodora Witschniggel közösen 1999-ben. A Vier Pfoten International nem hozza nyilvánosságra a beszámolóit, azokhoz nem lehet hozzáférni. A német Vier Pfotent is az osztrákok alapították és működtetik, s a beszámolóit szintén nem hozza teljes körűen nyilvánosságra.
Mint ismert, a Négy Mancs elnevezésű osztrák állatvédő szervezet 2008 óta többször is fellépett a hazai baromfipiac vezető cégeivel szemben, és a Hungerit Zrt.-t ma is feketelistán szerepelteti a töméssel zajló víziszárnyas-hizlalás miatt, amely viszont magyar tradíciónak számít. Lekerült ugyanakkor a listáról a Kiskunhalasi Baromfi-feldolgozó Zrt., ami a cég tulajdonosi háttere miatt vált gyanússá, mivel az egy német társaságig vezethető vissza. Az alapítvány a kampánnyal elérte, hogy a hazai cégek a német és az osztrák élelmiszerláncokba nem szállíthattak termékeket. Ezzel több száz hazai munkahelyet veszélyeztettek és többmilliárdos kárt okoztak.
Gázolt az M3-as metró Budapesten