Kínzó minszki valutahiány

Kifulladni látszik a tiltakozási hullám Fehéroroszországban. A protesthangulat egyelőre nem ragadta magával a társadalmat. Az emberek inkább a túlélésre koncentrálnak, s a 90-es évek elejét idéző furfanggal próbálnak valutához jutni. Nem javítja a humanitárius helyzetet, hogy közben a rendszerre gyakorolt nyomást erősítve Washington szankciókat vezetett be a Belnyeftyehim konszern 40 ezer embert foglalkoztató négy vállalatával szemben.

Felfüggesztené a lakosság számára a valutaeladást a Belorusz Nemzeti Bank, mondván, arra most nagyobb szüksége van az államnak. A tavasszal kirobbant pénzügyi válság méreteit jelzi, hogy miután a központi bank májusban leértékelte a belorusz rubelt, a dollár 56 százalékkal drágult, mára pedig az áprilisi 3155 rubel helyett 9000-ért lehet csak az amerikai valutához jutni. Az ilyen helyzetben logikusan elszabaduló infláció közepette azonban a lakosságnak mindennél nagyobb szüksége van a valutára. Eleve dollárban számoltak már a válság előtt is, s sokan e valutanemben tartották a megtakarításaikat. Idáig így nem nagyon okozott gondot, hogy a farmert, a tartós fogyasztási cikkeket Lengyelországban vagy Oroszországban olcsóbban szerezzék be, s nyáron leruccanjanak a régió közkedvelt üdülőhelyére, a Krímbe.
E viszonylagos jólét világát azonban lassan lezárja a rubel elértéktelenedése, a tartalékok elkopása, s mind többen próbálkoznak ügyeskedve a felszínen maradni. A korábbinál is élénkebb lett a benzinturizmus, hiszen már heti egy fordulóval a havi átlagbér majdnem dupláját lehet megkeresni. A cigarettával és alkohollal csencselés pedig egy egyetemi diplomás fizetés négy-ötszörösét is hozhatja, s 50–150 dollár haszon is lehet egy-egy kurrens műszaki cikk behozatalán. Sokan mennek dolgozni Oroszországba, hiszen jóval többet, s „kemény” valutában kereshetnek, a parasztok is előszeretettel adják el a szomszédban terményeiket.