Volt a demokratikus ellenzéknek egy hőse, akiről sok társa szinte még a bizonyító erejű papírok néhány évvel ezelőtti felbukkanásakor sem hitte el, hogy az illető jelentett róla. Hosszú időn át, kimerítően – nemegyszer látható élvezettel.
Aki valamelyest ismeri a rendszerváltás előtti ellenzéki körök történetét, találkozhatott Mikes (korábbi nevén Micsinay) Tamás nevével. A hetvenes évektől fogva mindenhol ott volt, aláírta, amit alá kellett, részt vett a (fél)illegális eseményeken, közreműködött a szamizdat sajtó készítésében (a Nagy Jenő-féle, 1986-ban indított Demokratának társszerkesztője volt). Számos korabeli barátja és harcostársa tanítómestereként tekintett az 1956-os tevékenysége miatt – a maga költötte legenda szerint legalábbis – halálra ítélt férfira.
A barátok közé tartozott Andor Mihály is, aki most könyvet írt egykori esküvői tanújáról. Ő azonban annak 1970-es elszólása miatt már akkor fokozatosan eltávolodott tőle. Felfedezését – tudniillik hogy a „megtestesült antikommunizmus”, ahogy egyik „rajongója” nevezte, besúgó – mégsem verte nagydobra. Később meg is bocsátott a szerencsétlen sorsú, egy ötvenes évek végi röpcédulázás miatt néhány évet valóban börtönben töltő, alighanem épp ott beszervezett, nyugdíjazásáig tűzoltókészülék-ellenőrként foglalkoztatott férfinak. Ám 2009-ben, amikor a Mikesről dokumentumfilmet készítő Gulyás Gyula megmutatta neki hajdani barátja róla írt jelentéseit, úgy döntött, megvizsgálja, mi lakozhatott Mikes lelkében. Miért tette, amit tett.
Ebből a vizsgálatból született ez a nagyon alapos, számos apró részletre kitérő izgalmas kötet. Andor olyan mélységekig tárja fel főhőse múltját, olyan, szociológushoz illő pontossággal rajzolja meg a folyamatot, melynek végén ez a kamaszkorában „tornából mindig felmentett hájpacni” mintegy önigazolásul kifejlesztette kóros konfabulációs hajlamát (amelynek engedve sokakkal sikeresen hitette el többek között azt is, hogy ötvenhatban, tizenhat évesen a forradalmi események egyik aktív alakítója volt), hogy a szereplőket nem ismerő olvasó már-már feszengeni kezd. A szerzőt menti, hogy miközben tökéletesen meztelenre vetkőztet előttünk egy mégoly kárhoztatható, de végső soron mégiscsak a rendszer áldozatának tekinthető embert, egyúttal az őt körülvevő világról, arról a rettenetesen bornírt korról is kiváló képet fest.
Egyvalami azonban nem sikerül Andornak maradéktalanul: az olvasmányosan megírt 270 oldal végére érve sem tudjuk, pontosan mi motiválhatta ezt a barátait, ismerőseit és harcostársait gátlástalanul (és, mint az idézett dokumentumokból kiderül, szinte „irodalmi igénnyel” megírt jelentésekkel) eláruló embert. Erre valószínűleg maga a szerző sem jött rá. Máskülönben nem hasonlítaná Mikest Tar Sándorhoz, az élete utolsó éveit szellemi és társadalmi számkivetettségben töltő, ügynökmúltjába szó szerint belepusztuló írózsenihez. Főként, mivel úgy száz oldallal korábban maga állapítja meg, hogy egykori barátja nem a rossz lelkiismeretébe, hanem, szinte tudatosan elhanyagolva súlyos cukorbaját, felesége halálába „halt bele”. 1999-ben, még mielőtt kiderült volna róla, amit ennek a talán nem kielégítően lezárt, ám ennek ellenére kiváló könyvnek hála immár mindanynyian tudhatunk.
(Andor Mihály: Szegény Micsinay. Jelenkor Kiadó, Pécs, 2011. Ára: 2900 forint)
origo.hu
Gázolt az M3-as metró Budapesten
