Végy egy köztéri szobrot, köss rá néhány kábelt, elektromos ketyerét és fülelj: ha jól csinálod, már kész is az ingyenesen fogható szoborrádió! Jung-ki Beak Sobieski tábornok párkányi szobrától Esztergom főbb emlékművein át a párkányi hídig bármilyen arra alkalmas szoborból adó-vevőt barkácsol, s egyik első látványos akciójaként egy erősítő és néhány hangfal segítségével júliusban be is mutatta a helyieknek, miféle üzeneteket lehet kihalászni az éterből egy ilyen kísérlettel.
Az ötlet alapja szimpla fizika – az eredmény avantgárd művészet. A hangfalakból a felerősített kóbor rádióhullámok zörejéből olyasféle adás hallatszott, mintha a múltból küldött volna valaki roncsolt hangmintákat a jelennek. Jung-ki Beak a mintákat rögzíti és megosztja – egyelőre – a saját blogján (www.jungkibeak.blogspot.com), de azt tervezi, hogy októberig tartó projektje végén ki is adja őket képekkel spékelve DVD-n.
Volt már példa hasonlóra: a csaknem százéves párkányi hídőrházat 2004 óta lakják három-hat hónapos váltásban a világ minden tájáról érkező kreatív kalandorok, képzőművészek, akik semmi mást nem tesznek, mint a messziről jött idegen szabadságával, éleslátásával értelmezik, ilyen-olyan alkotásokba sűrítve megörökítik a hidat és közvetlen környezetét. Egy holland alkotó többek között a híd természetes neszeire komponált „lokálpatrióta ambient” szimfóniát, más Duna-víz-naptár vezetésébe fogott, és három hónapon keresztül mindennap egy filmtekercsdobozba gyűjtött némi folyóvizet. Voltak, akik fotósorozatot vagy szépirodalmi igényű naplót szenteltek a Mária Valéria hídnak, de akadtak fanatikusabb ötletek is.
Évekkel ezelőtt egy amerikai hídőr elcsípte egy kocsmai beszélgetés részletét, egy amolyan párkányi hátba veregetős dialektust, és saját szavaikkal rázta fel a helyieket: tapadós fecnikkel felcímkézte az egész várost, és mindenhová kiragasztotta, ahová csak lehetett: Jó világ van! Projektje végén pedig még 30000 darabbal ki is tapétázta a hídőrház egyik helyiségét. Egy amerikai hídőr kenyerekkel próbálta meg közelebb hozni egymáshoz a híd két oldalán élőket: e-mail címeket és telefonszámokat sütött néhány tucat cipóba, csereakciót szervezett, és arra kérte a résztvevőket, hogy keressék fel a „cipótestvérüket”.
Jung-ki Beak – a többi ösztöndíjashoz hasonlóan – útikönyv mélységben tud csak a magyar– szlovák viszony múltjáról, feleenynyit a politikáról – kizárólag benyomások, találkozások alapján alakítja ki a térségről alkotott képét. Azt mondja, talán jól is van ez így. A folyó, a minden előismeretnél (előítéletnél) erősebb szimbólum, a híd érdekli. Úgy látja, láttatja, ahogy az itt élő szlovákok és magyarok közül aligha jutna eszébe bárkinek is. A Duna vizét egy pH-érzékeny lakmuszpapír segítségével festékként használja, és impresszionista akvarelleket alkot a híd sziluettjével. Rádióhullámokra, éteri üzenetekre vadászik a párkányi hídtest segítségével, befőttesüvegekbe tölti a folyó vizét, vezetékekkel sorba kapcsolva őket áramforrást csihol a tégelyekből a víz elektronjaival, és bebizonyítja, rádiót kapcsolva rájuk egyforma minőségben szól a Duna vizével a szlovák és a magyar adó.
origo.hu
Busszal ütközött egy autó Kispesten, hatan megsérültek
