Hasznosak lehetnek a rákgyógyításban és a vírusok elleni küzdelemben is azok a kutatások, amelyeket Vértessy Beáta, az MTA Szegedi Biológiai Központ Enzimológiai Intézetének igazgatóhelyettese és kutatócsoportja végez – közölte honlapján a Magyar Tudományos Akadémia (MTA). Mint írják: a szakértők a DNS azon javítómechanizmusait vizsgálják, amelyek megvédik a sejtet az örökítőanyag károsodásának súlyos következményeitől. „Ez egy nagyon egyszerű kémiai reakció, amelynek során a DNS-ben citozinból uracil képződik” – idézi Vértessyt az Mta.hu, hozzátéve: míg az uracil nevű molekula az RNS-nek alapvető építőeleme, addig a DNS-ben nemkívánatos hatásokhoz, mutációkhoz vezethet.
Az Egyesült Államokban is bemutatott vizsgálatban a tudósok megfigyelték azt is, hogy az úgynevezett dUTP-áz enzimcsalád gátolja az uracil DNS-be való beépülését. Vértessy és csoportja pontosan ezt a tulajdonságot akarja felhasználni az aktívan szaporodó sejtek elpusztítására. Mint az igazgatóhelyettes elmondta: a felnőtt ember testében ilyenek a ráksejtek, a vírusok által megtámadott sejtek vagy az olyan kórokozók, amelyek például a tuberkulózis- vagy a maláriafertőzésért felelősek. A kutatók célja, hogy megismerjék a dUTP-áz enzimcsaládot, mert akkor képesek lesznek a működését gátolni és gyógyszerjelölt molekulákat azonosítani.
Őssejtpróba. Egy európai kutatókból álló csoport megkapta az engedélyt a Revascor elnevezésű, őssejteket felhasználó, szívroham után alkalmazható kezelés első klinikai próbáira. Az őssejtek egyszerű befecskendezése a szívrohamon átesett páciensek szívébe a szokásos kezelés mellett segíthet abban, hogy mérsékeljék a szerv károsodását, és megelőzzék a szívelégtelenséget – idézte kutatók közlését tegnap a The Daily Telegraph brit napilap online kiadása. Az új típusú kezeléskor egészséges emberektől származó őssejteket fecskendeznek be 12 órán belül a szívrohamon átesett páciensek szívébe abban a reményben, hogy ez segíti a véráramlás helyreállítását.

Botrányok, kémbotrány és béremelés – ez történt a héten a magyar politikában