Az íróasztal túloldalán ül a polgármester. Negyvenéves. A feje fölött az iroda falán egy volt pedagógusuk által festett, dombiratosi utcafrontot ábrázoló kép. Nem is olyan régen készült, de már alig igaz valami belőle. A faluban keresni kellene az ilyen takaros utcaképet, inkább a végleg lehúzott redőny, a kertkapu láncán lógó rozsdás lakat, a bedőlt kerítés, a patkányok által kirágott házalapok a jellemzőek.
Bojczán Endre Péter korábban a magyar vasúttársaságnál dolgozott. Lőkösházán a közös határállomás romániai épületében a tehervonatok szállítmányát, adminisztrációját ellenőrizte. Egyre több volt az állásidő, így mivel a falu közösségi életében régóta részt vett, tavaly polgármesternek jelöltette magát. Azóta küzd a patkánytalanításért: nulla eredménnyel. Tudni való, a patkány igen szapora faj. A nyolchetes korában ivaréretté vált nőstény vemhességi ideje 21–23 nap, évente hatszor-nyolcszor szül. Bár az átlagos alom 9–11 kölyök, nem ritka a 18–23 utód sem. Miközben a Maros hordalékkúpján létrejött, negyven aranykorona értékű földeken olyan csemegekukorica terem, amelyért Bukarestből jön a felvásárló, s a román tengerparton „teríti” az árut, az elhagyott kertekből már a híresen jóízű kukoricára is rájár a patkány. „Csapadékos időben az autóval utazó méteres kukoricást lát, nálunk pedig háromméteresre nő a növény” – dicséri az elöljáró a falu földjének erejét, a kukoricát, amelyet a szegedi és budapesti nagybani piacokon is eladásra kínálnak az itteni termelők.
Százmilliós a költségvetésük, huszonötmillió a forráshiány. Iskolájuk helyben nincsen, a kunágotai közös intézmény fenntartása évente nyolcmilliójukba kerül. Közmunkásaik erdőkitermeléssel, kukoricacsutka-gyűjtéssel foglalkoznak, egyikük pedig az ebédet hordja ki az idős lakosságnak. Az itt élők száma az utóbbi tíz évben a felére csökkent. 2000-ben Dombiratost ezren felül lakták, ma papíron hatszázötven lakosuk van. Gyula és Békéscsaba egyaránt negyven kilométerre található innen, nincs munkalehetőség, rég kiestek vonzáskörzetükből, a fiatalok inkább az ország fejlettebb régióiban keresnek boldogulást.
Dombiratoson négyszáz ingatlan van, közülük legalább száz ház áll üresen, melyek nagy területű udvara, kertje többnyire tele van lommal. A helybéliek igazi „pocokfészekként” említik az ilyen portákat.
– A parlagfű elleni kényszerkaszálás kivételével a jog nem ad arra lehetőséget, hogy az elhagyott portákon az önkormányzat bármiféle tisztasági rendrakást csináljon, erre amúgy se pénzünk, se apparátusunk nincsen. Nemrégiben egy összedőlni készülő sarokház tulajdonosai után kutattunk, kiderült, hogy tizenhat örökös rendelkezik vele. Egy ilyen kis falunak a tulajdoni lapok kiváltása is horribilis összeg lenne. Előfordul, hogy az örökösök már a Dunántúlon élnek. Eladni nem tudják az ingatlant, nem is hirdetik, és legtöbbjük a fáradságot sem veszi arra, hogy egy napra hazautazzon, s lemondjon jussáról az önkormányzat számára.
– Mit tudnának kezdeni az ingatlanokkal?
– Az idén szerencsénkre két összedőlt házról lemondott a szegedi, illetve budapesti illetőségű tulajdonos a javunkra, mi ezt követően egy traktorral rendelkező gazda önzetlen segítségével megtisztítottuk a területet, s beültettük akácossal. Ugyanis az erdeinkből kitermelt fával fűtjük télen az önkormányzatot, az óvodát meg a száz főre főző üzemi konyhát. De a legfőbb eredmény az, hogy a gondozott területeken már nem fogja jól érezni magát a patkány, a hernyó és a csiga, amelyek tönkreteszik a még gazdálkodók földjét, termését, fóliában termelt paprikáját. Ugyanakkor ezzel a gondunkkal bekerültünk a megyei újságba és egy televízió híradójába. Három család hívott telefonon, és a letelepedés feltételeiről érdeklődött – mondja némi megnyugvással a polgármester.
Az önkormányzat az érdeklődés ellenére nemigen tud miről tárgyalni, hiszen miközben száz ház áll üresen, egynek sem tulajdonosa. Igaz, nemrég az egyik vályogház Romániában élő tulajdonosa elhunyt, a Németországban élő örökösök szóban az önkormányzatnak adták az ingatlant. A hagyatéki tárgyalás még nem volt meg, ám a polgármester a házat már odaígérte egy dombiratosi származású, Izraelből visszaköltöző háromgyermekes családnak, amely a maga képére formálná. Cserébe az önkormányzat azt kéri majd tőlük, hogy minden hónapban mutassák be a befizetett közüzemi számlákat. Tény, az ingatlan siralmas állapotban van, itt-ott a fal is repedezik, hegyekben a lom, nagy elszántság kell a helyreállításhoz. A polgármester felidézi, hogy nemrég, mikor Budapesten járt, a pályaudvarra befutó vonatból látta, hogy egy gyerek a hátán iskolatáskával megérkezik a szülei által a töltés oldalában összetákolt kalyibába.
– Az ilyen emberek biztosan örömmel vennék Dombiratos lehetőségeit, ahol a kiskertjükben bármit megtermelhetnek, és olyan jó a föld, hogy százhúsz mázsa a kukorica hektáronkénti hozama. Járja felénk egy mondás: akinek krumplija meg babja van, az már télen sem hal éhen. Márpedig ehhez az ingatlanhoz kétezer négyzetméteres bodzadzsunkás telek is tartozik, úgyhogy a rendrakást követően lenne min gazdálkodniuk. Olyan embereknek kínálnánk otthont, akiknek nincs fedél a fejük felett, és vállalnák a környezetük rendben tartását. Az lenne a kedvező jogi megoldás, ha valaki két-három évig nem néz az ingatlana felé, akkor azt az önkormányzat szociális célú hasznosítással kisajátíthatná – vélekedik Bojczán Endre Péter.
Dombiratoson a Béke utca félig, a Petőfi utca már teljesen üressé vált. A szellemutcákon araszolva időnként meglibben a polgármester karja. Mutatja: ez is lakatlan, itt tíz éve nem jártak, az előbb-utóbb összedől. Nem állhatom meg, megkérdezem tőle, miért veri nagydobra mindezt. Hogy nevessenek rajtuk?
– Nagyon sok kihalófélben lévő település hasonló problémákkal küzd, csak ők szégyellnek erről beszélni. Márpedig a jövő is ellenünk van: a központosítási elképzelések megteremtése esetén még inkább abszurdnak tűnik majd, ha egy mezőkovácsházai kistérségi központ dolgozójának valaki arról panaszkodik, hogy a dombiratosi portáján a szomszéd hibájából elterjedtek a csigák és a patkányok. Még kevésbé látogat majd ide a távoli hivatal illetékese, miközben az itteniek élete ellehetetlenül. Felhívtam én a mezőkovácsházai tisztiorvosi szolgálat illetékesét is. Azt mondta nem vezet eredményre az sem, ha mindenki kiteszi a méregdobozt a portáján, a patkányok életterének felszámolása nélkül ugyanis szélmalomharcot vívunk. Mégis maguk tehetnének valamit – vélekedtem, mire a pénzhiányra hivatkoztak, s azzal vigasztaltak, várjunk a patkányharapásra. Ha ugyanis a patkányok megharapnak valakit, fertőzésjárvány esetén már biztosabban intézkedhetnek. Márpedig bármi megtörténhet. Két évvel ezelőtt a közeli Medgyesbodzáson a sertések fertőzött patkányt ettek, a húsukat elfogyasztó emberek pedig olyan betegséget kaptak, amely hetven-nyolcvan éve nem volt az országban.
Domonkos Istvánné, Rozika néni is küzd a patkányokkal a lehúzott redőnyök utcájában. Háza alapját megrágták, a melléképületnél rendre előfordul, hogy egy éjszaka talicskányi földet is kitúrnak. Havonta két doboz mérget etet meg a patkányokkal, ez 3500 forintjába kerül, de az eredmény – mivel háza körül számos lakatlan ingatlan található – a semmivel egyenlő.
– A kéthetente megismételt irtást követően tavasz óta csupán két patkánycsontvázra leltem a kertben. Ez szerény eredmény ahhoz képest, amennyit rájuk költöttünk. Beássák, befúrják magukat a disznóól és a műhely fala alá, bármit teszünk, az csak bohóckodás – panaszkodik Ádám Istvánné.
Kiderül, ebből az utcából származik a magyar heavy metal egyik csillaga, a Pokolgép-alapító Kalapács József. Egyik dalszövege jut az eszembe: „Összebújnak gyanakvó, félénk tegnapok – vajon mi lesz a holnap bére / Meddig tarthat ez az ostromállapot, aztán milyen lesz a béke?”
Október 12-én olyan lesz itt, mintha szélvihar söpört volna végig a tájon. A megyében alakult katasztrófavédelmi önkéntes akciócsoport Dombiratoson gyakorlatozik majd a katasztrófavédelmi világnap alakalmából. Megbontanak egy házat, s embereket helyettesítő bábokat fognak keresőkutyák segítségével a romok alól kihúzni. Dombiratostól tíz kilométerre található Lőkösháza, ahonnét óránként megy vonat Budapestre. A polgármesteri hivatal központi számán egy tápiószőlősi és egy hagyárosböröndi család is érdeklődött a letelepedés lehetőségei felől. A Pest megyében élő tápiószőlősi nyugdíjasok az eladandó ingatlanuk árát élnék fel, míg a Zala megyei hagyárosböröndi családnak abból lett elege, hogy a falujukat se vonat, se busz nem köti össze megyeszékhelyükkel, így Dombiratos ígéretes lehetőségnek tűnik a számukra.
Szerencse a szerencsétlenségben: az itt élők mostanában sok bagolyürülékre és -köpetre lelnek. A baglyok felfedezték a négylábú rágcsálókat. Van mit enniük.
origo.hu
Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait
