Sokak szerint valójában nincs is mit ünnepelni, mivel az utóbbi húsz esztendő nem hozott mást az országnak, mint az életfeltételek teljes degradálását, kezdve az oktatástól és a tudománytól, befejezve a gazdasággal. A Razumkov Központ most közzétett felmérése szerint a megkérdezetteknek csak a 19,3 százaléka tekinti nemzeti ünnepnek az évfordulót, 48,2 százalékuknak viszont ez a nap sem jelent többet más hivatalos ünnepnél, míg 26,8 százalékuknak csupán szabadnapot jelent. A hatalmat megtestesítő Régiók Pártja parlamenti frakciójának vezetőhelyettese, Vagyim Kolesznicsenko is úgy véli, hogy nincs miért és főképpen nincs mit ünnepelni, mivel a függetlenség eddig még semmi jót nem hozott az országnak, amely az eltelt húsz esztendő alatt valójában csak azt élte fel, amit az egykori Szovjetuniótól megörökölt. Ez idő alatt több mint hatmillióval csökkent az ország lakossága, hétmillióra becsülik azok számát, akik valahol külföldön próbálják megkeresni családjuknak a kenyérrevalót, s az ENSZ adatai szerint öt ukrán közül négy a létminimum szintje alatt tengeti az életét. Ugyanakkor világelső Ukrajna a kiskorúak alkoholizálása, európai első a HIV-fertőzésnek a felnőtt lakosság körében való terjedése és második a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) felvett kölcsönök tekintetében.
Az alkotmány szerint Ukrajna szociális állam, ám a valóságban az oligarchák és a klánok országa – állítja a neves közgazdász, több korábbi kormány gazdasági minisztere, Viktor Szuszlov, aki szerint az oligarchák mára szinte minden hasznot privatizáltak, és minden veszteséget államosítottak. Hasonlóképpen vélekedik a kijevi Gyeny című napilap elemzője is, aki az oligarchák és a hatalom összefonódását tekinti az ország legsúlyosabb rákfenéjének. Számukra ugyanis Ukrajna nem ország, nem állam, hanem csupán egy zártkörű részvénytársaság. A legborzasztóbb azonban nem is az, hogy mindent a piszkos pénzek uralnak – szögezi le az újság –, hanem az, hogy eközben degradálódik a társadalom is, az ukránok elvesztik nemzeti identitásukat és önbecsülésüket. Ukrajna ma is a múlt és a jelen, Oroszország és a Nyugat közé beszorult senki földje – állítja egyik interjújában napjaink legismertebb ukrán írónője, Okszana Zabuzsko, aki szerint a narancsos forradalom vereséget szenvedett, s így a hozzá fűzött legnagyobb reményt, a társadalom öntudatának megváltoztatását nem tudta megvalósítani. Következésképpen az ukránok – az írónő egyik regénye hősnőjéhez hasonlóan – miután a 90-es évektől kezdve leszoktak arról, hogy a pénzen kívül más, az élet fontos dolgai iránt is érdeklődjenek, húsz esztendővel a függetlenség elnyerése után is kisiklott életük körhintájában vergődnek.
Viktor Janukovics szerint viszont mégsem múlt el teljesen hiábavalóan a húsz esztendő, amely kétségtelenül nem volt könnyű, hiszen a mindennapok kemény realitása sokféle próba elé állította, megannyi csalódás, lemondás elviselésére késztette az ország lakosságát. A függetlenség elnyerése által kiváltott eufória elmúltával ugyanis rá kellett döbbenni arra, hogy sem a társadalom jólétét, sem a szabadságot és a jog tiszteletén alapuló demokráciát nem lehet egyik napról a másikra megteremteni. Mára azonban – szögezi le az államfő a kijevi Zerkalo Negyeli hetilapban megjelent cikkében – kikristályosodott a legfőbb cél, amely felé haladni kell. Ez pedig az egységes Európához való csatlakozás, az ottani értékek, mint a szabadság, a demokrácia és a jogegyenlőség meghonosítása. „Tudjuk, mit és hogyan kell tenni” – szögezte le az államfő, hozzáfűzve, hogy már kidolgozták ezzel kapcsolatos stratégiájukat is, és nem hiányzik az a politikai akarat sem, amelyre céljaik eléréséhez szükség van, s bíznak az európaiak egyöntetű támogatásában is.
origo.hu
Budapesten egyre nagyobb a veszély
