Ritkán fordul elő, hogy német közszolgálati televízió felügyelőbizottsági ülésén valaki disznóólat emlegessen. Ez történt a három tartomány televízió- és rádióadásairól gondoskodó Mitteldeutscher Rundfunk (MDR) grémiumának legutóbbi értekezletén. A becsmérlő kijelentés az NDK központi irányítású elektronikus médiájának örökébe lépett adóállomás történetére utalt, arra a jelenségre, hogy a föderális államrendszer példáját követő kilenc tartományi adó alkotta munkaközösség (ARD) tagjai közül egyik sem tekint vissza olyan botránysorozatra, mint az MDR. Ennek eddigi utolsó láncszeme: azonnali hatállyal útilaput kötöttek a szórakoztató műsorokért felelős osztályvezető talpára, miután kiderült, hogy Udo Foth tetemes mértékű kölcsönöket és anyagi hozzájárulást hajtott be a megbízásából dolgozó produkciós cégektől. A botrány olyan méretet öltött, hogy az MDR intendánsa magára vállalta az erkölcsi felelősséget, és felajánlotta lemondását, amit azonban a bizottság nem fogadott el. A hatvanhét éves Udo Reiter szerződése amúgy is lejár október végén.
A kétezer állandó alkalmazottat és ugyanennyi külsős munkatársat foglalkoztató MDR Szászország, Szászország–Anhalt és Türingia adóállomása, s tagja az ARD-nek – meglehetősen viharos múlttal. A Lipcse egyik volt vágóhídjának területén székelő, az újraegyesítés után alakult Mitteldeutscher Rundfunk első ügye azt követően pattant ki, hogy – hasonlóan az új tartományok számtalan más intézményéhez – nem fordított megfelelő figyelmet a Stasi-múltú alkalmazottak eltávolítására, sőt szemmel láthatóan húzta-halasztotta a keletnémet állambiztonság besúgóinak a felderítését, és e tisztogatásnak csak ismételt politikai nyomásra tett eleget.
A botrány folytatásáról a televízió sportrovata gondoskodott. Ennek vezetője komoly összegeket fogadott el olyan sportágak szervezeteitől, amelyek nem tartoznak a népszerű versenyszámok közé. A funkcionáriusok abban bíztak, hogy megfelelő – személyre szabott – ellenszolgáltatással az általuk képviselt sport is bekerül a műsorba. A szerkesztőséget irányító Wilfried Mohren összedolgozott a majna-frankfurti Hessischer Rundfunknál hasonló feladatkört betöltő kollégájával, Jürgen Emiggel. Mindkettőjüket szabadságvesztésre ítélte a bíróság.
Amikor az ARD-állomások elhatározták a Kika gyerekcsatorna létrehozását, az MDR-nek jutott az új műsor szerkesztése és elkészítése. Ez utóbbi feladat adta lehetőséget használta ki a Kika gyártási felelőse, és számolt el olyan teljesítményeket, amelyek csak papíron szerepeltek. A kár több mint nyolcmillió eurót tett ki. A magát a slágerek és a népi zene királyának tartó Udo Foth tíz-húszezer eurós kölcsönöket vett fel produkciós cégektől, ezek viszszafizetését halasztgatta, majd az egyik vállalattal elégíttette ki a másikat. Közben olyan adások elkészítésére adott megbízásokat, amelyeket az MDR be sem tervezett. Ráadásul tízezer eurós honorárium ellenében szaktanácsadói megbízatást vállalt a Stuttgartban székelő, Baden-Württemberg és Rajna-vidék–Pfalz tartományokban sugárzó Südwestrundfunkkal is üzleti kapcsolatban álló, jó nevű Werner Kimming Rt.-nél. Ezzel nemcsak önmagát gazdagította, hanem megszegte az ARD szigorú előírását is: az alkalmazottak kizárólag az intendáns engedélyével vállalhatnak külsős feladatot. A korrupcióra hajló és a Stasinak Karsten Weiss néven dolgozó Fothot előbb felfüggesztették állásából, majd elbocsátották, ügye bíróság elé kerül. A legutóbbi botrány hatására az MDR lemondta a fennállása huszadik évfordulójára tervezett ünnepséget.
Gázpalackot robbantott élettársára egy zebegényi vasutas