Rászedett devizahitelesek

Simor András jegybankelnök 2008 októberében nem érezte úgy, hogy a devizahiteleseket meg kellene menteni. Amint az a budapesti amerikai nagykövetség WikiLeaks által nyilvánosságra hozott diplomáciai levelezéséből kiderült, úgy vélte, volt már korábban az akkorinál nagyobb forintárfolyam kilengés is, és akkor sem nőtt meg jelentősen a törlesztőrészlet. Simor András szociális érzéketlensége legendás. A Gyurcsány-kormány idején maga állt elő egy kétezermilliárdos megszorítócsomag javaslatával, amely a gyesen lévő anyukákat sem kímélte volna. Esze ágában sem volt monetáris eszközökkel befolyásolni a forint árfolyamát, úton-útfélen azt hirdette, hogy „a jegybanknak nincs árfolyamcélja”. Szerinte a bank fő feladata az árstabilitás elérése és fenntartása. Csakhogy a korabeli elemzések szerint éppen a vezetése alatt álló jegybank rossz árfolyam-politikája vezetett oda, hogy az ország túlzottan eladósodott devizában.
Hiába kergették el a hatalomból az országot eladósító rezsimet a választópolgárok, hiába adtak nagyon erős felhatalmazást a jelenlegi kormánynak, Simor még mindig a jegybank elnöke lehet. A magyar jegybank 2008 tavaszán – fél évvel a pénzügyi krach előtt – a forintsáv eltörlésével került a pénzügyi világ figyelmének középpontjába, a szabadon lebegő forintot – a pénzpiaci rossz nyelvek szerint – a londoni befektetőalapok lobbizták ki. Lényegében az a lépés is hozzájárult, hogy a devizahitelben eladósodott emberek sorsa megpecsételődjön.
A kilobbizott intézkedés lényege az volt, hogy a jegybankot ettől a pillanattól kezdve semmi sem kötelezte arra, hogy beavatkozó intézkedéseivel a forint árfolyamát a jegybank által megszabott értékek között tartsa. 2008. március 31. és május 26. között három lépésben 7,5-ről 8,5 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot a monetáris tanács. Különösen a május végi emelés borzolta fel a pénzpiaci kedélyeket. Azokban hetekben egyszerre bírálta a jegybank döntéseit a két nagy párt, a Fidesz és az MSZP. Jobbról s balról hangoztatták: az alapkamat-emelés káros az országnak, drága és értelmetlen. Káros, mert fékezi az exportot, erősíti az importot; drága, mert növeli az adósságszolgálat terheit; értelmetlen, mert az államháztartást a jelenlegi kötvényaukciókon is lehetett finanszírozni. Sőt, kiszivárogtak olyan információk is, hogy a szocialistáknak sem lett volna ellenére, ha az offshore-ügye miatt kereszttűzbe került Simort olyan nyomás alá tudja helyezni az ellenzék, hogy magától felálljon a jegybankelnöki székből.
Csakhogy Simor mögött az összes magyarországi pártnál nagyobb hatalommal rendelkező erők állnak. Pedig a közgazdasági tudományokban kicsit is jártas szakemberek számára nyilvánvalónak kellett lennie, milyen veszélyeket rejt a devizaalapon nyújtott hitelek megnövekedett aránya. Ha a döntéshozók mégsem ismerték fel a veszélyt a számtalan figyelmeztetés ellenére sem, annak okai nem a szakértelem hiányában keresendők. A hazaárulással ér fel a gondatlan nemtörődömség, a nyilvánvalóan szándékos semmittevés, amivel előidézték a jelenlegi bajt.
A jegybank már 2004-ben kiemelten foglalkozott a devizában történő fedezetlen eladósodás kockázatainak felmérésével. A vállalatoknál növekvő svájcifrank-alapú hitelezés kapcsán felhívták a figyelmet a pénzügyi rendszer nagyobb sérülékenységére is. A Járai Zsigmond által vezetett jegybank megnyomta a vészcsengőt a háztartások eladósodottságának megnövekedése miatt, sőt a lakosság devizahitelezésének mérséklése érdekében a bankok felelősségét szorgalmazta. A bank szakemberei szóltak arról is, hogy a hazai pénzügyi kultúra hiányosságaiból fakadóan az adósok egy része nem képes megítélni teherviselő képességének reális határait, az árfolyam- és kamatkockázatokat.
De ha Gyurcsányék nem akarták meghallani a jegybank intelmeit, figyelhettek volna a szívüknek kedvesebb Nemzetközi Valutaalapra is. Veszélyes lehet a devizahitel – figyelmeztetett a nemzetközi pénzügyi szervezet 2005 júniusában egy gazdaságpolitikai konzultációt követően, amikor felhívták a figyelmet a kockázatokra, mint amit a jelentős folyó fizetési mérleg és költségvetési hiány jelent amellett, hogy Magyarország növekedési potenciálja is visszaesett. Az IMF aggódását fejezte ki, hogy a magánszektor adósságán belül növekvő devizahányad a sebezhetőség forrásává válhat. Javasolta, hogy Gyurcsányék szigorúan kövessék figyelemmel a természetes fedezettel nem rendelkező háztartások, illetve kis- és középvállalkozások külföldi fizetőeszközben történő hitelfelvételeit. Lehetséges, hogy Gyurcsány összevont szemöldökkel szigorúan figyelte a folyamatokat, de nem tett semmit. Talán nem mondták meg neki, mit kell ilyenkor tennie egy felelős kormányfőnek, még ha minden idejét kitölti is, hogy a „sz…ból visszahozza” a 2006-os választást.
2005 végén Török Zoltán, a Raiffeisen elemzője még azzal nyugtatgatta az embereket, hogy nem emelkedik annyira az euró és a svájci frank árfolyama, hogy az valódi problémát jelentsen a deviza-lakáshitelt felvett ügyfeleknek. 2006. július végén a HVG arról számolt be, hogy még az is svájcifrank-alapon vesz fel lakáshitelt, aki jogosult lenne az állami kamattámogatású kölcsönre. 2008 októberében Lóránt Károly közgazdász már előrevetítette a bajt. A devizahiteles adósok érzik majd meg a válság szelét – állította. A kormány súlyosan hibázott, amikor engedte, hogy hihetetlen mértékben eladósodjon a magyar lakosság. Ugyanakkor itt lenne az ideje annak is, hogy a kockázatokat viseljék a bankok, a spekulánsok is – mondta a közgazdász 2008 őszén. „Itt az ideje, hogy a kockázatokat megosszák”, hogy „ne csak a gondatlan hitelfelvevő, hanem a hitelt folyósító bankok is vegyék ki részüket a kockázatviselésből”. Indokolása kézenfekvő volt: „egy bankár teljesen tisztában van a rendszer hibáival, a hitelfelvétel és -kihelyezés kockázataival, ám mindez a mindennapok emberétől nem várható el”, ezért a bankvilágnak is be kell szállnia a kockázatviselésbe. Ma 2011-et írunk, és a konkrét kormányzati segítségnek még csak a körvonalait látjuk.
„Nincs ingyenebéd!” – hangoztatta Király Júlia, a jegybank alelnöke is 2009 májusában, amikor az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) londoni közgyűlésének munkanapján egy újságíró mikrofonja elé került. Ő a Kelet-Európát sújtó pénzügyi válság egyik tanulságaként emlegette, hogy nincs ingyenebéd. Kijelentette: tekintettel a magas forintbetéti kamatokra és a devizahitelek alacsony kamatára, a devizahitelt felvevő magyar háztartások rövid távon, mikrofinanszírozási szinten nem döntöttek irracionálisan.
Márpedig ha ez igaz, akkor talán nem egyedül nekik kellene állniuk hosszú távon se a cechet. Mert az ember nem gép, amit addig hajtunk, amíg szét nem esik. Nem csak a bankrendszer érdemli meg, hogy az állam istápolja. „A bankrendszer nem csavargyár, … ha a bankokkal baj van, azzal az államnak dolga van, a bankokat az államnak meg kell mentenie” – mondta Simor, amikor beütött a pénzügyi válság, és amikor gyorsan felkapták ama világbankos–EU-s gigahitelt, aminek a törlesztését előszeretettel hárítottak ránk. Simor hozzátette még azt is, hogy ez a világon mindenütt így van, s nem véletlen, hogy az IMF az általa nyújtott hitelből kétmilliárd eurót félretetetett a magyar bankrendszer esetleges problémáinak kezelésére.
Talán ideje lenne a jegybanknál kétmilliárd eurót összelapátolni arra a célra is, hogy az embereket is megmentsék.