Rimszkij-Korszakov Mese Szaltán cárról című operája volt műsoron 1911. szeptember 13-án a kijevi operában, amikor a második felvonást követő szünetben egy fiatalember két lövéssel leterítette az előadás egyik, a cár kíséretében lévő díszvendégét. Az áldozat Pjotr Sztolipin miniszterelnök volt, akit azelőtt már 10 alkalommal próbálták ellenfelei megölni. A merénylet ezúttal sikeres volt, hiszen az akkor 49 éves politikus öt nappal később belehalt sérüléseibe.
Sztolipin megítélése meglehetősen ellentmondásos, s tevékenysége máig élénk vitákat kavar. A konzervatívok a reformer államférfit, míg a baloldaliak és a liberálisok a kemény kezű, rögtönítélő hadbíróságok által ezreket az akasztófára küldő reakciós és retrográd autoritert látják benne. Agrárreformja megerősítette a kisbirtokosok rétegét. Ahogy ennek kapcsán annak idején kijelentette, „a törvényeket a józanok és erősek, nem pedig a részegek és gyengék számára kell írni”. Bővítette a személyi szabadságjogokat, s minél szélesebb rétegek számára igyekezett hozzáférhetővé tenni az oktatást, mondván, „a fénytől, a tudástól, a felvilágosodástól soha nem kell félni”. De ugyanúgy nevéhez fűződik az 1905–1907-es forradalmi terror megfékezése, s az ezt követő rendteremtés, mert mint mondta, „vannak az állam életében olyan végzetes pillanatok, amikor a szükség a jog felett áll”. Abban azonban a vitázók is megegyeznek, hogy Sztolipin nagy formátumú államférfi volt. – Ha valaki képes lett volna megmenteni a cári birodalmat, akkor ez a szakállas, gazdag nemes, a vidéki Oroszország képviselője – mondja róla Robert Messie amerikai történész. – Ha életben marad, Oroszország nem jut el a bolsevik fordulatig – teszi hozzá a brit Geoffrey Hosking. Az orosz kutató, Igor Bunyics meggyőződéssel vallja, ha Sztolipin programja megvalósul, akkor Oroszország 1940-re gazdasági értelemben utolérte volna az Egyesült Államokat, a politikai berendezkedést nézve pedig parlamentáris monarchiává alakul.
Nem meglepő, hogy a gazdaság megreformálására alapozó, a politikai változásokat is ebből levezető, a meggondolatlan liberális kísérletektől mentes, nyugodt, lépésről lépésre haladó átalakítást szorgalmazó, a kemény kéz politikáját és a szabadelvű gondolkodást összhangba hozó Sztolipinban saját politikai előképét véli felfedezni Putyin. Halálának mostani 100. és születésének 2012-es 150. évfordulója pedig jó alkalmat kínál arra, hogy a rendszer egy széles körben elfogadott történelmi személyiség példáján át is megértesse törekvéseit. Sztolipin politikai rehabilitálása már a Szovjetunió felbomlása után megtörtént, az elmúlt években pedig szép lassan a rendszer egyik kultikus figurájává vált. Biztos helyet kapott a tizenkét legnagyobb orosz között, könyvek, filmek készültek róla, legutóbb pedig Putyin felszólította a kormány tagjait, hogy egyhavi fizetésüket ajánlják fel a 2012-ben felállítandó szoborra. Most már tényleg csak az hiányzik, hogy addigra a Kremlbe minden bizonnyal visszatérő Putyin a reformokhoz is sztolipini érzékkel és hatékonysággal fogjon hozzá.
origo.hu
Miért fegyverkezik Európa?
