Szülőföld és haza

Könyvtárnyi a könyv, amely megjelent a második világháborúról. Eggyel több nem sokat változtat a tényeken, gondolhatjuk. De amikor beleolvasunk ebbe az eggyel többe, alig tudjuk letenni, mert a történelem másik szemszögéből, alulnézetből követhetjük az eseményeket, a kort. A memoár írója, Lengyel Béla altábornagy napló, jegyzetek és egyéb segédanyagok nélkül 1982-ben, 86 éves korában barátai unszolására fogott hozzá emlékei összegereblyézéséhez, és 1986 végén, kilencvenéves korában tett pontot a végére.
Mint egykori cs. és kir. tiszt még az öreg királyra és császárra, I. Ferenc Józsefre tette le katonaesküjét 1914 októberében, harcolt az első világháborúban Tirolért, 1918-ban az őszirózsás forradalomban, majd a Nemzeti Hadsereg katonája lett, amely 1920-tól a Magyar Királyi Honvédség nevet viselte. Nagy tudású, művelt, nyelveket beszélő, egyenes jellemű katonai attaséként, minisztériumi osztályvezetőként, csapattest-, illetve seregtestparancsnokként éles szemű és tárgyilagos megfigyelő volt, aki eleddig ismeretlen részleteket, intimitásokat, a két világháború közötti Magyarország hadseregének viszonyait, működését, a kor jellegzetes alakjait, jellemüket, lelkialkatukat, viselkedésmódjukat vetette papírra élvezetes stílusban.
Egyszóval más szögből, ennélfogva másképpen látta – és láttatja – az eseményeket s a főszereplőket. Ez a nézőpont teszi érdekfeszítővé a sorait. No meg a történelem örökös mágnese: az összefüggés. Lengyel tábornok ugyanis gondolkodó ember, aki komolyan veszi az ok és okozat törvényét, és tisztában van azzal: a dolgok elképzelhetetlenül bonyolulttá tudnak válni azáltal, ahogy az egyik következik a másikból.
Szókimondásával és őszinteségével gyakran tette kockára az életét, de soha nem hallgatta el véleményét. Sokszor került nehéz helyzetbe, de embersége, bátorsága, türelme, felkészültsége révén mindig sikerült meghoznia a helyes döntést. Ilyen kényes helyzet volt, amikor 1944 szeptemberében csapataival Varsó előtt állt, és a lengyel felkeléssel találta szembe magát. „A honvéd hadosztályok jelenléte lengyel földön sok gondot okozott a németeknek – írja a volt varsói katonai attasé –, kölcsönös bizalmatlanságot eredményezett, hálátlan helyzet alakult ki, a magyar–lengyel történelmi barátság került szembe a német–magyar bajtársiassággal.” Aztán harc nélkül hazahozta a huszárhadosztályt és II. tartalék hadtestet.
A memoár abban a vonatkozásban is eltér a korábbiaktól, hogy pikáns és jellemző képet rajzol az emberi kapcsolatokról. A Szombathelyi Ferenc és Nagy Vilmos közötti viszonyról például azt írja: nem volt barátságos. Milyen tapintatos a jelző, mégis kifejező. És utána ott az összefüggés: „Ez az átkos jelenség – a vezérkar főnöke és a hadügyminiszter rivalizálása – végig kísértett már Bécsben is, a Monarchia idején.” Egyik jellemrajz jobb, mint a másik, még ha rövid lélegzetűek is. És nem győzzük hangsúlyozni pártatlanságát, azaz mindig az ország sorsa felől ítél. Véleménye szerint Horthy kormányzónak nem lett volna szabad kiutaznia 1944. március 19-én Klessheimbe Hitlerhez, hanem 18-án beteget kellett volna jelentenie, s a bevonuló német csapatok ellen fel kellett volna venni a harcot az isztambuli megállapodásnak megfelelően. A Szovjetunióban akkreditált volt magyar követ, Kristóffy József 1947–48-ban megerősítette Lengyel Bélának, hogy amikor 1941. június 22-én hivatalos megbeszélést folytatott Molotov külügyminiszterrel, Moszkva kilátásba helyezte: Magyarország érdekeit kedvezően fogja képviselni az erdélyi kérdés megoldásakor, ha Magyarország a német–orosz háborúban semleges marad.
A háború után Lengyel Béla tábornok sem kerülhette el a felelősségre vonást, rövid időre ő is börtönbe került, a kommunista hatalomátvétel idején azonban elhagyta az országot, és Grazban telepedett le, hogy ott szervezze meg kimagasló emigrációs tevékenységét. 1954-ben megkapta az osztrák állampolgárságot, és 1957-ben mint egykori cs. és kir. tiszt a nyugállományt is megítéltek neki. A magyar forradalom alatt és után éjt nappallá téve járta a határt, és ott segített a menekülteknek, ahol csak tudott. Király Bélát egy ideig ő rejtegette, majd a neve alatt repültette ki egy Swissair-géppel Amerikába. Habsburg Ottó egyszer megkérdezte Lengyel Bélától, hogy érzi magát Ausztriában. Szójátékkal válaszolt: „Ich bin aus meinem Mutterland, in mein grosses Vaterland gekommen.” Elhagytam a szülőföldem, és a hazámba érkeztem.
Nem érte meg a rendszerváltozást: 1988 decemberében, 92 éves korában érte a halál. Könyvének kézirata két évtizeddel az emlékiratok elkészítése után került vissza szülővárosába, Szarvasra. Molitorisz Pál, Lakos Zoltán és Sőregi Zoltán nem kevés munkájának érdeme, hogy a kéziratból könyv lett. Pontos lábjegyzetekkel és sok ismeretlen képpel.
(Lengyel Béla: Európa forgószelében. Digitális Kalamáris, Szarvas, 2011. Ára: 4500 forint)