Úgy tűnik, a sukorói után újabb, a Velencei-tó partjára tervezett, s az előző kormány által kiemelt állami beruházásnak kikiáltott fejlesztési terv hiúsulhat meg. Lapunkat több helyi lakos is megkereste, jelezve, hogy a beruházás területén mindössze egy-két ember lézeng, az építkezés áll. Feltételezésük szerint a beruházó levonult a területről, s már kicsi az esélye annak, hogy a Velencei-tó kapuja elnevezésű fejlesztés valaha is megvalósulhat. A kétmilliárd forintnyi közpénzből tervezett tóparti beruházás száz fa kivágásával és betonfalak építésével kezdődött tavaly, közvetlenül az önkormányzati választások után.
– Nagyjából három hónapja áll az érdemi munka a területen – mondta megkeresésünkre az építési területtel szemben lakó Sirák András, a helyi képviselő-testület tagja. Tájékoztatása szerint az egyik testületi ülésen, a beruházás megvalósításának augusztus végi határidejét december végére tolták ki. Ettől függetlenül – tette hozzá – az önkormányzatban a polgármester és az jegyző arról számolt be, hogy minden rendben van. Jelenleg ezen állítás valóságtartalmát az ügyészség is vizsgálja. A Fejér Megyei Főügyészség megkeresésünkre arról számolt be, hogy a hatóság a beruházáshoz kapcsolódó földhivatali, környezetvédelmi és építésügyi hatósági eljárásokat illetően, valamint a fakivágáshoz köthető eljárások vonatkozásában is törvényességi felügyeleti vizsgálatot folytat.
Emlékezetes: Velence város vezetése a tó partjára bevásárlóközpontot és egy homokos partrészt is magában foglaló építkezést tervez, amihez 1,5 milliárd forintnyi uniós és kormányzati támogatást kapott, illetve önerőként hatszázmillió forintnyi hitelt használna fel. A város vezetése a tavalyi önkormányzati választások másnapjára időzítette az építkezéssel összefüggésben az említett csaknem száz tóparti fa kivágását. Az idén tavasszal az keltett megrökönyödést a helyben élők és a természetvédelmi szervezetek körében, hogy a fák helyén, a tó partjára öt, egyenként fél teniszpályányi, oldalfalakkal határolt betonépítményt húztak fel. Az oldalfalakat azóta visszabontották, az építkezés pedig leállt. Velence önkormányzata az év elején 54 millió forintnyi támogatástól is elesett, miután a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség vizsgálata kiderítette, a város a beruházó kiválasztásánál megsértette a közbeszerzési törvényt. Az Ingatlanmenedzser.hu munkatársa a múlt héten számolt be arról, a helyszínen semmi nem utal arra, hogy még az idén átadnák a központot. A Népszabadság múlt csütörtöki száma szerint az új hajókikötőben viszont még dolgoztak. Kérdéseinkkel kerestük a polgármester asszonyt és a beruházás megvalósítására kiválasztott cég, a K+K Bau-Profil Zrt. vezérigazgatóját is, de nem érhetők el.
Ilyen magasan van most a Duna a Lánchídnál