Elmélkedésre
Ancsel Éva gondolata
Ancsel Éva gondolata
Nem fűz nagy reményeket a G20-csoport november 15-i washingtoni pénzügyi válságértekezletéhez a The New York Times, amely hétfői cikkében „béna kacsa csúcsnak” nevezte a tanácskozást.
Szerbia is tárgyalásokat folytat a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) az ország pénzügyi stabilizálásáért - közölték szerb kormányhivatalnokok hétfőn. A belgrádi pénzügyminisztérium államtitkára szerint a kormány egy készenléti hitelprogramról tárgyal a nemze
Ancsel Éva gondolata
Nem fűz nagy reményeket a G20-csoport november 15-i washingtoni pénzügyi válságértekezletéhez a The New York Times, amely hétfői cikkében „béna kacsa csúcsnak” nevezte a tanácskozást.
Szerbia is tárgyalásokat folytat a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) az ország pénzügyi stabilizálásáért - közölték szerb kormányhivatalnokok hétfőn. A belgrádi pénzügyminisztérium államtitkára szerint a kormány egy készenléti hitelprogramról tárgyal a nemze
November 7-9. között rendezik meg a Kortárs Építészeti Központban (KÉK) az I. Nemzetközi Építészeti Modell Fesztivált, amely során száz európai építésziroda száz pályázatra elkészített makettjét állítják ki.
Történelmi találkozóra érkezett Taivan szigetére egy magas rangú politikusokból álló kínai küldöttség Csen Junlon vezetésével. Az ötnapos látogatás alatt kereskedelmi, turisztikai, élelmiszerbiztonsági és postai szolgáltatással kapcsolatos megbeszéléseket
Testvére után Farkas Péter is megszökött a többórás ítélethirdetésről a Pesti Központi Kerületi Bíróságon hétfőn - közölte az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója. Nem jogerősen Farkas Péter olimpiai bajnokot 5 év fegyházra ítélte a bíróság kábítószerrel
Hétfőn vegyesen zárt a varsói tőzsde az előző öt nap tartós emelkedése után: a válogatott részvényeket tartalmazó WIG-20 mutató 0,40 százalékkal 1818,45 pontra esett, míg a szélesebb mutató, a WIG 0,21 százalékkal 28 455,94 pontra emelkedett.
Fennáll annak a lehetősége, hogy az elkövetkező időszakban nem csökken tovább Romániában a munkanélküliek száma, és 2009-ben a gazdasági világválságtól is függ majd a munkanélküliségi arány, jelentette ki hétfőn Călin Popescu Tariceanu kormányfő.
Soha ekkora szükség nem volt arra, hogy az ország jövője érdekében a magyar műszaki értelmiség összefogjon, mint most – mondta Kováts Gábor, a Magyar Mérnöki Kamara (MMK) elnöke, a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségével (MTESZ) kötött egy
Szervkereskedelemmel gyanúsítanak igazságügyi orvosszakértőket Ukrajnában. Kijevi lapértesülés szerint a szakértők beleegyező nyilatkozatokat írattak alá az elhunytak hozzátartozóival, hogy felhasználhatják rokonaik szerveit és szöveteit
Bántalmazási nyomokat találtak azon a kétéves kisfiún, akit vasárnap este szállítottak a nagykanizsai kórházba - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense hétfőn.
Őrizetbe vételi rekordot döntöttek a dunaújvárosi rendőrök októberben, ugyanis nagyjából háromszor annyi gyanúsítottat fogtak el, mint egy átlagos hónapban. A dunaújvárosi rendőrök a múlt hónapban 29 embert vettek őrizetbe, míg egy átlagos hónapban nyolc-
Kétmillió ember maradt több órára áram nélkül a francia Riviérán. A bajt a viharos időjárás okozta: a délelőtti órákban a vonatok leálltak, elakadtak a liftek, elsötétültek a lakások, az irodák, az éttermek és az üzletek.
Semmi köze sincs a nemzetközi válságnak ahhoz, hogy Romániában tartózkodik a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank közös küldöttsége, amely csupán az ország pénzügyi rendszerének „technikai feltérképezésére” érkezett Bukarestbe – hangsúlyozta hétfőn
A nemzetközi pénzügyi válság Háromszéket is érinti: három éve nem volt a mostanihoz hasonló tömeges elbocsátási hullám.
Életveszélyes sérülésekkel vittek kórházba egy nőt Kecskeméten, miután elütötte egy busz hétfőn.
Cserbenhagyásos gázolás történt hétfő este Bátaszéken, az elütött kerékpáros életét vesztette.
Egy újabb német tartományi bank és először egy magánbank folyamodott hétfőn a kilátása helyezett állami garanciáért.
Magyarországra látogat a palesztin elnök; Mahmúd Abbász a közel-keleti békéről is tárgyal Budapesten - tájékoztatta a köztársasági elnöki hivatal hétfőn az MTI-t.
Traktor gázolt el két nőt hétfőn kora este Szedres központjában, a 63. számú főúton; az egyik asszony a helyszínen életét vesztette, a másikat súlyos sérülésekkel szállították kórházba – tájékoztatta a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az antiszemitizmus, az ezzel kapcsolatos jelenségek és a Jobbik tevékenysége árt Magyarország imázsának – jelentette ki a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke vasárnap sajtótájékoztatón Budapesten.
A böjti időszak után gazdag ünnepi ételek, és hozzájuk nemes borok kerülhetnek az asztalra.
A nemzetközi sajtó zöme borúlátóan ítéli meg az euróövezeti pénzügyminiszterek által elfogadott második, 130 milliárd eurós görög mentőcsomag kilátásait.
Súlyosan megsérült egy diósgyőri szurkoló vasárnap, amikor lezuhant a mintegy tíz méter magas lelátóról a Debrecen–Diósgyőr labdarúgó-mérkőzésen.
A Debrecen a játék minden elemében jobb volt a Diósgyőrnél, s mivel ezt gólokkal is tudta nyomatékosítani, simán nyerni tudott az OTP Liga 11. fordulójának nagy rangadóján. Az 5–0-s Loki-siker azt is jelentette, hogy a DVSC visszavette a vezetést a Győ
Két embert is megsebesített egy krokodil Balatonszárszón, a Krokodil Zoo nevű hüllőházban vasárnap – hangzott el a Magyar Televízió Híradójában.
Dániában elfogadták vasárnap az új kormánykoalíció programját, és hétfőn már be is mutatkozik az új, három pártból álló testület – jelentette be vasárnap Helle Thorning-Schmidt szociáldemokrata politikus, a két hete tartott választások győztese.
Több mint ötszáz hajó indulására számítanak a Balaton leghíresebb vitorlásversenyén.
Az is, hogy melyiken nem.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf Rijádban tárgyalt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.