Stier Gábor: Lengyel út
Több mint félezer közoktatási intézmény szűnik meg szeptembertől – derül ki a lapunk birtokába került, még mindig nem a végleges adatokat tartalmazó dokumentumból. Az irat szerint 423 intézmény bezár, további 104 pedig ugyan tovább működik, de nem k
Az OTP Bank 50 000 OTP-törzsrészvényt vásárolt 9732 forintos részvényenkénti átlagáron kedden a Budapesti Értéktőzsdén – tette közzé a bank a BÉT honlapján szerdán. Szintén itt olvasható, hogy a Mol 120 000 darab Mol-részvényt vásárolt a Budapesti É
A Bács-Kiskun megyei rendőrfőkapitány belső fegyelmi eljárást rendelt el a kiskunhalasi tévériporter ügyében, hogy kiderüljön: kit és milyen mértékben terhel felelősség, amiért eljárást indítottak a riporter ellen – közölte a rendőr-főkapitányság sz
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 277,63 pontos csökkenéssel 27 207,51 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékhez képest ez 1,01 százalékos gyengülés.
Megkezdte próbaüzemét a Balatoni Halászati Zrt. (BH) két, összesen 80 millió forintért átalakított és felújított halászhajója – számolt be Varga László, a cég termelési igazgatója az MTI-nek.
Egyelőre nem kapott érdemi anyagot a Pénzügyminisztériumtól a Versenyképességi Kerekasztal adórendszer-munkacsoportja. Erről, valamint az adóamnesztia kérdéséről egy lapinterjúban beszélt Zara László, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Egy
A Debrecent kiejtő svéd bajnokon könnyedén lépett át a Valencia.
Legalább 175 halálos áldozata van annak a merényletsorozatnak, amelyet üzemanyagot szállító tartálykocsikkal követtek el öngyilkos merénylők kedden a jazidi szekta tagjai ellen az északnyugat-iraki Moszul térségében.
Kim Dzsong Il, Észak-Korea vezetője phenjani vendégszereplésre hívta meg a világ egyik leghíresebb zenekarát, a New York-i Filharmonikusokat – jelentette be kedden az amerikai együttes szóvivője.
A törvényben előírt kötelezettségeinek megfelelően a Nemzetbiztonsági Hivatal is bekapcsolódott a Nemzeti Nyomozó Irodából (NNI) eltűnt, szigorúan titkos minősítésű iratok utáni kutatásba.
A magas árak miatt nem tudnak a szükséges takarmányhoz jutni a hazai állattartók, miközben az annak alapját jelentő kukoricából alig egy hónappal ezelőtt még kétmillió tonna volt az uniós intervenciós raktárakban. A sertéstartók szerint a magyar agrárkorm
Regionális járóbeteg-ellátó centrum épülne másfél milliárd forint ráfordítással a zempléni Bodrogközben, s bár a városi rangú Cigánd a központja a 17 települést magába foglaló kistérségnek, mégis harc dúl amiatt, hogy az 1600 lelkes Ricsére vagy Cigándra
Szomáli bölcsesség
Fogadalmi szentmisével kezdődött meg kedden Székesfehérváron az augusztus 20- ig tartó Szent István ünnepi hét programsorozata.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az antiszemitizmus, az ezzel kapcsolatos jelenségek és a Jobbik tevékenysége árt Magyarország imázsának – jelentette ki a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke vasárnap sajtótájékoztatón Budapesten.
A böjti időszak után gazdag ünnepi ételek, és hozzájuk nemes borok kerülhetnek az asztalra.
A nemzetközi sajtó zöme borúlátóan ítéli meg az euróövezeti pénzügyminiszterek által elfogadott második, 130 milliárd eurós görög mentőcsomag kilátásait.
Súlyosan megsérült egy diósgyőri szurkoló vasárnap, amikor lezuhant a mintegy tíz méter magas lelátóról a Debrecen–Diósgyőr labdarúgó-mérkőzésen.
A Debrecen a játék minden elemében jobb volt a Diósgyőrnél, s mivel ezt gólokkal is tudta nyomatékosítani, simán nyerni tudott az OTP Liga 11. fordulójának nagy rangadóján. Az 5–0-s Loki-siker azt is jelentette, hogy a DVSC visszavette a vezetést a Győ
Két embert is megsebesített egy krokodil Balatonszárszón, a Krokodil Zoo nevű hüllőházban vasárnap – hangzott el a Magyar Televízió Híradójában.
Dániában elfogadták vasárnap az új kormánykoalíció programját, és hétfőn már be is mutatkozik az új, három pártból álló testület – jelentette be vasárnap Helle Thorning-Schmidt szociáldemokrata politikus, a két hete tartott választások győztese.
Reviczky Katalin új könyve visszarepít bennünket a századforduló budapesti és bécsi kávéházainak világába.
A BRICS-csoport tagjai aggodalmunkat fejezték ki a közel-keleti biztonsági helyzet további eszkalációjának veszélye miatt is.
A baloldalra kacsingató politikai elemző szerint sem kormányképes Magyar Péter és pártja.
Az utóbbi tíz napban 761 erdőtüzet regisztráltak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.