Meghalt Domokos Géza
Hetvenkilenc éves korában Marosvásárhelyen elhunyt Domokos Géza, a közismert író, szerkesztő, politikus, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egyik alapítója, a szövetség első elnöke.
Hetvenkilenc éves korában Marosvásárhelyen elhunyt Domokos Géza, a közismert író, szerkesztő, politikus, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egyik alapítója, a szövetség első elnöke.
Hetvenkilenc éves korában Marosvásárhelyen elhunyt Domokos Géza, a közismert író, szerkesztő, politikus, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egyik alapítója, a szövetség első elnöke.
Figyelmeztető lövéssel fékeztek meg a rendőrök szerdán Pápán, a bíróság előtt egy garázda férfit, aki késsel támadt perbeli ellenfelére. A lövés következtében személyi sérülés nem történt.
Megkezdődött a Copa America. A nyitómérkőzésen Peru simán, 3–0-ra legyőzte Uruguay labdarúgó-válogatottját a Venezuelában zajló 42. Copa Americán.
Nincs doktori végzettsége Dobolyi Alexandra szocialista európai parlamenti képviselőnek, aki nem tudta megmondani, hogy honlapján miért szerepel a tudományos cím. Azt is „rosszul tudja", hogy ő a szocialista képviselőcsoport helyettes vezetője. A le
A Malév a nyári szezonra 420 charterjáratra kötött szerződést a magyar utazási irodákkal, 14 százalékkal többet, mint tavaly – mondta el Krizsán Gabriella, a légitársaság magyarországi értékesítési szervezetének vezetője.
Minél hamarabb és egyszerre tartsák meg a népszavazást – ismertette Orbán Viktor a Fidesz két célját a refendummal kapcsolatban a köztelevízió esti műsorában. A politikus egy kérdésre válaszolva evidensnek nevezte azokat a fideszes nyilatkozatokat,
A hét végén megdőlt a lakott területen belül eddig mért legnagyobb sebességtúllépés rekordja a Fejér megyében lévő Felsőkörtvélyesen – tájékoztatta az OBJEKTÍV Hírügynökséget R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei RFK sajtóreferense.
Az új uniós tagállamok között hazánkban volt a legnagyobb az adóterhelés 2005-ben – derül ki az Eurostat felméréséből. Az adóterhelés mértékében megelőz minket Románia és Szlovákia is. Az elemzésből kiderült az is: emelkedett az uniós adóterhelés át
A budapesti vásárlóerő-index több mint fél százalékponttal csökkent a 2005-ös szinthez képest – áll a GfK-csoport jelentésében, amely kétévente méri fel Magyarország megyéinek vásárlóerejét. Ez a változás legfőképpen azért figyelemreméltó, mert a fő
Boross Péter szerint a rendőrség önbizalmát helyre kell állítani, mert az elbizonytalanodott rendőr nem tölti be a hivatását. Emellett ellenzi, hogy a jövőben a parlament által választott civilek is figyeljék a renőrség tevékenységét.
Az egyházi ügyekben meglehetősen tájékozott olasz Panorama hetilap elképzelhetőnek tart egy XVI. Benedek és II. Alekszij közötti budapesti találkozót. A keleti és nyugati egyház legfőbb vezetésének egyszer már voltak hasonló tervei, akkor a helyszín Panno
A kormányzati negyed megvalósítására és üzemeltetésére várhatóan szerdán jelenik meg a közbeszerzési felhívás az EU közbeszerzési értesítőjében. Az építkezés miatt feleslegessé váló minisztériumi ingatlanok értékesítéséről a július közepén felálló, héttag
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az antiszemitizmus, az ezzel kapcsolatos jelenségek és a Jobbik tevékenysége árt Magyarország imázsának – jelentette ki a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke vasárnap sajtótájékoztatón Budapesten.
A böjti időszak után gazdag ünnepi ételek, és hozzájuk nemes borok kerülhetnek az asztalra.
A nemzetközi sajtó zöme borúlátóan ítéli meg az euróövezeti pénzügyminiszterek által elfogadott második, 130 milliárd eurós görög mentőcsomag kilátásait.
Súlyosan megsérült egy diósgyőri szurkoló vasárnap, amikor lezuhant a mintegy tíz méter magas lelátóról a Debrecen–Diósgyőr labdarúgó-mérkőzésen.
A Debrecen a játék minden elemében jobb volt a Diósgyőrnél, s mivel ezt gólokkal is tudta nyomatékosítani, simán nyerni tudott az OTP Liga 11. fordulójának nagy rangadóján. Az 5–0-s Loki-siker azt is jelentette, hogy a DVSC visszavette a vezetést a Győ
Két embert is megsebesített egy krokodil Balatonszárszón, a Krokodil Zoo nevű hüllőházban vasárnap – hangzott el a Magyar Televízió Híradójában.
Dániában elfogadták vasárnap az új kormánykoalíció programját, és hétfőn már be is mutatkozik az új, három pártból álló testület – jelentette be vasárnap Helle Thorning-Schmidt szociáldemokrata politikus, a két hete tartott választások győztese.
Az EU által támogatott reformok Ukrajna termőföldjét nagy részben a külföldi nagyvállalatok kezére játsszák.
Megjelent az Európai Bizottság 2025-ös jogállamisági jelentése.
A magyar kormány Brüsszel akaratával szemben a magyar családok és a hazai vállalkozások oldalán áll.
A botrányt rögtön egy másik is követte.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.