Sebes György: Végre egy ünnep
Korábbi szóbeli nyilatkozatát írásban is megerősítve hétfői hatállyal lemondott Bátonyterenye szocialista polgármestere – tájékoztatott Romhányi Gyula, a város jegyzője szerdán. Eszerint Vanya Gábor polgármester április 30-án adta át lemondó nyilatk
Gyengült a forint szerdán reggel a bankközi devizapiacon, az eurót fél tíz körül 247,45/55 forinton jegyezték, míg pénteken délután 246,10/20 forint volt az árfolyama.
Korábbi szóbeli nyilatkozatát írásban is megerősítve hétfői hatállyal lemondott Bátonyterenye szocialista polgármestere – tájékoztatott Romhányi Gyula, a város jegyzője szerdán. Eszerint Vanya Gábor polgármester április 30-án adta át lemondó nyilatk
Gyengült a forint szerdán reggel a bankközi devizapiacon, az eurót fél tíz körül 247,45/55 forinton jegyezték, míg pénteken délután 246,10/20 forint volt az árfolyama.
Még mindig életveszélyben van az a nyolcéves kisfiú, aki kedden sérült meg egy budapesti majálison. A rendezvényen az erős szél felkapott egy felfújható ugrálóvárat, amely több méterrel arrébb, egy kerítésnek csapódva állt meg. 7 ember sérült meg, köztük
Hamis tanúzás miatt napokon belül vádat emelnek Malina Hedvig ellen – jelezte Dobroslav Trnka, Szlovákia legfőbb ügyésze. A lányt, állítása szerint tavaly augusztusban verte össze két bőrfejű, csak azért, mert magyarul beszélt. A szlovák rendőrség s
Mentőautó ütközött egy személyautóval a Tolna megyei Nagymányokon szerdán reggel; a balesetnek három súlyos sérültje van.
New York volt polgármestere szerint hiba lenne egy demokratát ültetni a Fehér Házba, mert az gyenge külpolitikához vezetne. Hillary és Obama viszi a prímet a demokratáknál, de Richardsonról se feledkezzünk meg, mondják a CNN elemzői. Bush nem teljesítette
Az Al-Ahram kairói napilap arról ír, hogy véget ért a sínai beduinok által az izraeli-egyiptomi határon felállított határzárlat. Egy ellenzéki hetilap esett áldozatul a jordániai kormányzati cenzúrának – tudósít a katari hírtelevízió. A pánarab ash-
Szerdán is folytatódhat az elmúlt hetek optimista hangulata a Budapesti Értéktőzsdén. Lényeges változás nincs a piaci körülményekben, így valószínű, hogy folytatódik az emelkedés a BÉT-en – mondta Herczenik Ákos, a Raiffeisen Bank elemzője.
A Bajnokok Ligája elődöntőjében a Liverpool már az első félidőben ledolgozta egygólos hátrányát, de hiába játszott jobban ellenfelénél, sem a rendes játékidőben, sem pedig a hosszabbításban nem tudott ismét betalálni Petr Cech kapujába. A büntetők végén a
A hatalom tudatosan tette tönkre a kórházi rendszert, hogy azután megmentőként bevonhassa az üzleti biztosítókat – jelentette ki az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (EDDSZ) elnöke.
A reform áll a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) jövő hétfőn kezdődő, kétnaposra tervezett 177. közgyűlésének középpontjában.
A barcelonai Formula 1-es teszt második napján sem talált legyőzőre a Ferrari finn pilótája.
Annak ellenére, hogy az autópálya-törvény tervezetének szövegében bírálatot kapott, a magántőke bevonására épülő PPP-konstrukció továbbra is a gyorsforgalmiút-beruházások kitüntetett eszköze. Az M6-os sztráda folytatása ebben a formában épül.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung hosszan foglalkozik az SPD és a szakszervezetek már régen megromlott kapcsolatával. A Focus tudósítása szerint szinte érdektelenségbe fulladt Berlinben május 1-je. A Die Presse a magyarországi áremelésekkel foglalkozik.
A Platonov című darabot, Csehov művét Jurij Kordonszkij rendezésében tűzi műsorra a jövő évadban az Örkény István Színház társulata; a produkciót három alkalommal júliusban is láthatja a közönség.
Száz-százötvenezer családot érinthet érzékenyen az a rendelkezés, melynek következtében a mozgáskorlátozottak egy része elveszítette a gépkocsik súlyadójára vonatkozó mentességet, s fizetnie kell ezt a közterhet. Az érdekvédelem szerint éppen a legrászoru
Átmenetileg mindenütt csökken a felhőzet, és országszerte túlnyomóan napos idő lesz.
Kigyulladt egy rendőrségi garázs kedd este Zsámbékon a Magyar utcában, a tűz a szomszédos idősek otthonának tetőszerkezetére is átterjedt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az antiszemitizmus, az ezzel kapcsolatos jelenségek és a Jobbik tevékenysége árt Magyarország imázsának – jelentette ki a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke vasárnap sajtótájékoztatón Budapesten.
A böjti időszak után gazdag ünnepi ételek, és hozzájuk nemes borok kerülhetnek az asztalra.
A nemzetközi sajtó zöme borúlátóan ítéli meg az euróövezeti pénzügyminiszterek által elfogadott második, 130 milliárd eurós görög mentőcsomag kilátásait.
Súlyosan megsérült egy diósgyőri szurkoló vasárnap, amikor lezuhant a mintegy tíz méter magas lelátóról a Debrecen–Diósgyőr labdarúgó-mérkőzésen.
A Debrecen a játék minden elemében jobb volt a Diósgyőrnél, s mivel ezt gólokkal is tudta nyomatékosítani, simán nyerni tudott az OTP Liga 11. fordulójának nagy rangadóján. Az 5–0-s Loki-siker azt is jelentette, hogy a DVSC visszavette a vezetést a Győ
Két embert is megsebesített egy krokodil Balatonszárszón, a Krokodil Zoo nevű hüllőházban vasárnap – hangzott el a Magyar Televízió Híradójában.
Dániában elfogadták vasárnap az új kormánykoalíció programját, és hétfőn már be is mutatkozik az új, három pártból álló testület – jelentette be vasárnap Helle Thorning-Schmidt szociáldemokrata politikus, a két hete tartott választások győztese.
You could almost count the people one by one at the Tisza Party's camp in Transylvania, lead analyst Daniel Deak pointed out.
A Tisza Párt elnöke letöröltette az élő közvetítést Erdélyből, máshol pedig kivágatta az árulkodó jelenetet.
Forgalmi és közlekedési információk vasárnap délelőtt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.