Fegyveres leszámolás Torinóban
Kizárt egy Orbán–Gyurcsány-vita a népszavazási kampány hajrájában, azt pedig hangsúlyosan cáfolták a Fideszben, hogy a legnagyobb ellenzéki párt elnöke hívná ki „párbajra” a 2006-ban eget rengető hazugságokkal érvelő miniszterelnököt. Többen Szigetvári Vi
Bill Gates feltűnően jó véleménnyel van a magyar iskolások informatikai képességeiről. Csak nem azért, mert a magyar kormány 25 milliárd forintért kíván Microsoft-licenceket beszerezni? A nyílt forráskódú szoftverek forgalmazói esélyegyenlőségi szempontbó
Naponta átírja a magyar agrárpolitikát, és egymásnak homlokegyenest ellentmondó jóslatokat közöl a magyar gazdaság növekedéséről a svájci Davosban Gyurcsány Ferenc. A magyar miniszterelnök értelmezhetetlen lépései és kijelentései szakértők szerint tovább
Ismét előzetes letartóztatásba került Tasnádi Péter. A Budai Központi Kerületi Bíróság tegnap harmincnapos fogva tartásáról határozott a Nemzeti Nyomozó Iroda előtt lévő sikkasztási ügye miatt. A gyanúsított fellebbezett a döntés ellen, így az nem jogerős
Súlyos gondokkal néz szembe a hazai élelmiszeripar, amelynek termelése tavaly január és november között három százalékkal csökkent – közölte lapunkkal Boródi Atilla, az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének ügyvezető igazgatója. A veszteségek köve
Kizárt egy Orbán–Gyurcsány- vita a népszavazási kampány hajrájában, azt pedig hangsúlyosan cáfolták a Fideszben, hogy a legnagyobb ellenzéki párt elnöke hívná ki a miniszterelnököt, amint azt a kormány közeli Népszava írta.
Egy több száz millió forint értékű, VI. kerületi önkormányzati üzlethelyiség hasznosítása körüli visszaélés alapos gyanújával a napokban vették őrizetbe az önkormányzati vagyonkezelő vezérigazgatóját a Nemzeti Nyomozó Iroda korrupció elleni osztályának ny
Két roma nőt bántalmazott még kedden öt barcsi fiatal Szigetváron. Ellenük nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport tagja elleni erőszak bűntette miatt indult eljárás. Baranyában ez az első ilyen eset. Az utóbbi időben évente öt–tizenegy volt az olyan
A milliárdos adócsalással és csempészettel gyanúsított Egymásért alapítvány főkurátora, Földesi-Szabó László az NBH főigazgatójától levélben kért felmentést a titoktartási kötelezettség alól. Bejelentette azt is: feljelenti az alapítvány ellen eljáró ható
Bár volt olyan szakmai szervezet, amelyik az év közepi gázpiaci nyitás elhalasztását sürgette, laptársunk pedig jóformán kész tényként kezelte az időzítés elcsúsztatását, a gazdasági minisztérium közölte: tartani kívánja a július 1-jére tervezett menetren
Férfi kézilabda-válogatottunk a norvégiai Európa-bajnokság trondheimi középdöntőjének utolsó napján 31-28-ra verte Franciaországot, illetve az Eb-címvédő valamelyest tartalékos alakulatát, és ezzel a bravúrral saját ágán negyedik lett. Mivel a másik csopo
Senki nem élte túl azt a légi katasztrófát, amely szerdán este történt Lengyelországban, a miroslawieci repülőtér közelében. A gépen húszan tartózkodtak, a négyfős személyzet és tizenhat utas. A baleset oka egyelőre ismeretlen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Minden magyar felelős minden magyarért – hangsúlyozta a kommunikációs igazgató.
Több mint 1,7 millió tablettát találtak a zöldségesnél.
Két év után új kihívás elé néz a brazil támadó.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.