Visszafelé az értékláncon, lefelé a lejtőn
Sólyom László köztársasági elnök nem várt, amint arra alkalma nyílt, meghozta döntését, s a lehető legkorábbi időpontra, március 9-re, vasárnapra tűzte ki a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörléséről szóló szociális népszavazást. A Fidesz szerin
Sólyom László köztársasági elnök nem várt, amint arra alkalma nyílt, meghozta döntését, s a lehető legkorábbi időpontra, március 9-re, vasárnapra tűzte ki a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörléséről szóló szociális népszavazást. A Fidesz szerin
Ádáz küzdelem folyik Szlovákiában az általános iskolák között minden egyes gyermekért. Az oktatási minisztérium rendelkezése értelmében ugyanis január 15-től egy hónapon át írathatják be csemetéiket a szülők, ennélfogva sok általános iskola sorsa is most
A kollektív reménytelenség állapotába taszította a nemzetet az a parlamenti többség, amely immár teljesen a társadalom kizárásával kormányozza az országot – állapítja meg lapunknak adott interjújában Vértesaljai László jezsuita pap, aki 31 napos éhségsztr
Forró lángos érkezett! – a józsefvárosi piacon ez az egyik figyelmeztető jelszó, ami elhangzik, ha a terepen ellenőrök bukkannak fel. Úgy tűnik tehát, jól ismerik a kiskapukat a feketegazdaság melegágyában. A tisztességes kereskedők nem véletlenül vélik ú
Roger Federer sorozatban 15. alkalommal jutott Grand Slam-versenyen a négy közé, miután tegnap szokásához híven felülmúlta James Blake-et az ausztrál nyílt teniszbajnokság férfi egyesének negyeddöntőjében. Következő riválisa a David Ferrert verő Novak Djo
A Heves megyében több egészségügyi intézményt működtető, bírálatok kereszttüzébe kerülő HospInvest Zrt. nemrég bejelentette, hogy jövőbeli pályázataikhoz csatolják majd Kinyújtott kéz elnevezésű programjukat, amely előtérbe helyezi a betegek érdekeit. A g
Eltérően értelmezik az Európai Szakszervezeti Szövetség offenzívára való felhívását a hazai konföderációk. Míg egyesek szerint a szociális vívmányok megőrzése érdekében erőteljes nyomásgyakorlásra van szükség, a kormányhoz közel álló szervezetek a tárgyal
A szocialista pártnak a népszavazással az a célja, hogy megakadályozza a Fidesznek az egészségügyi és az oktatási reform egy-egy elemének szétzilálására irányuló szándékát, akaratát – mondta Juhász Ferenc, a szocialisták elnökhelyettese és a népszavazási
A földhivatal a beadott okiratok hatvan százalékát kénytelen elutasítani – nyilatkozta lapunknak a fővárosi XII. kerületi földhivatal igazgatója. Sokszor a legalapvetőbb adatok is hiányoznak az ügyvédek által benyújtott dokumentumokról, ezért nem jegyezté
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ahhoz, hogy egy háború után újjáépítsünk egy országot, legalább annyi pénz kell, mint a fegyverekre.
A mezőgazdasági vállalkozóknak és a hoteleknek szükségük van emberekre – fogalmazott az amerikai elnök, ugyanakkor megjegyezte, hogy azt szinte el sem akarja hinni, hogy illegálisan senki nem lépi át a határt.
A HIMARS rakétákat katonai gyakorlatokon használják.
Az Ukrajnának szállított nyugati fegyverek az illegális fegyverkereskedőkhöz kerülnek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.