Napi sajtószemle
A gazdasági tárca úgy kíván segíteni a likviditási válságban lévő Transelektrónak, hogy nyomást gyakorol rá, adja el értékes ingatlanjait – tudta meg lapunk. Pedig a tét nem kicsi: ha meghiúsulna a Flirt motorvonatüzlet, félő, hogy kikerülne az orsz
A külföldi tulajdonosokat semmi sem akadályozhatja meg abban, hogy felszámolják a birtokukba került állattartó telepeket, és más célra hasznosítsák a földet – hívta fel a figyelmet Jakab István, a gazdakörök szövetségének vezetője. Az érdekvédelmi s
XVI. Benedek pápa békeüzenetében a terrorizmus mellett épp a nihilizmust mint fő veszélyt említette meg. Ez az erkölcs nélküli ember kora – mondja Antalóczy Zoltán, aki szerint ha világnézeti semlegességre neveljük a fiatalokat, Magyarországnak húsz
Márkus Imre, a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) közlekedéspolitikai tanácsadója, a körmendi választókerület MSZP-s képviselőjelöltje, a Vasutasok Szakszervezetének volt elnöke szakértőként két levéllel fordult körzetének polgármestereihez.
Erdős Ákosnak, a miniszterelnök volt üzletfelének az érdekeltségébe tartozó Állami Nyomda lett a befutója a választási szavazólapok gyártására és szállítására kiírt tendernek. Az eredmény nem meglepő: az ajánlati felhívásban ezúttal olyan szigorú feltétel
Nem sokkal hat óra előtt tegnap este meghalt a két májátültetésen átesett négyéves kislány. Járay Jenő, a Semmelweis Egyetem Transzplantációs Klinikájának vezetője azt közölte, hogy halálát súlyos tüdővérzés okozta.
Tavaly szeptember óta lényegesen drágábbá vált a magyar államadósság finanszírozása – derül ki az Államadósság Kezelő Központ adataiból, amelyek szerint a romlás valamennyi állampapírt érintett. Ha az államadósság finanszírozási helyzete az idén sem
A Fidesz szerint nyilvánvaló, hogy az MSZP rágalomkampányának része a legújabb Orbán Viktor volt kormányfőt lejárató Kende-könyv. Szanyi Tibor (MSZP) elmondta: ott lesz Kende Péter következő könyvének bemutatóján is.
Különös helyzet állt elő az öt és fél ezer lelket számláló Bács-Kiskun megyei Mélykúton. Az önkormányzati művelődési központ vezetése szemben áll a képviselő-testület többségével, ugyanakkor a közművelődés területén dolgozók sem egységesek annak megítélés
Ha a Fidesz alakít kormányt a tavaszi választások után, akkor egyetlen radikális lépéssel csökkenti a társadalombiztosítási járulékot – ezt Orbán Viktor Fidesz-elnök jelentette be országértékelő beszélgetéssorozatának dombóvári állomásán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az antikváriusok felettébb érdekes emberek, a tisztes megélhetés reménye mellett általában szerelemből végzik a dolgukat.
A pünkösdi hétvége azért rontott a statisztikán.
Tovább nőtt a reálbér.
Valószínűleg a telefonját nézte, és azért nem vette észre, hogy megáll egy kamion a sávjában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.