Temetői járat
Ivád, az alig félezer lelkes hevesi zsákfalu a kistelepülési posták felszámolása elleni harcban tett szert országos hírnévre. Az ivádiak most már elmondhatják magukról azt is: településük ugyanabba az övezetbe tartozik, mint Párizs, Oxford vagy éppen Fire
A reformáció ünnepeként ma emlékezik meg a protestáns világ arról, hogy Luther 1517. október 31-én szögezte ki a wittenbergi vártemplom kapujára 95 tételét. Tegnap és ma istentiszteleteken szólnak a kálvini, lutheri és egyéb protestáns irányzatú felekezet
Lothar Matthäus, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szombaton délután végre jól választott, így maradéktalanul elégedett lehetett. Olyan mérkőzésre látogatott ki, amely zsúfolt lelátók előtt, magas színvonalon, világklasszisok részvételéve
Pert indít a Népszava kiadója ellen Áder János (Fidesz), mivel szerinte a kormány kampánylapja csupa hazugságot írt egykori házelnöki rezidenciájának felújítása kapcsán. Megtudtuk, a Fidesz várhatóan e héten tesz feljelentést az ügyészségen a Gyurcsány Fe
Sólyom László köztársasági elnök ez idáig nem beszélt környezetvédelmi terveiről, most azonban nyilatkozott azokról a CNN amerikai hírtelevízióban. Az államfő egy hálózat létrehozását szeretné kezdeményezni az úgynevezett „zöldállamfők” részvé
Kisiklott és lezuhant egy folyami hídról szombaton a dél-indiai Repalle és Secunderabad között közlekedő Delta Express több kocsija, miután a sínpályát alámosta a monszuneső. A katasztrófának legkevesebb százötven halálos áldozata és kilencvenkét sérültje
Az importvirágok magyarországi térhódítása hátrányosan érinti kertészeinket. Piaci részesedésük emiatt tíz százalékkal csökkent az utóbbi években. Tartani lehet attól, hogy az energiaárak emelkedése miatt ez a szám még nagyobb lesz a jövőben.
A kormánypártok 619 ígéretet fogalmaztak meg 2002-ben. Azóta a Gyurcsány-kabinet is időről időre megtoldja a sort – állítja Áder János. Ám hogy mi a valóság, majd akkor derül ki, ha megtudjuk, mi jelenik meg az ígéretek közül a jövő évi költségvetés
Pert indít a Népszava kiadója ellen Áder János (Fidesz), mivel szerinte a kormány kampánylapja csupa hazugságot írt egykori házelnöki rezidenciájának felújítása kapcsán. Megtudtuk, a Fidesz várhatóan e héten tesz feljelentést az ügyészségen a Gyurcsány Fe
Mégsem számíthatnak adókedvezményre azok, akik rendszeresen járnak egészségügyi szűrővizsgálatokra, noha nemrég a kormány sms-kampányában a válaszadók többsége támogatta az elképzelést. Ugyanakkor nyereményjáték indult, hogy ösztönözzék a részvételt a méh
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Még nem késő elindulni! Mutatjuk, milyen programokkal készültek országszerte.
Az ukrán elnök fegyvergyártásra akarja elvenni az országok pénzét.
Még pusztítóbb csapásokra készülnek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.