Felelőtlenek a sofőrök
Szerette ön Kádárt? És a rendszert? Akár ezt a provokatív címet is adhatták volna a háromnapos konferenciának a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetében. A kommunista érához fűződő állampolgári viszony, állásfoglalás ugyanis nemcsak a kult

Pokolgépes merényletek sorozatát hajtották végre az indiai főváros zsúfolt negyedeiben szombat este. Az Újdelhi különböző pontjain néhány perc különbséggel bekövetkezett három robbantásban hatvanegy ember halt meg, 188-an pedig megsebesültek. Magyar nincs
Megjelenhet a madárinfluenza vírusa a költöző madarakkal Afrikában is – figyelmeztetett az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a hét végén. Görögországban, Franciaországban és Romániában eközben negatívnak bizonyultak a tesztek. Vietnamban viszont fél
Kisiklott és lezuhant egy folyami hídról szombaton a dél-indiai Repalle és Secunderabad között közlekedő Delta Express több kocsija, miután a sínpályát alámosta a monszuneső. A katasztrófának legkevesebb százötven halálos áldozata és kilencvenkét sérültje
Elkészítette a közelmúltban a több ponton komoly kritikát tartalmazó véleményét a 2006-os költségvetésről az Állami Számvevőszék. E szerint a kormány által szeptember 30-án az Országgyűlésnek benyújtott törvényjavaslat bevételi előirányzatának 58,3 százal
Nem járnak dicső és sikeres idők az amerikai republikánusokra és elnökükre, George W. Bushra, bár a tengerentúli történelemkönyvek arra emlékeztetnek, hogy nem sok államfőnek sikerült második kormányzati periódusát diadalmenetben végigmasíroznia.
Nyomozást indított a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság egy kiskunhalasi alapítvány gazdálkodásával összefüggésben. Úgy tudjuk, az Együtt a Harmadik Évezredért Alapítvány vezetőit tanúként már kihallgatták; a szervezet elnöke volt Zuschlag János szoc
Évek óta tartó hadiállapot felszámolását remélik Olaszországban a tápszergyártó multinacionális nagyvállalatokra kiszabott rekordbírságtól. A csaknem tízmillió eurót (két és fél milliárd forintot) kitevő büntetést kartellgyanú miatt rótta ki az olasz vers
A reformáció emléknapja alkalmából újraszentelték a drezdai Miasszonyunk templomát, amelyet 1945-ben az angolok földig bombáztak. A pompás barokk műemlék épületet tízévi munkával restaurálták.
Pokolgépes merényletek sorozatát hajtották végre az indiai főváros zsúfolt negyedeiben szombat este. Az Újdelhi különböző pontjain néhány perc különbséggel bekövetkezett három robbantásban hatvanegy ember halt meg, 188-an pedig megsebesültek. Magyar nincs
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Hiteles ember, az első két F1-es világbajnoki címében főszerepet játszó Flavio Briatore mondta el.
Mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
Szalai Attila bizonyítani akart a Bundesligában, de a Hoffenheim megválik tőle.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.