Újabb MSZP-s ígéretek a tanároknak
Kamarás Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója azonnali hatálylyal felmentette a Pest megyei területi iroda megbízott vezetői pozíciójából Balogh Tamást. A lépést Budai Gyula, a Magosz igazgatója színjátéknak nevezte, s a vagyonkezelőn
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 133,74 pontos, 0,63 százalékos emelkedéssel, 21 254,24 ponton zárt tegnap. A részvénypiac forgalma 13,5 milliárd forint volt, a vezető papírok a Magyar Telekom kivételével erősödtek a pénteki záráshoz képest.
Újabb három hely kelt el a 2010. évi labdarúgó-világbajnokságra. Afrikából Kamerun és Nigéria – Egyiptom és Algéria szerdán Szudánban harmadszorra is megmérkőzik –, az Óceánia–Ázsia pótselejtező nyerteseként pedig Új-Zéland jutott ki Dél-Afrikába. Európáb
Ezerkétszáz munkahelyért küzd Békéscsaba fideszes vezetése. Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége kezdetén ígéretet tett a helyi baromfi-feldolgozó megmentéséért, de semmi sem történt, a legutóbbi költségvetési módosító javaslatokat is lesöpörték a szociali
Mérgezéses tünetekkel szállították kórházba Budapesten az Allee bevásárlóközpont több dolgozóját tegnap délután, mert kipufogógáz keveredett az élelmiszerüzlet levegőjével. A tűzoltóság vizsgálatot indított, hogy kiderüljön, miért nem működött megfelelően
Folytatódik a nagy átverés: az elérhetetlen Parapszichológiai Centenáriumi Központ alkalmanként mindössze négy-hatezer forint ellenében villant fel mesés lottónyereményeket. A fogyasztóvédők figyelmeztetnek: senki ne dőljön be a mesének.
Az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) szingapúri csúcstalálkozóján eldőlt: a közelgő koppenhágai klímacsúcson nem várható áttörés, s az ENSZ égisze alatt megrendezésre kerülő találkozót immár csak kiinduló pontként említették. A csúcs
Kilenc éve gondozza a rabok lelkét Csuka Tamásné, a Váci Fegyház és Börtön református lelkésznője. Bibliakörébe a váci fegyház majd száz fogvatartottja jár. A lelkésznőtől megtudtuk, hogy a megtéréshez vezető első lépcső az, amikor a rabok Isten elé letes
A Fidesz szerint a szocialisták azért nem nevezték meg Mesterházy Attilát miniszterelnök-jelöltnek, mert a döntéssel megvárják a politikus Zuschlag-perben való kihallgatását – erről Répássy Róbert beszélt a hét végén. Gyurcsány Ferenc volt helyettes állam
B A K A N C SA Tapolca–Badacsony–Nagyvázsony útvonalon haladó, tanúhegyekkel tűzdelt, rengeteg szőlőssel borított Balaton-felvidéki kéktúraszakasznak nincsen unalmas része, a fárasztó emelkedők viszont annál inkább próbára teszik az embert. A Sz
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az RMDSZ elnöke közösségi oldalán közzétett videóüzenetet.
A lengyel választás üzenete egész Európának szól: a lengyel elnökválasztás nemcsak Lengyelország, hanem egész Európa jövőjét érintette – Bóka János európai ügyekért felelős miniszter.
A SANA szíriai hírügynökség az egészségügyi minisztériumra hivatkozva 52 sebesültről jelentett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.