A paksi Fidesz a nagycsaládosoknak gyűjtött
Nagycsaládosoknak gyűjtött a Fidesz a KDNP-vel, Fidelitas-szal és a Duna-Korzó Polgári Egyesülettel közösen.
Nagycsaládosoknak gyűjtött a Fidesz a KDNP-vel, Fidelitas-szal és a Duna-Korzó Polgári Egyesülettel közösen.
Elutasította – elnöki szavazattal – a parlament azt a kormányjavaslatot, amely ellensúlyozta volna a költségvetés hiányát 3,6 milliárd forinttal növelő, múlt hétfőn elfogadott rendelkezést. Ugyanakkor más hiánynövelő indítványokat is elfogadott a Ház, ami
Segíteni kell az alulképzetteket, az esélyegyenlőség csak így valósítható meg – mondta Mayer Mihály pécsi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Iustitia et Pax Bizottságának elnöke hétfőn Budapesten. A szervezet többek között arra is
Nagycsaládosoknak gyűjtött a Fidesz a KDNP-vel, Fidelitas-szal és a Duna-Korzó Polgári Egyesülettel közösen.
Elutasította – elnöki szavazattal – a parlament azt a kormányjavaslatot, amely ellensúlyozta volna a költségvetés hiányát 3,6 milliárd forinttal növelő, múlt hétfőn elfogadott rendelkezést. Ugyanakkor más hiánynövelő indítványokat is elfogadott a Ház, ami
Segíteni kell az alulképzetteket, az esélyegyenlőség csak így valósítható meg – mondta Mayer Mihály pécsi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Iustitia et Pax Bizottságának elnöke hétfőn Budapesten. A szervezet többek között arra is
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) vezetői nem jutottak megállapodásra a MÁV-társaságok képviselőivel hétfőn délután Budapesten, így az országos sztrájk várhatóan tovább folytatódik.
Dioxingyanús ír sertéshús és hústermékek érkeztek Magyarországra – közölte a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) hétfőn az MTI-vel. A hétvégén az EU riasztotta Magyarországot, hogy Németországon keresztül Komárom-Esztergom-, Győr-Moson-Sopron- és
Megsemmisítette a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényt az Alkotmánybíróság hétfőn kihirdetett határozatában, így a törvény nem lép hatályba 2009. január 1-jén. Az SZDSZ joghátrányról beszélt a döntés után.
Egyelőre pontosan nem tisztázott körülmények között, Lánycsók és Babarc között, az 57-es főúton, hétfőn kora délután összeütközött egy személykocsi és egy teherautó.
Rablópáros került rendőrkézre Miskolcon, a bíróság gyorsított eljárással börtönbe záratta őket - közölte a rendőrség hétfőn.
A kormány visszavonta az anyakönyvvezetéssel összefüggő törvények módosításáról szóló javaslatát, mivel az Alkotmánybíróság hétfőn megsemmisítette a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényt – jelentette be Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a h
Egy Hatvanban városszerte ismert sportember-edző erőszakoskodott egyik gyermekkorú tanítványával a Heves megyei településen – adta hírül hétfőn a Heves megyei hírportál.
A kormány és a Fidesz sem kezdeményezi a sztrájktörvény módosítását, az MDF szerint azonban szükség van erre – derült ki az MTI-nek hétfőn adott nyilatkozatokból. Szabó Máté ombudsman szintén úgy látja, hogy több ponton szükséges a törvény módosítása. Cse
Lebukott a kaposvári családi házakat fosztogató fiatalkorú betörőpáros, azóta „látványosan” csökkent a betörések száma a somogyi megyeszékhelyen – hangzott el a kaposvári rendőrkapitányságon hétfőn sajtótájékoztatón, amelyen a betöréssorozat elkövetőinek
Mielőbb orvosolnia kell a parlamentnek azt a mulasztásos alkotmánysértést, amely amiatt keletkezik, hogy az Országgyűlés nem fogadja el az idén a közigazgatási hivatalokról szóló törvényt – mondta Gy. Németh Erzsébet, az önkormányzati és területfejlesztés
Illegális pálinkafőzdére bukkantak a Szekszárdi Fővámhivatal munkatársai. A pálinkafőzésre használt készülékeket lefoglalták.
Egy igazoltatás során egy 21 éves lakiteleki férfinál talált kábítószer vezette nyomra a rendőröket, akik őrizetbe vették azt a férfit, aki kábítószert értékesített Kiskunfélegyházán – közölte a rendőrség.
Felújították a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor bölcsőjeként ismert kempingtábort. A tulajdonosok azt szeretnék, ha a nyári egyetem visszaköltözne Tusnádfürdőről a közeli táborba.
Mintegy egymilliárd forintnyi elmaradt bér miatt nyújtott be keresetet a munkaügyi bíróságon a BKV trolibuszos szakszervezete – közölte Szabó István, a Budapesti Trolibuszközlekedési Dolgozók Szakszervezetének elnöke hétfőn az MTI-vel. Az érdekképviselet
Részleges felvételi és látogatási tilalom lép életbe keddtől Kaposváron a Kaposi Mór Oktató Kórházban, miután több osztályon hasmenéses megbetegedéseket tapasztaltak – tájékoztatott az intézmény főigazgatója hétfőn.
Ismeretlen férfi kirabolta Sopronban a Kőszegi úti kaszinót hétfő hajnalban – közölte a rendőrség. A tettes fegyvernek látszó tárggyal a bevétel átadására szólította fel a két alkalmazottat. Miután a közel 1,2 millió forintot átvette, a zsákmánnyal távozo
A Fidesz arra szólítja fel a kormányt, hogy ne írja ki újra a Hunnia, az Objektív és a Budapest filmstúdió privatizálásáról szóló pályázatot; az ellenzéki párt törvénymódosítást is kezdeményez, hogy ne lehessen eladni ezeket filmstúdiókat – mondta Halá
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A hivatalokat is megfenyegette.
A kocsiját hátrahagyva gyalog próbált eltűnni, de nem jutott messzire a 35 éves moldvai sofőr.
Böröcz László szerint ez az eset is mutatja, hogy rossz irányba mennek kerületünk dolgai a gyenge városvezetés miatt.
Nehéz lesz majd nem észrevenni.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rehabilitálták azt a püspökladányi fideszes politikust, aki 2014 augusztusában kénytelen volt lemondani alpolgármesteri tisztségéről.
Félmilliárd helyett már 700 milliós csalással gyanúsítják Habony volt ügyvédjét.
A költő a pogány ellen vívott csatában bekövetkező hősi halált kereste.
Békés Márton szerint a tudománypolitika formailag és tartalmilag is megújulásra szorul.
Egy NATO-tagország vezetője szándékosan árnyékbokszolt a nyilvánosság előtt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.