Keresés
Magyar Nemzet
2019. október 19., szombat, Nándor napja
Archívum, Belföld
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: https://magyarnemzet.hu/archivum/belfold-archivum/ismet-kerhetik-hernadi-atadasat-4021502/

Ismét kérhetik Hernádi átadását

Újabb európai elfogatóparancs kibocsátásáról dönthetnek Hernádi Zsolt ellen.

Ismeretes, a Horvátországban korrupcióval vádolt magyar üzletember átadását 2013-ban már egyszer kérték a horvát hatóságok, azonban a Fővárosi Törvényszék elutasította arra hivatkozva, hogy az elfogatóparancsot ugyanabban az ügyben adták ki, amely miatt korábban már a magyar ügyészség is vizsgálódott, és amely eljárást végül bűncselekmény hiányában 2012. január 20-án megszüntettek. Úgy tudjuk, a Zágráb Megyei Bíróság bírója, Ivan Turudic az újabb elfogatóparancs szükségszerűségét egyebek közt azzal indokolja, hogy míg 2013-ban még csak gyanúsított volt Hernádi, időközben már vádat is emeltek ellene Horvátországban.

Arról azonban, hogy valóban sor kerül-e az elfogatóparancs kiadására, a bíróság illetékes tanácsa hozza meg a végső döntést.

Fontos megemlíteni, az elfogatóparancs elutasításakor a magyar hatóság nyomatékosította: a döntés csak Magyarország határain belül érvényes, azaz más uniós országokban a helyi hatóságok letartóztathatják és a horvát fél részére átadhatják Hernádit. Éppen ezért a horvát belügyminisztérium magyarázatot kért Ausztriától és Németországtól a közelmúltban, amikor kiderült, noha Hernádi járt az említett országokban, ott nem tettek eleget az európai elfogatóparancsnak. A német igazságszolgáltatás nem válaszolt, Ausztria pedig a magyar hatóságokhoz hasonlóan a kétszeres eljárás tilalmára hivatkozott.

Az első európai elfogatóparancs visszautasítása óta egyébként nemcsak Horvátországban, hanem itthon is voltak jelentős fejlemények. Mint arról lapunk is beszámolt, egy pótmagánvádas eljárásban – amelyben a vádpontok gyakorlatilag megegyeztek a horvát eljárásban szereplőkkel – a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen is felmentette Hernádit 2014 decemberében. Úgy tudjuk, többek közt erre az ítéletre is hivatkoztak Hernádi ügyvédei, amikor második alkalommal kezdeményezték az Interpolnál, hogy távolítsák el a magyar üzletembert a nemzetközi körözési listáról. Az Interpol a minap levélben megerősítette lapunknak, jelenleg valóban zajlik a Mol elnök-vezérigazgatójának ügyében egy felülvizsgálati eljárás, s ennek köszönhető, hogy – miként arról a Népszabadság számolt be elsőként – a magyar üzletember nyilvános profilját néhány napja átmenetileg blokkolták.

Mint ismert, a horvát ügyészség azzal vádolja Hernádi Zsoltot: cége több millió euró kenőpénz kifizetéséről gondoskodott Ivo Sanader volt horvát kormányfőnek cserébe azért, hogy a magyar olajipari társaság kisebbségi tulajdonosként megszerezhesse az irányítói jogokat az INA horvát olajipari cég felett – a veszteséges gázüzletág kivételével. A Mol Nyrt. és Hernádi Zsolt is számos alkalommal utasította vissza a vádakat. A Mol elnök-vezérigazgatója a Népszabadság értesülései szerint a napokban Hágában járt. A lap arról számolt be, az üzletembert a Mol és a horvát kormány közötti, a horvát INA-ról szóló választott bírósági perben hallgatták meg Hollandiában.

Csak egy kattintásra van attól, hogy ne maradjon le a Magyar Nemzet mérvadó híreiről!

IDE kattintva feliratkozhat hírlevelünkre, mi pedig napi két e-mailben elküldjük Önnek legfontosabb cikkeinket. (Ez a szolgáltatás ingyenes!)

Kiemelt

A szuperkötvény lett a favorit a piacon
Az Államadósság-kezelő Központ harmadik negyedéves, friss adatai szerint mára egyértelműen a Magyar Állampapír Plusz lett a legkeresettebb konstrukció a piacon.

Poszt-trauma

Gyurcsányék az SZDSZ hangján gyalázzák a magyarokat
El a kezekkel a kommunistáktól!

Poszt-trauma

Abortusz mint prevenció
A szimbolikus ügy nem tartozik a főpolgármester kompetenciája alá.

Poszt-trauma

Meddig tarthatja meg ebül szerzett pozícióját Mohács polgármestere?
Nagyon erős felkiáltójel került a végül „megválasztott” Csorbai neve mellé.

Poszt-trauma

Balos tempó Budapesten
Karácsonyék ennyire félnek?

Premier League

Mit tegyünk, ha Kloppal csal a feleségünk?
Különösen fájó lehet egy Manchester United szurkolónak, hogy fut a Liverpool szekere. A legnehezebb talán az egészben, hogy a siker kulcsát, Jürgen Kloppot képtelenség nem szeretni.

Nincs megállás

Karácsonynak lesz stop, nem a stadionoknak
Nem fogja tudni leállítani a nagy világversenyekhez kapcsolódó létesítmény fejlesztéseket Karácsony Gergely, mivel azok kiemelt beruházások és állami tulajdonú területen valósulnak meg.

Aktuális

Jerry, Rainlla és Johnas
Hongkong a gazdagok játszótere. Emésztgettem volna még ezt a mondatot, de Manoj, a hiperaktív indiai csak beszélt tovább. Mellé ültem le, miután bemutatkoztam egy asztaltársaságnak.

Fricz Tamás blogja

Itt járt „Európa” a budapesti kampányban
Több magyar ellenzéki politikus is részt vett egy találkozón a romkocsmák környékén, amelyet többek között a Vote4Budapest, illetve a Night Embassy of Budapest szervezett.

Hirdetés

Vissza az oldal tetejére
Tisztelt olvasóink!
A Magyar Nemzet teljes archívumának feltöltése folyamatban van. Hamarosan az összes korábbi cikk elérhető lesz, addig szíves türelmüket kérjük.
a Magyar Nemzet szerkesztősége

A weboldalon sütiket használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsuk. Részletes leírás …